Szijjártó Péter: Az EP-választásokon és Trump újraválasztásán múlhat Ukrajna jövője

szijjártó péter: az ep-választásokon és trump újraválasztásán múlhat ukrajna jövője

Szijjártó Péter: Az EP-választásokon és Trump újraválasztásán múlhat Ukrajna jövője

Szijjártó Péter a hétfői, Pilisen tartott kampányeseményen az ukrajnai háború lezárásának lehetőségéről beszélt. A tárcavezető szerint az Európai Parlament (EP) esetleges idei jobboldali fordulatánál és Donald Trump előző amerikai elnök újraválasztásánál semmi sem kínál jobb esélyt a fegyveres konfliktus lezárására.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban tartott kampányeseményen először az ukrajnai háborúról beszélt, rámutatva, hogy hazánk több mint két éve közvetlenül szembesül annak minden súlyos negatív következményével, ráadásul a kárpátaljai közösség tagjai közül magyarok is halnak meg a harcokban.

Kiemelte, hogy nem látszik sok esély a konfliktus rövid időn belüli lezárására, aminek részben az is oka, hogy az európai politikai vezetők nagy többsége „háborús pszichózisban” szenved, vagyis a sajátjaként éli meg a háborút, és úgy látja, Ukrajna Európát és a demokráciát védelmezi – miközben ez nincs így.

Mert az Európai Unióért, a NATO-ért nem kell küzdeniük az ukránoknak, ugyanis sem az Európai Uniót, sem más európai országot, sem a NATO-t senki nem támadta meg

– szögezte le, és figyelmeztetett, hogy a nyugati válaszok eszkalációs veszéllyel járnak.

Kifejtette, hogy Donald Trump volt amerikai elnök újraválasztása változtathatna ezen a helyzeten.

„Ha Donald Trump nyerni tud, és ha esetleg itt június 9-én valamilyen mértékű jobboldali fordulatot el tudunk érni az európai parlamenti választásokon, annál jobb esélyt jelenleg semmi nem kínál a háború lezárásához” – fogalmazott Szijjártó Péter.

OTHER NEWS

7 hrs ago

Vona Gábor „platós” vitára hívja Magyar Pétert

7 hrs ago

Podcast: Célegyenesbe fordul a magyar labdarúgó válogatott Eb-felkészülése

7 hrs ago

10 kihagyhatatlan és stílusos szandál, amit imádni fogsz a nyáron

7 hrs ago

Sajtó: Bezárult egy ajtó Sainz előtt

7 hrs ago

Elkészült a sorsolás, Fucsovics az első körben világklasszis teniszezővel játszik a Roland Garroson

8 hrs ago

Kizárták az összes AfD-képviselőt az EP radikális jobboldali ID-frakciójából

8 hrs ago

Ágyéki Gerinc Szűkület: Figyelmeztető Jelek, Amelyekre Oda Kell Figyelni

8 hrs ago

Tizenegy perc alatt megváltozhat életünk az űrben

8 hrs ago

Ismét ránk szakad az ég, kiadták a riasztást

8 hrs ago

Megerősítették, hogy az Index volt főszerkesztő-helyettese a Sportal főszerkesztője lesz

8 hrs ago

Karácsony Gergely jogászainál kutakodott a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a NAV

8 hrs ago

Vizsgálja az ügyészség Dobrev Klára köztársasági elnök elleni beadványát

8 hrs ago

A harmadik orosz katonai vezetőt kapta el Putyin korrupcióellenes fűnyírója

8 hrs ago

Kémkedéstől és szabotázstól tartva Norvégia sem engedi be az orosz turistákat

8 hrs ago

Kikerült a börtönből az olasz antifasiszta aktivista, Ilaria Salis házi őrizetben

8 hrs ago

Vegyes forintmozgás jellemezte a csütörtök reggelt

8 hrs ago

Hármasban szeretkeztem a legjobb barátnőmmel és a pasijával: ilyen volt valójában

8 hrs ago

Miért lakik ennyi Forma-1-es pilóta Monacóban?

8 hrs ago

Ezeket a típusú autókat lopják el leggyakrabban Magyarországon

9 hrs ago

Zsebszerződésügy: egy 2002-es földajándékozási szerződés az első, ahol ügyvédként felbukkant Sulyok Tamás neve

9 hrs ago

Orbán: Látom, amit az emberek még nem látnak, tudom, mi történik majd

9 hrs ago

Vitézy Dávid: Budapest egy pártpolitikai csatatér lett, nekem ebből lett elegem

9 hrs ago

Az Európai Néppárt vezet a felmérésekben, a szélsőjobboldal drámai mértékben növekszik, a liberálisok szabadesésben

9 hrs ago

A KSH szerint átlagosan 437 800 forintért dolgoznak a magyarok

9 hrs ago

Orbán Viktor: Sose hordtam golyóálló mellényt

10 hrs ago

Óriási balhét hozott a cseh kupa fináléja! - Videó

10 hrs ago

Karácsony Gergely beírta a naptárába az újabb ATV-s vitát, de csak később hozza meg a végső döntést a részvételéről

10 hrs ago

Verőcei hajóbaleset: újabb holttestre bukkant a rendőrség a Dunában

10 hrs ago

Ha ezt látja a körmén, nagyobb eséllyel lehet rákos

10 hrs ago

Óriási a rendőri készültség Berlinben, támadásoktól tartanak

10 hrs ago

Szijjártó: Magyarország kiváló példája annak, milyen előnyökkel jár a Kelet és Nyugat közti együttműködés

10 hrs ago

Sokan azt mondják, felkarolják a tehetségeket, de a valóság egészen más

10 hrs ago

Korlátozza a tömegturizmust egy menorcai üdülőfalu

10 hrs ago

Popliteális Artériás Aneurizma: Figyelmeztető Jelek, Amelyekre Oda Kell Figyelni

10 hrs ago

Valverde Kroosnak: Miattad vagyok ma az, aki

10 hrs ago

Több mint háromszázmillió eurós bírságot kapott a Milka, az Oreo és a Toblerone gyártója

10 hrs ago

Változik a H6-os HÉV közlekedése a hétvégén

10 hrs ago

Az EP-ben saját párttársai szabadulnának az SS-t mentegető AfD-s képviselőtől

10 hrs ago

Sok sebből vérzik az összeomlott költségvetés, nem lehet kordában tartani a kiadásokat

10 hrs ago

Kiemelkedően tapasztalt közéleti újságírókkal erősödött a 444 – köszönjük előfizetőinknek

Kênh khám phá trải nghiệm của giới trẻ, thế giới du lịch