Kampányválság a német szélsőjobbnál: az AfD leveszi a porondról uniós listavezetőjét

kampányválság a német szélsőjobbnál: az afd leveszi a porondról uniós listavezetőjét

Maximilian Krah

Az elmúlt hónapokban annyi botrányban volt érintett az AfD, hogy veszélybe került a párt uniós szintű szövetsége. A francia Nemzeti Tömörülés ugyanis kijelentette, saját reputációja érdekében azt fontolgatja, hogy nem ül egy frakcióba az AfD-vel az európai választások után.

A Nemzeti Tömörülés, amely jókora előnnyel vezeti az uniós választásokat megelőző francia közvélemény-kutatásokat Emmanuel Macron pártja előtt, közleményt tett közzé a héten Krah egyik interjúja után, és abban úgy fogalmaztak, hogy készülnek megszakítani európai parlamenti együttműködésüket a német AfD-vel.

Európai parlamenti frakciójuk, az Identitás és Demokrácia (ID) csúcsjelöltje, a dán Anders Vistisen tovább megy, egyenesen azt követeli, hogy Krahot zárják ki a pártból, különben az ID zárja ki az AfD-t a frakcióból.

Egyelőre lefokozzák

Ezért tartott rendkívüli videokonferenciát az AfD vezetése, és arra jutottak, hogy visszavonják a frontvonalból listavezetőjüket, akit leginkább felelősnek tartanak a kialakult helyzetért. Szó szerint abban állapodtak meg, hogy "eltiltják Krahot az összes további kampányrendezvénytől".

Ezt Krah maga is megerősítette hozzátéve, hogy egyúttal lemondott a párt végrehajtó testületében eddig vitt tagságáról. Közben nemcsak uniós szinten, hanem a párton belül is egyre többen követelik, hogy legalább függesszék fel Krah párttagságát.

Megfigyelők szerint a döntés, hogy a listavezető nem kampányolhat tovább, gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy elveszítette pozícióját. Krah azt mondja, hogy ő semmi rendkívülit nem mondott, kijelentései tényeken alapulnak, de kifordítják, és az AfD lejáratására használják ezeket. Az Euractiv beszámolója arra nem tér ki, hogy Krah szerint kik azok, akik visszaélnek kijelentéseivel.

Mit mondott Maximilian Krah?

A francia szélsőjobbnál azzal telt be a pohár, hogy Krah egy interjúban, amelyet az olasz La Repubblicának adott, azt mondta, nem gondolja, hogy mindenki, aki az SS egyenruháját hordta a Harmadik Birodalomban, automatikusan bűnöző lenne.

Akkorra az európai közvélemény már ismerte a nevét, mert nem sokkal korábban szereplője lett egy brüsszeli lobbibotránynak. Korábbi asszisztensét azzal gyanúsítják, hogy a kínaiaknak dolgozott, miatta tartottak házkutatást Krah brüsszeli irodájában is. Őt személyesen nem érintette a rendőrségi akció.

Az Identitás és Demokrácia csúcsjelöltje ezután mondta azt, hogy az AfD nem maradhat tovább a szélsőjobb európai parlamenti frakciójában, ha nem rúgják ki Krahot a pártból.

OTHER NEWS

6 hrs ago

Hamilton arra kéri F1-es rajongóit, hogy ne terjesszenek „negativitást” a kivételezéssel kapcsolatos állításokkal

6 hrs ago

EURO 2024: Mbappé nélkül nem bírtak a franciák a hollandokkal

7 hrs ago

Nem vicc: Ez az alsónemű idén a legstílusosabb rövidnadrág

7 hrs ago

"Ezzel a trükkel buktattam le a hűtlen pasimat" - Sokan nem is ismerik

7 hrs ago

A Red Bull magyarázatot adott Max Verstappen „titkos” tesztjére

8 hrs ago

Ágynemű mizéria

10 hrs ago

Azonnal fordulj orvoshoz: a nyáron dagadt boka súlyos betegségre utalhat

10 hrs ago

Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az Eurojackpoton

11 hrs ago

Mellékhatást okoz ez a 4 étrend-kiegészítő

12 hrs ago

Meglepő ok miatt vizsgálja Lance Strollt az FIA

12 hrs ago

Ketten meghaltak, mikor összeütközött két vonat Chilében

13 hrs ago

Botulizmus: Figyelmeztető Jelek, Amelyekre Oda Kell Figyelni

13 hrs ago

Csak érvénytelen gólra futotta a csúcsrangadón, Griezmann a világ összes helyzetét kihagyta

13 hrs ago

Forma-3: 3 tizeden belül a top 10, ausztrál pilóta a pole-ban!

13 hrs ago

Mikropéniszem van, így mondom el a nőknek, mielőtt szexre kerül sor

14 hrs ago

Magyar kutató is részt vett a szenzációs apokrif-másolat megfejtésében

14 hrs ago

Eb 2024: Szerhij Rebrov beszólt a Real Madrid kapusának

14 hrs ago

A magyar EU-elnökség az uniós versenyképesség helyreállításán fog dolgozni

14 hrs ago

Euro 2024: hazautazik a skótok sztárja, kihagyja a mieink elleni ki-ki meccset is

14 hrs ago

Megtaláltuk a vállalkozót, akit Magyar Péter megnevezett a törölt posztjában

15 hrs ago

Kiderült, miről tárgyalt Orbán Viktor és Olaf Scholz

15 hrs ago

Jön a zivatar meg a szél, esetleg némi nyári jégesővel

15 hrs ago

Kendőzetlen őszinteséggel nyilatkoztak a Magyar Mozgókép Fesztivál múlt heti eredményeiről a jelöltek

15 hrs ago

Szoboszlai Dominiket elvitte a hév, játékosként nem tehet felelőtlen ígéreteket

15 hrs ago

Nigel Farage szerint a Nyugat provokálta ki az orosz-ukrán háborút

15 hrs ago

Jackl Vivien minden idők legfiatalabb magyar úszó Európa-bajnoka!

15 hrs ago

Orbán most már azt mondja, hogy az „egész gendermarhasággal” nem akar foglalkozni, azt se tudja, mi az

15 hrs ago

A Twin Peaks óta nem láttunk ennyire különleges horrort

15 hrs ago

Megbírságoltak egy autógyártót, mert olasznak mondta a teljesen kínai autóját

16 hrs ago

Kevesen ismerik a Balaton legnagyobb veszélyét, főleg a déli parton okozhat bajt

16 hrs ago

Lewandowskiék a kiesés szélére kerültek, Ausztria kiütéssel győzött

16 hrs ago

Vétek lenne kihagyni: 6 bakancslistás nyári program

16 hrs ago

Visszatartják a spanyolok a magyar vonatüzletet

16 hrs ago

Vegyesen mozgott a forint pénteken

16 hrs ago

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyar lovak szolgálják az angol királyi családot

16 hrs ago

Így nézne ki a Föld emberek nélkül

16 hrs ago

Sallai Roland: Skócia ellen tök mindegy, milyen focival, de nyerni kell

16 hrs ago

Demenciával küzd Szilágyi János

17 hrs ago

Varga Judit a hangfelvételről: Mint egy kérdezz-felelek, irányított beszélgetést művelt a férjem

17 hrs ago

Tárt karokkal várják vissza Johnny Deppet a Karib-tenger kalózaiba