Mások idejét rabolják vagy csak szétszórtak a notórius késők? 4 tipp, hogy ne menjenek folyton az agyadra

A gimiben volt egy néha igazságtalanságig szigorú osztályfőnököm, aki sok mindent gyűlölt, de a késést kiváltképp.

Amikor becsengetés után megérkezett a tanteremhez, sokatmondó ábrázattal csukta be az ajtót maga mögött, s ha valaki volt oly balfék, hogy túl sokat időzött a folyosón, a büfében, a mosdóban, az bizony kívül rekedt, és megalázottság, igazolatlan óra, tananyagbéli lemaradás lett a jutalma. És volt egy osztálytársam is, aki reggelente képtelen volt pontosan beérni az iskolába. Félt, sőt rettegett az osztályfőnöktől, számtalanszor megfogadta, hogy most aztán tényleg időben érkezik, mégis szinte mindig késve esett be az osztályterembe. Azt hiszi, direkt csinálom, hogy őt akarom szívatni, magyarázta elkeseredetten a szünetben, amikor kétszázadszorra is beírták hiányzónak és ötszázadszorra is el kellett viselnie az ofö szörnyülködő tekintetét. Pedig én nem akarok elkésni. Fogalmam sincs, mit csinálok rosszul minden reggel, hogy végül mégis ez történik.

A megrögzött későktől nemcsak az osztályfőnökök, de a barátok is megőrülnek. A kollégák összesúgnak a hátuk mögött, csúfneveket aggatnak rájuk, a főnök rendszeresen raportra hívja őket az irodába. Mégsem képesek megváltozni. Elkésnek hétfőn, kedden és csütörtökön, elkésnek a munkahelyről, a Moszkva téri óra alól, a kocsmázásokról, és a moziba is csak az első néhány jelenet után esnek be, amikor is mindenki nagy örömére át is furakodnak a pontosan érkezők ingerült hadoszlopain.

Az állandó késésnek sok oka lehet. A pszichológusok magyarázták már alacsony fokú lelkiismeretességgel, önértékelési zavarokkal, egyszerű időérzékelési problémákkal, túlvállalásokkal, figyelemzavarral, szétszórtsággal vagy akár nárcizmussal. A mi legfőbb kérdésünk most az: hogyan lehet őket elviselni? Miként kezelje a pontosak tábora azokat az embertársakat, akik ilyen-olyan okok miatt képtelenek időben odaérni a találkozókra? Néhány tipp következik.