Fico állapota továbbra is nagyon súlyos, „most következnek számára a legfontosabb órák és napok”

fico állapota továbbra is nagyon súlyos, „most következnek számára a legfontosabb órák és napok”

Fico állapota továbbra is nagyon súlyos, „most következnek számára a legfontosabb órák és napok”

„A miniszterelnök egészségi állapota továbbra is nagyon súlyos, pár percet tudtunk csak beszélni. Most következnek számára legfontosabb órák, napok” mondta Peter Pellegrini megválasztott államfő újságíróknak, miután meglátogatta Robert Ficót a besztercebányai kórházban.

„Egy hajszálon múlt, hogy Fico túlélte a merényletet. (..) Átléptünk egy vörös vonalat, amelyet a köztársaság megalakulása óta nem léptünk át. Le kell csillapítanunk az indulatokat, el kell kezdenünk Szlovákia egyesítésén dolgozni,”

tette hozzá.

fico állapota továbbra is nagyon súlyos, „most következnek számára a legfontosabb órák és napok”

„Robert Fico állapota orvosilag stabil, de továbbra is súlyos,”

ma már várhatóan nem kell műteni és átszállítása más kórházba sem sürgős, közölte az F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatója. Eddig egy műtéten esett át, tette hozzá Miriam Lapuníková, a merénylet utáni életmentő beavatkozáshoz riasztották a Szív- és Érrendszeri Megbetegetések Közép-Szlovákiai Intézetének több szakemberét is. A miniszterelnök kommunikál. Várhatóan hétfőn szakértői konzíliumot tartanak, amin döntenek Fico esetleges átszállításáról is.

OTHER NEWS

4 hrs ago

Bréking: Palvin Barbi így érkezett meg a cannes-i filmfesztiválra - fotók

4 hrs ago

Kibújtak ruháikból a dívák

4 hrs ago

Nyelőcsőgörcs: Mi Ez És Hogyan Kezelhető?

4 hrs ago

Egyre több az álhír az európai parlamenti választások közeledtével

4 hrs ago

Magyar diáklány Cambridge-ben, ő is a fantasztikus Toldyból

5 hrs ago

Nincs olyan település, ahol az összes nemzetiség tarthat települési szintű választást

5 hrs ago

A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancsot kért Netanjahu és a Hamász vezetője ellen

5 hrs ago

Bírósági engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújtson be az amerikai kiadatása ellen

5 hrs ago

Távozik klubcsapatától a magyar válogatott korábbi labdarúgója

5 hrs ago

A Tesla identitásválsága

5 hrs ago

Nem állt meg a buli az Alcsúton, őrületes bulit csinált ByeAlex és a Slepp

5 hrs ago

Hegyi Gyula: Senki sem születik katonának

5 hrs ago

Két túrázó halt meg Svájcban, lavina sodorta el őket

5 hrs ago

Bepörgött a legújabb összeesküvés-elmélet, mindenki transzgender lett a sátán megbízásából

5 hrs ago

Mesélj, Anyukám! - mi így készülünk a gyereknapra

5 hrs ago

Napi horoszkóp május 20.: a Bikák a környezetük támogatására számítanak, a Mérlegek nem halogathatnak tovább egy fontos döntést

5 hrs ago

Románia keleti részén is érzékelni az orosz elektronikai hadviselés következményeit

5 hrs ago

Norris: Még egy-két kör, és elkaptam volna...

5 hrs ago

a Bikák a környezetük támogatására számítanak, a Mérlegek nem halogathatnak tovább egy fontos döntést

5 hrs ago

„Undorodom magamtól” – mondja Sean „Diddy” Combs, miután előkerült egy felvétel arról, amin bestiális módon bántalmazza volt barátnőjét

5 hrs ago

Johnny Depp lánya élet-halál közötti állapotba került: a színészt sokkolták a történtek

5 hrs ago

Push up diéta: egy étrend, amitől nőhet a melled

5 hrs ago

Verstappen úgy érzi, "összetört" az Emilia-Romagna Nagydíjon

5 hrs ago

700 férőhelyes kollégium épül Szegeden

5 hrs ago

„Mérges vagyok, amikor az információhiány okozza a problémát, és teszi tönkre valakinek az önbizalmát, életét” – Hevesi Kriszta interjú

5 hrs ago

Az orosz iszákosok búcsúzhatnak a legnépszerűbb vodkától, mert gyártóik állítólag terroristák

5 hrs ago

Hamilton a Mercedes fejlesztéseiről: „Csak aprócska előrelépést hoztak”

5 hrs ago

Nem lesznek plusz háziorvosi ügyeleti pontok nyáron a Velencei-tónál, a Balatonon és Tokaj környékén

5 hrs ago

Karácsony Gergely: A hülyeségvonaton fideszéknél nincs fék

5 hrs ago

Van, ahol már reggel véget érhet a választás június 9-én

5 hrs ago

Annyira erőlködött a kormánysajtó, hogy baloldalinak állítsa be Fico merénylőjét, hogy újabb álhírt néztek be

5 hrs ago

Stabilizálódott Robert Fico állapota, már kommunikál

6 hrs ago

Fico állapota tovább javult, kommunikál a környezetével

6 hrs ago

Donald Trump lehetséges alelnökjelöltje szinte az egekig magasztalta Orbán Viktort

6 hrs ago

Charles Michel az Európai Unió nevében gyászolja Irán tömeggyilkos elnökét

6 hrs ago

Újra él a portál New York és Dublin között, amit magamutogatók miatt kellett bezárni

6 hrs ago

Komoly kínai beruházásokat torpedózhat meg az új uniós szigorítás

6 hrs ago

Megölték a gázai hírszerző szolgálat parancsnokát

6 hrs ago

Vasseur: muszáj felgyorsítanunk a fejlesztéseket, mert szoros a mezőny

6 hrs ago

Totális háborús pszichózis a Mexikói úton

Kênh khám phá trải nghiệm của giới trẻ, thế giới du lịch