Wunderlich József két hétig nem játszhat a Vígszínházban, belső vizsgálatokat indítottak az ügye miatt

Asia's Tech News Daily

Wunderlich József két hétig nem játszhat a Vígszínházban, belső vizsgálatokat indítottak az ügye miatt
© Technológia: 444.hu

A Wunderlich József Facebook bejegyzései nyomán kialakult helyzetre reagálva a Vígszínház színészgyűlést, majd társulati ülést tartott – írja közleményében az intézmény. A találkozókon színész mindkét alkalommal kinyilvánította, hogy hibázott, bocsánatot kért a vezetőségtől és a kollégáktól, és „elismerte, hogy súlyos károkat okozott a Vígszínháznak”.

Mi is megírtuk, hogy múlt héten Wunderlich először vírus, majd egy megalázott színésznő miatt bírálta Rudolf Pétert, ezután törölte a posztjait, és mindenkitől elnézést kért, végül pedig a bocsánatkérő posztját is törölte.

Ezekre reagált most a színház. Azt írják, hogy a „mögöttünk álló időszakban a Vígszínház vezetősége minden tőle telhetőt megtett, és a lehető legkörültekintőbben járt el a pandémiás helyzet kezelésében”, amit a Vígszínház üzemorvosa is megerősített a társulati ülésen.

A közlemény szerint „az elmúlt évek eseményei után” különösen érzékeny kérdés, hogyan rendezik a kialakult helyzetet.

Belső vizsgálatokat indítottak, ezek lezárásáig nem nyilatkoznak a konkrétumokról, Wunderlich szerepeit a következő két hétben beugrásokkal a kollégái veszik át.

A Vígszínház üzemi tanácsa és a szakszervezete is kiadott egy közös közleményt, ebben azt írják, Wunderlich bocsánatkérését elfogadták és tudomásul vették.

„Egyértelműen szeretnénk állást foglalni abban a kérdésben, hogy jelenleg a Vígszínházban nem uralkodik félelem és antidemokratikus légkör. A színház dolgozói és igazgatósága a megfelelő protokollokat követve azon fáradoznak, hogy estéről estére felmenjen a függöny.”

A közlemény szerint az üzemi tanácsot és a szakszervezetet sem járványkezelési problémákkal, sem hatalmi visszaélésekkel nem kereste sem Wunderlich József, sem más, és a színház elfogadott Etikai Szabályzata szerint senki nem tett bejelentést.

„Szeretnénk hangsúlyozni, hogy Wunderlich József kommunikációjának módját és annak tartalmát nem valamiféle bátor kiállásnak, hanem egy, a színház jóhírét és rangját, tagságát és vezetőjét sértő, a tények pontos ismeretét nélkülöző megnyilatkozásnak tekintjük. Félelmét és szorongásait megértve, őszintén sajnáljuk, hogy indulatai ilyen formában jelentek meg.”

Internet Explorer Channel Network
Asia's Tech News Daily
News Related

OTHER NEWS

Egyre több vendége van a balatoni szállodáknak

© Technológia: Index.hu Jókora a különbség a járvány előtti időszakhoz képest a szállodai vendégéjszakák és a vendégek számában egyaránt, noha a 2020-as bázist már jócskán meghaladták a mutatók – írta a Világgazdaság ... Read more »

Megújult a NAV ügyintéző oldala

© Technológia: Index.hu Elindult a NAV új információs, illetve online ügyintézésre is alkalmas portálja, amely a magánszemélyek és a szakmabeliek számára is új megoldásokat kínál – tájékoztatta a Nemzeti Adó- ... Read more »

120 ezer tisztán elektromos autót adott el világszerte a Hyundai 2021-ben

© Motor1.com Magyarország 2022 Hyundai Ioniq 5 a Electrify America gyorstöltő állomásnál Ezzel megelőzték például a BMW-csoportot. A Hyundai márka nem kevesebb, mint 120 523 tisztán elektromos autót (BEV) értékesített ... Read more »

Már az atomfegyverekkel fenyegetőzésig jutott Oroszország és az USA konfliktusa

© Technológia: 444.hu Egeret szültek a hegyek a múlt héten, amikor az USA és európai szövetségesei magas szintű egyeztetésekbe kezdtek Oroszországgal a NAGYBETŰS HELYZETRŐL, amit előzetesen részletekbe menően elemeztünk, ezért ... Read more »

Egy Netanjahu elleni mozgalmat figyelhettek meg Izraelben a kémszoftverrel

© Technológia: Index.hu A Kalkaliszt izraeli újság tényfeltáró cikkének állításai szerint az NSO Group Pegasus kémprogamjával figyelhetett meg egy Benjamin Netanjahu elleni mozgalmat, valamint több korrupciógyanús személyt polgármestert és más ... Read more »

Orosz-belarusz hadgyakorlat teljes mozgósításra

© frame Oroszország felfegyverzett katonai alakulatokat vezényelt Belaruszba, hogy közös hadgyakorlatot tartsanak, közölte az orosz védelmi minisztérium. A tervek szerint az orosz és a belarusz hadsereg olyan helyzetet fog gyakorolni ... Read more »

Döbbenet, Madonna miért nem áll szóba mai napig öccsével

Attól, hogy ismert valaki, még nem jelenti azt, hogy ne lennének pont olyan családi problémái, mint bárki másnak. © John Sciulli/gettyimages Attól, hogy valaki a vér szerinti rokonunk, még nem ... Read more »

Cseh László: Nem ismertem Szilágyi Liliána történetét

Czene Attila után újabb sportoló érkezett Palik László YouTube-on futó podcastjébe: ezúttal Cseh Lászlóval beszélgettek a műsorvezetők. Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszót többek közt az uszodában őt ért ... Read more »

Félrevezető Facebook-poszt terjed a Covid-oltásokkal kapcsolatban

© Technológia: 444.hu Több mint 122 ezer felhasználó osztott már meg egy magyar Facebook-bejegyzést, amely azt állítja, hogy a koronavírus elleni oltások az első olyan oltások, amelyek nem akadályozzák meg ... Read more »

Elfogták a vasárnapi késelés gyanúsítottját

Elfogták a vasárnapi halálos késelés gyanúsítottját – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon. Mint ismeret, vasárnap este a XVI. kerületben, az utcán késeltek meg egy 39 éves férfit. A sérült férfit ... Read more »

Elfeledett karácsonyfák temetője: így ég el ezer fokon az ünnep

© Technológia: Index.hu Azzal, hogy véget ért a karácsony, nagyjából hatszázezer fenyőfa kerül az utcára. Az Index stábja utánajárt, hogyan kerül vissza a háztartásokba a karácsonyfa. A karácsonyi ünnepeket követően, ... Read more »

Plagizálhatta doktori disszertációját a román kormányfő

Nagyon úgy tűnik, hogy más tollával (is) ékeskedett Nicolae Ciucă román miniszterelnök a doktori disszertációjában, legalábbis erre a megállapításra jutott Emilia Şercan, a PressOne plagizált doktori disszertációkra szakosodott újságírója a Főtér cikke szerint. ... Read more »

Több mint 23 ezren jelentkeztek űrhajósnak

© Technológia: Index.hu Csaknem 23 600-an jelentkeztek űrhajósnak az Európai Űrügynökség (ESA) felhívására, közülük 1391 jelentkező jutott át az első pályázati fordulón – jelentette be a párizsi központú nemzetközi kormányközi ... Read more »

A Microsoft felvásárolja a videojátékpiac egyik legnagyobb szereplőjét

© Jae C. Hong/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved. Rekordösszegért, csaknem 70 milliárd dollárért a Microsoft felvásárolja a videojátékpiac egyik legnagyobb szereplőjét, az Activision Blizzard kiadót és vele ... Read more »

A kémiai környezetterhelés visszafordíthatatlan következményeire figyelmeztet egy átfogó nemzetközi kutatás

© Technológia: 444.hu A világszerte használt mintegy 350 ezer különféle kémiai anyag többségét sohasem vizsgálták meg abból a szempontból, hogy a környezetbe jutva milyen hatással vannak az élővilágra – derül ... Read more »

Több mint 50 fotón látható Makó polgármestere az önkormányzati lap egyetlen számában

© Mako.hu Ezzel a korábbi rekordját is túlszárnyalta a lap, nem is kevéssel. 24 oldalon összesen 54 alkalommal szerepel fotókon Farkas Éva Erzsébet, Makó fideszes polgármestere a település önkormányzati lapjában, ... Read more »

Tömegesen kezdték irtani a hódpatkányokat Németországban

© Technológia: 444.hu Első alkalommal vadásztak le egy vadászszezon alatt több mint 100 ezer hódpatkányt, azaz nutriát Németországban. A Német Vadászszövetség (DJV) adatai szerint a 2020 áprilisa és 2021 márciusa ... Read more »

Megújul a Duna tévé

© Mediaklikk.hu Több napi program és showműsor is megújul, valamint új műsorok és műsorvezetők is érkeznek az állami televízióhoz. Mint azt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing ... Read more »

Jó hírt kaptak a várandós anyák

© Technológia: Index.hu Az Európai Gyógyszerügynökség szerint nincs ok az aggodalomra, nyugodtan felvehetik az oltást a várandós kismamák. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedden közzétett jelentése szerint nem okoznak szövődményeket a ... Read more »

Bemutatta a Kia, mit tud a hibrid Niro

© Motor1.com Copyright 2023 Kia Niro Lakott területen kívül a villanymotort használja a modell. A dél-koreai Kia, Hyundai és Genesis márkák két, ha nem három felvonásos premiereket tartanak mostanában. A ... Read more »

Károly ehhez a cselhez folyamodik, hogy láthassa végre unokáit

A walesi herceg kétségbeesett, amiért nem láthatja unokáit… © Getty Images Az régóta köztudott, hogy mióta Meghanék úgy döntöttek, hogy visszalépnek az összes királyi kötelezettségüktől és Amerikába költöznek, a kapcsolatuk ... Read more »

„Mostantól pedig olyan nő leszek, akinek abortusza volt” - Egy nő igaz története

A rosszalkodás egyértelműen nem nekem való. Mindig jó kislány voltam, és ha csak egyszer is megpróbáltam kitörni ebből a skatulyából, mindig rosszul sült el és keservesen megfizettem az árát. Egyetlen ... Read more »

Prost keményen nekiment Rossinak: Minden figyelmet magának akar

Az  a napokban váratlan bejelentést tett, amelyben közölték, hogy nem folytatják tovább a közös munkát a csapatnál tanácsadói szerepkörben dolgozó korábbi Forma-1-es világbajnokkal, Alain Prosttal. Ezt követően Prost meglehetősen nyílt ... Read more »

Elhunyt az egyetlen 6-szoros BEK-győztes legenda

88 éves korában elhunyt Paco Gento, a Real Madrid legendája, az egyetlen játékos a futball történetében, aki 6-szor nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. HASTA SIEMPRE, GENTO. pic.twitter.com/EfD49VOKGV — Real Madrid ... Read more »

Úgy tűnik, a 2022-es szezonban is marad az F1-ben a Pirelli vészmegoldása

A 2016-os Forma-1-es szezontól kezdve a csapatok maguk választhatták meg, hogy hány szett kemény, közepes és lágy keveréket szeretnének magukkal vinni egy-egy versenyhétvégére, amivel az F1 a stratégiai sokszínűséget akarta ... Read more »

Láb közötti szervával és sörivással lopta el a showt az ausztrál teniszező

© Technológia: Index.hu Alig két napja rajtolt el 2022 első rangos tenisztornája, az Australian Open, már olyan dolgokat láthattak a pályán a nézők, amit szinte még soha. A hazaiak kedvencének, ... Read more »

Oltassuk vagy ne a gyereket? – szakértő válaszol a Mandinernek

© Technológia: Mandiner.hu Eddig 51 ezer 5-11 éves gyermeket oltottak be koronavírus ellen Magyarországon január elejéig egy hónap alatt. Elégedett ezzel a számmal? Az oltottak aránya ebben a korosztályban nem ... Read more »

Kábellopás okozott fennakadásokat a Keleti pályaudvaron

© Technológia: Index.hu Hétfő este a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti szakaszon meghibásodott a biztosítóberendezést, amit a szakemberek megállapítása alapján ismét a kábellopás okozott – olvasható a MÁV sajtóközleményében. ... Read more »

Az 5G zavarhatja a polgári repülést az USA-ban

© Sue Ogrocki/AP Az 5G mobil szolgáltatás zavarja a repülőgépek elektronikáját – állítják amerikai légitársaságok. Nagy amerikai polgári és teherforgalmi légitársaságok vezetői levélben figyelmeztették az amerikai kormányzati intézményeket, hogy az ... Read more »

A Microsoft felvásárolja az Activision Blizzardot

Iparági források szerint rekordösszegért, közel hetvenmilliárd dollárért vásárolja meg a Microsoft az Activision Blizzard kiadót és vele együtt annak összes címét – például Starcraft, Diablo, Warcraft, Overwatch, Call of Duty, ... Read more »

Kétezer hörcsög és egyéb kisemlős megölésére készülnek Hongkongban

© Technológia: 444.hu Több száz tesztet végeztek el egy kisállatkereskedésben Hongkongban a koronavírus delta variánsának újbóli felbukkanása miatt, miután egy dolgozó és néhány vásárló tesztje is pozitív lett. 11 hörcsögben ... Read more »

Hivatalos: Nem jön Európába az új Ford Mondeo

© Motor1.com Copyright 2023 Ford Mondeo-Fúziós kém felvételek Kizárólag kínai ügyfeleket céloz meg. A Ford Mondeo új generációját most mutatták be Kínában. A szedánt Kínában tervezték és gyártják majd. A ... Read more »

Ellenőrizni akarták, elütötte a rendőrt

Elütötte az intézkedő rendőrt egy ellenőrzés elől menekülő 41 éves férfi Tatabányán – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes vezetője kedden az MTI-t. A férfi vasárnap hajnalban autójával jelentősen túllépte ... Read more »

Kiürítették a salgótarjáni piacot

© Technológia: Index.hu Felújítás miatt ideiglenesen új helyszínekre költözött a salgótarjáni vásárcsarnok – tette közzé Facebook bejegyzésben a Salgótarjáni Vásárcsarnok és Piac igazgatósága. A posztból kiderül, hogy a vásárcsarnok felújítása abba ... Read more »

A Szegedi Tudományegyetemen nem történt vizsgáztatási szabálytalanság, az ügy lezárva

© Technológia: Index.hu A gyors vizsgálat mindent a legnagyobb rendben talált a furcsa vizsgáztatások körül. Mindössze egyetlen nap is elég volt a Szegedi Tudományegyetemnek, hogy kiderítse: nem történt semmiféle szabálytalanság ... Read more »

A vizsgabotrány miatt a Pázmányon is belső vizsgálat indult

© Technológia: 444.hu Hétfőn írtuk meg, hogy a Völner-ügy kulcsfigurája egyetemi vizsgákat intézett többek között Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak. A jogi diplomához hosszú és gyötrelmes út vezet, de aki ... Read more »

A durva szelet éjjeli mínuszok és havazás váltja

© Technológia: Index.hu Kedden döntően derült, gyengén felhős, csapadékmentes lesz az idő, az északkeleti megyékben csökkenni kezd a felhőzet. Éjszaka foltokban köd képződik, amely fel is oszlik a reggeli órákban. ... Read more »

Budapesten továbbra is sok a fertőzött, de több megye is felzárkózott

© Technológia: Index.hu Soha korábban nem regisztráltak annyi új koronavírus-fertőzöttet Budapesten, mint az előző héten, a 14 ezres heti esetszámmal ráadásul megdőlt a harmadik hullámban látott eddigi rekord is. Az ... Read more »

Megvásárolja a Microsoft az Activison Blizzardot

© Technológia: 444.hu „Ma hárommilliárd ember játszik aktívan valamilyen játékkal, és az interaktív szórakozást megismero nemzedéknek köszönhetoen a szórakoztatóipar egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő formája” – ezekkel a szavakkal jelentette ... Read more »

850 ezer forintnyi támogatást kaphatnak roncsokért cserébe a román autósok

© Motor1.com Magyarország BlueIndy cars in scrapyard (source: WTHR) A szomszédban az a cél, hogy minél több öreg autót vonjanak ki a forgalomból. Tánczos Barna romániai környezetvédelmi miniszter egy bukaresti ... Read more »
On free-english-test.com you will find lots of free English exam practice materials to help you improve your English skills: grammar, listening, reading, writing, ielts, toeic