Von der Leyen szerint Putyin tart a saját népétől

von der leyen szerint putyin tart a saját népétől

Megemlékezés Oroszország berlini nagykövetségénél

Felháborodást váltott ki Alekszej Navalnij halálhíre az Európai Unió vezetőinek körében, akik egyöntetűen Vlagyimir Putyint teszik felelőssé a történtekért. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerint az orosz elnök semmitől nem tart annyira, mint a saját népe lázadásól.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azt írta, Navalnij egy bátor harcos volt, akinek Oroszország elvette a szabadságát és az életét, de a méltóságától nem tudták megfosztani.

Az Európai Tanács elnöke, Charles MIchel szerint Navalnij haláláért egyedül az orosz rezsim felelős. Navalnijt a demokrácia és a szabadság harcosának tartja a belga politikus.

Egy EP-képviselő szerint ezzel tovább romlanak az EU és Oroszország kapcsolatai.

“Navalnij halálával kimúlt az egyik utolsó reménységünk, hogy egy demokratikus Oroszországgal egyszer rendezzük majd a kapcsolatainkat. Mindössze ennyit szerettünk volna, de ez a lehetőség vele együtt távozott. Ez szomorú fejlemény az európaiak számára is” – mondta Antonio López-Istúriz spanyol néppárti EP-képviselő.

Navalnij 2021-ben megkapta az Európai Parlament Szaharov-díját. Az elismerést a börtönben ülő ellenzéki aktivista helyett a lánya, Daria Navalnaja vette át.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World