Vonat tetején szelfizett egy 16 éves fiú Romániában, halálos áramütést szenvedett

Asia's Tech News Daily

Meghalt egy 16 éves fiú Romániában amiatt, mert egy vonat tetején szelfizett. A kamasznak esélye sem volt a túlélésre.

A vonat tetején való szelfizés az utóbbi években vált népszerűvé a kamaszok körében Romániában. A jelenség már annyira elterjedt, hogy a román vasúttársaság tavaly kampányt indított a megelőzésére a fiatalok körében. Ennek ellenére még mindig újabb és újabb életeket követel ez a balesetveszélyes szokás.

Vasárnap este Foksány városában egy 16 éves fiú életét is vesztette emiatt. A kamasz felkapaszkodott egy álló szerelvény tetejére, hogy szelfit készítsen, de eközben túl közel került a felsővezetékhez, és áramütést kapott.

A szemtanúk azonnal értesítették a mentőket, de a kiérkező egészségügyi szakemberek már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Azt mondták, hogy a fiúnak az áramütés erőssége miatt gyakorlatilag esélye sem volt a túlélésre.

Világszerte már több százan haltak bele a szelfizésbe az utóbbi években. Egy 2018-ban készült tanulmányban azt írták, hogy 2011 óta világszerte legalább 259 ember vesztette életét emiatt. A valós szám ennek akár a többszöröse is lehet.

Azóta készült egy másik vizsgálat is ezzel kapcsolatban, amiben egy tágasabb időkeretben, 2008 januárja és 2021 júliusa közt 379 áldozatról számoltak be. Ebben azt is leírták, hogy a szelfiáldozatok száma egyre csak nőtt az utóbbi években, még a koronavírus-járvány és az utazási korlátozások is csak kismértékben tudták mérsékelni a folyamatot. A legtöbb halálos áldozatról, száz főről Indiában tudnak, utánuk következik az Egyesült Államok (39) és Oroszország (33) – írja a Főtér.

Internet Explorer Channel Network
Asia's Tech News Daily
News Related

OTHER NEWS

Covid-börtön Thaiföldön – újabb magyar turistákat zártak karanténba

© Technológia: Index.hu Újabb magyar turisták kerültek karanténba Thaiföldön. Olvasónk, aki a párjával együtt egy hospitelben várja a gyógyulást, az Indexszel is megosztotta e-mailben a történetüket. A napokban számoltunk be ... Read more »

Miistracket: fenntartható jövő a közlekedésben

© euronews Változás az út mentén: a szén-dioxid-kobocsátás csökkentéséről szól a Ladda i Mittstråket projekt. De hogyan számolják ezt ki? Melyek a céljai egy európai projektnek, amely a vegyes közlekedést ... Read more »

A baloldali szociológus szerint kicsit több empátia kellene az ellenzék részéről

© Technológia: Index.hu Szalai Erzsébet Facebook-oldalán fakadt ki az összefogásra, miután szerinte az ellenzék viccet csinált a kormány árstopjából.  Az ismert baloldali szociológus bejegyzésében azt írta:  Lehet szórakozni a csirke far-háton, ... Read more »

Lemondott a legnagyobb svájci bank elnöke

© Credit Susse: boss, Antonio Horta-Osorio resigns euronews Lemondott a Credit Suisse elnöki posztjáról Antonio Horta-Osorio, miután kiderült, hogy többször megszegte a svájci és brit karanténszabályokat. A pénzügyi vezető kilenc ... Read more »

Kulcsár Edina újra szerelmes, magyar rapper a párja

Pár nappal azután, hogy kiderült, Kulcsár Edina és Szabó András válnak, a kétgyermekes anyuka máris megmutatta új partnerét. Kulcsár Edina és Szabó András pénteken jelentette be, hogy véget ért a ... Read more »

Zsidó jegyző árulhatta el a Gestapónak Anne Frank rejtekhelyét

© Technológia: Index.hu Anne Frank és német családjának amszterdami búvóhelyét egy zsidó jegyző árulhatta el a megszállóknak a második világháború idején – közölte az NOS holland közszolgálati médiatársaság. Egy korábbi ... Read more »

Emelkedik a szennyvízben a koronavírus-örökítőanyag koncentrációja

© Technológia: Index.hu A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben az „országos átlagot tekintve ismét enyhe emelkedést mutat”. A vizsgált városok közül emelkedő tendencia Debrecen, Nyíregyháza, Salgótarján, Székesfehérvár, Tatabánya és Zalaegerszeg ... Read more »

Megvan a végrehajtóbotrány első áldozata: felfüggesztették az egyetemi oktatót

© Technológia: Index.hu Felfüggesztették a vizsgáztatási jogát Mészáros Pál Emilnek, a Pécsi Tudományegyetem tanársegédjének, aki belekeveredett a végrehajtóbotrányba. Fábián Adrián, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánja a Népszava megkeresésére közölte: ... Read more »

Megvan az építési engedély, kezdődhet a Gellért-hegyi sikló projektje

© Technológia: Index.hu Új építési engedélyt szerzett a korábbi, 2022. február 1-jéig érvényes építési engedély mellé a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. a Gellért-hegyi sikló megvalósítására. A kormányhivatal által kiadott újabb, azaz második ... Read more »

Vasseur: A Bottasszal végzett korábbi közös munka segíteni fog nekünk

Az csapatfőnöke a 2022-es szezonra újra összeáll Bottasszal, miután a finn a Mercedestől az Alfa Romeóhoz igazolt. Vasseur korábban már dolgozott együtt Bottasszal az ART Grand Prix csapatánál a Formula ... Read more »

Francia kormány: Djokovic oltás nélkül a Roland Garros-ra sem jöhet

© Technológia: 444.hu Novak Djokovic hétfőn megérkezett Szerbiába, miután vasárnap kitoloncolták Ausztráliából. Viszont nem biztos, hogy ez volt az utolsó nagy teniszversenye az idén, amit ki kell hagynia, mert nem ... Read more »

Angol élvonalbeli klub igazolhatja le Christian Eriksent

© Technológia: Index.hu Brit sajtóértesülés szerint az angol labdarúgó-bajnokságban újoncként 14. helyen álló Brentford az idény végéig szerződtetné a dán válogatott Christian Eriksent, akinek tavaly nyári szívleállása miatt most nincs ... Read more »

Meddig tarthat minket melegen egy elektromos autó?

© Motor1.com Magyarország Tesla Model S Plaid snow driving on summer tires Mondjuk egy dugóban, és mondjuk farkasordító hidegben. Valóban halálos csapda lehet? A Dirty Tesla kísérlete igyekezett eloszlatni a ... Read more »

Először indulhat magyar snowboardos az olimpián

© Technológia: 444.hu Kvótát szerzett a tizenhét éves Kozuback Kamilla a február 4-én kezdődő pekingi téli olimpiára, közölte a Magyar Snowboard Szövetség hétfőn. Először indulhat magyar snowboardos az olimpián. A ... Read more »

Nem kell messze tekintened, ha télen is a legjobb vakációra vágysz

Nem akadályoz meg minket a hó hiánya abban, hogy hazánkban is varázslatosan tölthessük el a téli napokat. © Technológia: Joy Sokan gondolják, hogy elveszett a tél varázsa, hiszen a hóesések ... Read more »

Kis mennyiségű idegméreg van a kávéban – vélhetően rákkeltő is

© Technológia: Index.hu Schmidt Noémi, a Nébih Analitikai Nemzeti Referencia Laboratóriumának munkatársa az akrilamid mértékét mérte a kávéban. A vegyület az idegrendszerre van hatással, de nagy eséllyel rákkeltő is lehet. ... Read more »

Szexuálisan bántalmazták a nőjogi aktivistát, miután lehallgatták a Pegasus-kémszoftverrel

© Technológia: Index.hu Egy bahreini és egy jordániai nőjogi aktivistáról derült ki, hogy lehallgatták az izraeli NSO cég Pegasus-kémszoftverével. Egyiküket a hatóságok a megfigyelés után zaklatni kezdték, s szexuálisan is ... Read more »

Oscar- és Tony-díjas színész mutatja be a Semmelweis Ignác életéről szóló darabot Angliában

© Technológia: 444.hu „A 19. századi Bécsben, a gyermekágyi láz szörnyű halálozási arányával szembesülve Semmelweis doktor olyan felfedezést tesz, amely több százezer újdonsült anya életét mentheti meg. Amikor azonban az ... Read more »

A Netflix a hibás a nyilvános rádióüzenetekért?

A 2021-es kampány során a csapatfőnökök és a versenyigazgató Michael Masi között a futamok alatt váltott rádióüzeneteket élőben közvetítették, hogy a világ hallhassa. Míg sokan úgy érezték, hogy a sportág ... Read more »

Tombol az omikron-variáns, beszüntetik a jegyárusítást a téli olimpiára

© Technológia: Index.hu Leállítják a belépőjegyek értékesítését a szervezők a pekingi téli olimpiára, mivel rendkívül gyorsan terjed az országban a koronavírus omikron-variánsa – számolt be a hírről az AFP. A vírus terjedése ... Read more »

Februárban közös hadgyakorlatot tart Oroszország és Fehéroroszország

© Technológia: 444.hu Közös hadgyakorlatot rendez februárban Oroszország és Fehéroroszország – közölte Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn. A Szövetségi Eltökéltség – 2022 fedőnevű manőverek pontos időpontját még nem határozták meg, ... Read more »

Vizsgálatot indít a Pécsi Tudományegyetem a Völner-ügy irataiból kiderült kamu vizsgák miatt

© Technológia: 444.hu Miután megírtuk, hogy Schadl György, a Völner-ügy kulcsfigurája egyetemi vizsgákat intézett végrehajtóknak és végrehajtók hozzátartozóinak, de bebiztosította Rogán Antal kabinetfőnökét, Nagy Ádámot is, a Pécsi Tudományegyetem közölte, ... Read more »

Visszatért Ukrajnába a hazaárulással vádolt Porosenko, nyomozók várták a reptéren

Visszatért hétfőn Ukrajnába Petro Porosenko korábbi ukrán elnök, akit hazaárulással gyanúsítottak meg. A politikus – aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti ... Read more »

Hamarabb hűlhet ki és válhat bárki számára lakhatatlanná a Föld, mint gondoltuk

© Technológia: 444.hu Az egykor izzó tűzgolyóbisból, ami 4,5 milliárd évvel ezelőtt a Föld volt, nemcsak azért válhatott éltető vizet és légkört a felszínén hordozó, fajok millióinak otthont adó élő ... Read more »

Hogyan kell kíméletesen tisztítani a laminált padlót?

A laminált padló nagyon tartós burkolat lehet, de csak akkor, ha megfelelően bánsz vele, és nem csak a tisztítására, állapotának megóvására is ügyelsz. © Unsplash/Tim Foster Itt egy kis összefoglaló, ... Read more »

Először jutott ki az olimpiára magyar snowboardos

© Technológia: Index.hu Kozuback Kamilla történelmet írt, első magyar snowboardosként olimpiai kvótát szerzett. A 17 éves lány félcsőben kvalifikálta magát a 2022-es pekingi téli olimpiára. A snowboard mint sportág először ... Read more »

Kiderült, mikor mutatják be az idei Ferrarit

© Technológia: Index.hu Február 17-én mutatja be idei versenyautóját a Forma-1-es Ferrari istálló – írja az MTI. A maranellói alakulat legutóbb 2008-ban nyert konstruktőri világbajnoki címet, a versenyzők között pedig ... Read more »

„Eszenyi Enikő nem embernek látott engem, hanem szobanövénynek”

Vajon miért kerül elő és újra és újra egy olyan kérdés, amelytől szinte minden színművész már szabadulna? De ahogyan Csiby Gergely színész-rendező mondja, ehhez történnie kellene néhány dolognak, és az ... Read more »

Ha büntetők, akkor a Manchester United és a Fradi

© Technológia: Index.hu A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb kutatásában a büntetőrúgásokkal foglalkozik. A tanulmányból kiderül, hogy a vizsgált 31 európai bajnokságban a 2018–2019-es idény kezdete óta jelen ... Read more »

Hertha: kiderültek Dárdai kirúgásának pikáns részletei

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most! (x) A Hertha BSC sportigazgatója, Fredi Bobic ismét kritizálta ... Read more »

A bérlakásépítés lehet a lakhatási válság megoldása az ellenzék szerint

© Technológia: 444.hu “A kormány 160 ezer forintos fővárosi albérleti díjak mellett a 133 ezres minimálbér ígéretével kampányol” – mondta az Egységben Magyarországért néven egyesült ellenzék hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Z. ... Read more »

Egy hónapon belül a negyedik rakétakísérletet hajthatta végre Észak-Korea

© Technológia: 444.hu A dél-koreai vezérkari bizottság szerint Észak-Korea hétfőn két rakétát lőtt a Japán-tengerbe a Koreai-félsziget keleti partjainál. Ez egy hónapon belül már a negyedik feltételezett rakétakísérlet volt. A ... Read more »

Rálőtt egy határőrre és elbarikádozta magát egy embercsempész Szentpéterfánál

Rálőtt egy osztrák határőrre egy embercsempész hétfő reggel, majd a szentpéterfai régi határőr laktanyában keresett magának menedéket. A Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei körülvették az épületet, hamarosan Ausztriából egy drónnal segítik ... Read more »

Csúszik a Tesla Cybertruck gyártása

© Motor1.com Magyarország Tesla Cybertuck Large And Small A Reuters információi szerint a Tesla 2023 első negyedévének végére halasztja a Cybertruck gyártásának kezdetét. Az első tulajdonosok így valamikor 2023 tavaszán ... Read more »

Megéri-e kötelezővé tenni az oltást vagy épp a várttal ellentétes hatást váltja ki?

© MTI/EPA/Neil Hall Archív fotó: az oltás kötelezővé tétele elleni tüntető Londonban Európában más-más módon, de több ország is mérlegeli a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételét. Az oltatlanok egy része ... Read more »

Saját rajongóit szívatta meg a Samsung

Hosszas húzás-halasztás után 2022. január 4-én mutatta be a Galaxy S21 termékcsaládba tartozó S21 FE-t a Samsung. A készülék nevében, ahogy a bemutatóban is írtuk, az FE a Fan Edition, ... Read more »

Titkos ügynöknek adta ki magát, négy év börtönt kapott

Jogerősen négy év börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki magas beosztású titkos ügynöknek adta ki magát, és áldozatai bizalmába férkőzve több mint 26 millió forintot csalt ki a ... Read more »

Felrobbant 3 benzinszállító Abu-Dzabiban, a jemeni húszik magukra vállalták a támadást

© Technológia: 444.hu Hétfőn felrobbant három benzinszállító teherautó Abu-Dzabi repterének közelében. Három ember meghalt, hatan pedig megsérültek. A halottak közül ketten indiaiak, az harmadikuk pedig pakisztáni. Az Irán által támogatott ... Read more »

András herceg egy párt alkothatott Epstein bűntársával, ki-be járkált a palotába

© Technológia: Index.hu A kegyvesztetté vált András herceg és Ghislaine Maxwell igencsak közeli kapcsolatáról számoltak be a Buckingham-palota korábbi őrei, illetve egy barát, aki még Jeffrey Epstein otthonába is meghívást ... Read more »

Robotként jár iskolába egy német kisfiú

A hétéves Joshua Martinangeli betegsége miatt otthon kellett maradjon azután is, hogy a berlini iskolák megnyitottak. Mégsem kell osztálytársait hiányolnia, ahogy Joshua maga sem hiányzik az osztályból. A fiú helyett ... Read more »
On free-english-test.com you will find lots of free English exam practice materials to help you improve your English skills: grammar, listening, reading, writing, ielts, toeic