Kunhalmi Ágnes is tárgyalt a vietnámi miniszterelnökkel

kunhalmi ágnes is tárgyalt a vietnámi miniszterelnökkel

Kunhalmi Ágnes is tárgyalt a vietnámi miniszterelnökkel

A vietnámi miniszterelnök és delegációja Budapesten tett látogatást a napokban; együttműködésről tárgyaltak az Orbán-kormánnyal, továbbá megállapodásokat írtak alá Magyarországgal. A délkelet-ázsiai ország kormányfője az MSZP vezetőivel is találkozott.

Az ellenzéki párt társelnöke, Kunhalmi Ágnes arról számolt be az Indexnek, hogy a magas szintű diplomáciai találkozót a vietnámi miniszterelnök, Pham Minh Chinh kezdeményezte. A találkozón az MSZP részéről a társelnök, Hiller István választmányi elnök és Harangozó Gábor alelnök, a szocialista párt külügyi titkára vett részt.

Intenzíven ápolják kapcsolataikat

Kunhalmi Ágnes arra hívta fel a figyelmet, hogy Hiller István még oktatási és kulturális miniszterként számtalan kétoldalú megállapodást kötött Vietnámmal mind a kultúra, mind az oktatás területén.

A találkozó célja a kölcsönös személyes megismerkedésen túl pártjaink régi kapcsolatainak továbbvitele, illetve újbóli megerősítése volt. Ez a kapcsolat lehetővé teszi, hogy a magyarországi viszonyokról mélyebben is beszéljünk a későbbi alacsonyabb szintű kétoldalú találkozókon. De elmondhatom, hogy azok az országok, amelyek Magyarországgal diplomáciai kapcsolatban vannak a hivatalos kormányzati találkozókon, sokszor még az MSZP-t is megkeresik, de mi is intenzíven ápoljuk kapcsolatainkat

– nyilatkozta lapunknak Kunhalmi Ágnes.

Emlékeztetett rá, hogy tavaly karácsony előtt az MSZP delegációja Németországban járt a kormányzó német szociáldemokraták kongresszusán (erről itt és itt számoltunk be), akikkel „nagyon régi és mélyreható kapcsolataik” vannak. „Az MSZP külügyi vonala nagy múltú és híresen erős, a teljesség igénye nélkül elég, ha csak Horn Gyulát, Kovács Lászlót, Szabó Vilmost, illetve Andor Lászlót, Gurmai Zitát, vagy éppen Tüttő Katát említem” – tette hozzá Kunhalmi Ágnes.

A vietnámi miniszterelnökkel folytatott hivatalos megbeszélésről az MSZP társelnöke a következőképpen fogalmazott lapunknak:

Mindketten nagyon fontosnak tartottuk, hogy országaink általános kapcsolatai jók legyenek, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai fejlődjenek, és azokat az ipari, fejlesztési lehetőségeket, melyeket kölcsönösen tudunk biztosítani egymásnak, jól és egymás szabályainak tiszteletben tartásával használjuk ki. A kulturális és oktatási kapcsolatok megerősítése, a tudományos lehetőségek fejlesztése, valamint a két párt közötti viszony került még szóba.

Az MSZP nyitott ajtót?

Az Index arra is kíváncsi volt, hogy az MSZP hogyan látja általában Magyarország keleti kapcsolatait; mi az MSZP álláspontja a keleti nyitásáról, támogatja-e azt az együttműködést, amelyet az Orbán-kormány folytat Vietnámmal.

Kunhalmi Ágnes kiemelte, hogy az MSZP-nek sok-sok évtizedre visszanyúló kapcsolata van Vietnámmal és az ottani kormányzó párttal.

Kormányon nagyon sokat tettek a szocialista miniszterelnökök azért, hogy az Euro-atlanti elköteleződés és integráció mellett – hiszen az MSZP tűzte ki célul és vitte végig országunk NATO és európai uniós csatlakozását is – a világ minden pontjával, ahol ez lehetséges, Magyarországnak előnyös kereskedelmi, gazdasági és kulturális kapcsolatokat építsenek

– válaszolta lapunknak az MSZP társelnöke.

Egy olyan geopolitikai és földrajzi helyzetben lévő országnak, mint Magyarország, Kunhalmi Ágnes szerint elengedhetetlen, hogy a globális térben minél több gazdasági kapcsolatot alakítson ki. Hozzátette, hogy ez nem újdonság:

a nyugati mellett a vietnámi és más keleti kapcsolatokat is az MSZP indította el.

A társelnök azonban megjegyezte, a problémának azt tartja, hogy az Orbán-kormány éles konfliktusba került a Nyugattal, és az Európai Unióval közelharcot vív.

Emiatt késve jönnek a források, illetve jelentős részük jelenleg is be van fagyasztva, és félő, hogy az Orbán-kormány magatartása is hozzájárul egy többsebességes Európai Unió kialakulásához, amelyen belül Magyarország perifériára kerül. A nyugati források nélkülözhetetlenek, ezért helyre kell állítani azokat a jó nyugati kapcsolatokat, amelyeket anno az MSZP kormányon kialakított

– fejtette ki Kunhalmi Ágnes.

Helyes, de megfelelő jogszabályok kellenek

A vietnámi kormánydelegációval folytatott tárgyalások után Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is „óriási lehetőségekről” beszélt Ázsia felemelkedésével kapcsolatban. Az MSZP álláspontja az, hogy ezeket a lehetőségeket Magyarország csak akkor használhatja ki hatékonyan, ha stabil és erős befolyással rendelkező tagja az Európai Uniónak, az euroatlanti közösségnek.

„Vietnám esetében azt is látni kell, hogy tagja az ASEAN dél-kelet-ázsiai gazdasági közösségnek, amely összességében az Egyesült Államok negyedik legnagyobb külgazdasági partnere. Ebbe a közösségbe különböző társadalmi és politikai rendszerű államok tartoznak, melyek a közöttük levő eltérések és egykori politikai ellentétek ellenére szorosan együttműködnek a globális gazdasági térben” – mutatott rá az MSZP társelnöke.

Klemensits Péter, az Eurázsia Központ tudományos főmunkatársa a vietnámi kormányfő budapesti látogatásával összefüggésben többek között arról beszélt az Indexnek, hogy Vietnámban nagy az érdeklődés a magyarországi munka iránt. Pham Minh Chinh miniszterelnök pedig azt is megemlítette Budapesten, hogy Vietnám és Magyarország együttműködik a munkaerőképzésben.

Az MSZP már többször is kritizálta a külföldi vendégmunkások miatt az Orbán-kormányt, azonban az ellenzéki párt szerint helyes, ha a két ország együttműködik a munkaerőképzésben, de ehhez megfelelő jogszabályok kellenek.

„A magyar jogszabályokért és azok betartatásáért a mostani kormány a felelős. Az, hogy egy cég – legyen az külföldi vagy magyar – nem tarja be a jogszabályokat, az tűrhetetlen. És ha nem jók a jogszabályok, márpedig Magyarországon nem azok, azért az Orbán-kormány a felelős” – jelentette ki Kunhalmi Ágnes.

Azt is mondta, hogy az MSZP-nek nagyon világos a vendégmunkásokról a véleménye: nem elfogadható a vendégmunkások hazai foglalkoztatásának mostani rendszere. „Egyetértünk az EU javaslatával, miszerint kollektív szerződésben kellene biztosítani a magyar munkavállalók és a vendégmunkások jogait, biztonságát egyaránt. A kormány felelőssége, hogy ezt előírja. Amikor az országban nem működik megfelelően a munkaügyi hatóság, és kiszolgáltatottak a magyar munkavállalók, akkor azt nem szabad eltűrni, hanem változtatni kell” – közölte az MSZP társelnöke.

Tartalmas programja volt a vietnámi delegációnak

Az elmúlt napokban Magyarország és Vietnám számos megállapodást írt alá több területen is. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, hogy a fantasztikus fejlődést felmutató Vietnám óriási lehetőségeket nyújt az export- és beruházásorientált magyar gazdaság számára, amit a hazai kivitel évi százmillió dolláros rekordjának elérése és fenntartása is bizonyít.

A Nyugathoz tartozunk, de Keletről jöttünk, értjük azt a világot

– jelentette ki Orbán Viktor, és reményét fejezte ki, hogy Vietnám is csatlakozik a Magyarországon sikeres ázsiai országok köréhez. A vietnámi elnök azt mondta: szeretné még jobban elmélyíteni és még hatékonyabbá tenni az együttműködést a két ország között, ezért meghívta Orbán Viktort egy vietnámi látogatásra. A két kormányfő jól megértette egymást a tárgyalásokon, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Index által is megosztott felvétel, amelyen látszik, ahogyan egymás kezét fogva sétálnak végig a Karmelita kolostor folyosóján.

Egy vietnámi hírportál arról számolt be, hogy Pham Minh Chinh miniszterelnök a Munkáspárt elnökével, Thürmer Gyulával is találkozott Budapesten. A kormányfő a Munkáspártnak is köszönetet mondott a jó magyar-vietnami kapcsolatok elősegítéséért. Egyúttal arra kérte a pártot: támogassa és ösztönözze a magyar felet arra, hogy a vietnámiak mielőbb nemzeti kisebbségi státuszt kapjanak Magyarországon. Ezzel kapcsolatban az Orbán Viktorral tartott közös sajtótájékoztatójukon is reményét fejezte ki a vietnámi miniszterelnök.

(Borítókép: Kunhalmi Ágnes és Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnök. Fotó: MSZP)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World