Az Egerszegi-utód már olimpiai éremesélyes az úszósport legendás megmondóemberénél

Craig Lord túlzás nélkül az úszósport legtekintélyesebb szakírója, a The Times hasábjain 1989 óta osztja meg gondolatait, és emellett saját blogján, a The Vortex (Örvény) című honlapon foglalkozik a sportág aktuális szenzációival. Legújabb bejegyzésében Jackl Vivient, a 15 éves tatabányai tinizsenit méltatja, aki csütörtöki szenzációs 400 vegyese (4:34.96) után szerinte a párizsi olimpia éremesélyesévé lépett elő.

Ezzel a bombasztikus címmel indítja legújabb írását a The Vortex (Örvény) nevű blogján Craig Lord, az úszósport legtekintélyesebb szakírója. Márpedig ha a The Times megmondóembere, akinek a véleményére világszerte adnak, így vélekedik, akkor azt nekünk is el kell fogadnunk.

Mint ismeretes, Jackl Vivien, a Tatabányai Vízmű SE 15 éves, 9. osztályos úszója a 126. országos bajnokság harmadik napján 4:34.96 másodperces bődületes egyéni csúccsal négy másodpercen belül úszott az olimpiai szinten, természetesen győzött, és kijutott Párizsba, olyan megasztárokat utasítva maga mögé, mint a világbajnok Kapás Boglárka, az Európa-bajnok Mihályvári-Farkas Viktória és a háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok legenda, Hosszú Katinka. Nem mellékesen a világ idei második legjobb időeredményét érte el!

A swimswam.com, a sportágban mértékadónak tekintett honlap ezzel a címmel kürtölte világgá Jackl eredményét:

Majd a cikkben a szerző, Retta Race sorolja a részleteket. Először is megtudjuk a részidőket:

100 hát: 1:02.98 p

100 m pillangó: 1:07.22 p

100 m mell: 1:22.51 p

100 m gyors: 1:02.36  p

A 4:34.96 perces idő csaknem hat másodperces javulás Jackl eddigi egyéni csúcsához, a 4:40.66-hoz képest, és nemcsak minden létező korosztályos magyar csúcs megdöntését jelenti, hanem egyszersmind junior-Európa-csúcs is! A régit a spanyol Alba Vázquez Ruíz tartotta 4:38.53 perccel 2019 óta, ebből is majdnem négy másodpercet faragott le a tatabányai Bárdos László Gimnázium kilencedik osztályos, kitűnő tanulója.

Jackl mostani idejével harmadik a magyar örökranglistán, amelyet korábbi világcsúcsával Hosszú Katinka vezet:

  1. Hosszú Katinka 4:26.36 p (2016)
  2. Jakabos Zsuzsanna – 4:34.50 p (2013)
  3. Jackl Vivien – 4:34.96 p (2024)
  4. Mihályvári-Farkas Viktória – 4:35.99 p (2021)

Ezzel az idővel Jackl második a 2024-es világranglistán a brit Freya Colbert mögött, aki egy hete úszta a 4:34.01-es idejét.

Eddig a swimswam.com cikke, aztán nézzük, mit írt Craig Lord a The Vortex című blogján:

„Jackl Vivien még meg sem született, amikor Hosszú Katinka mögött már két olimpia volt, most azonban a 15 éves kislány bejelentkezett a 400 méteres vegyes úszás párizsi olimpiai dobogójára.

az egerszegi-utód már olimpiai éremesélyes az úszósport legendás megmondóemberénél

Jackl Vivien 2023. szeptember 14-én

Jackl, a TVSE (Tatabányai Vízmű SE) versenyzője, mire a mellúszáshoz értek, már három másodperccel vezetett Kapás Boglárka előtt, és erre még egy másodpercet rátett a gyorson, és így érte el a szenzációs, 4:34.96 perces idejét, ami hatalmas egyéni csúcs. Az eddigi legjobbja 400 vegyesen 4:40.66 volt, amit tavaly júliusban a belgrádi ifjúsági Eb-n úszott.”

Jackl mostani eredménye a tinédzser szédületes fejlődésének legújabb bizonyítéka, amivel az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina nyomdokaiba lépett. Hátúszásban szerzett négy olimpiai aranya mellett Egerszegi az 1992-es barcelonai olimpián megnyerte a 400 vegyest is, mutat rá Lord.

Csütörtök este tatabányai otthonában elértük Jackl Vivient, aki végül is maga hívott vissza minket, sűrűn szabadkozva.

Sajnos korábban nem tudtam felvenni, mert a doppingellenőrzéssel voltam elfoglalva – magyarázkodott, pedig nem is kellett volna. – Igazából még mindig nem hiszem el ezt a 4:34-gyel kezdődő időt, legfeljebb 4:36-4:37-re számítottam.

A 15 éves kitűnő tanuló gimnazista elárulta, hogy nagyon kemény edzéseken van túl, Sirokiné Kocsis Mártával, azzal az edzőnővel, aki a kezdetektől fogva irányítja tanítványa pályafutását.

(Ezen a ponton meg kell jegyeznünk, hogy Kocsis Márta már tavaly szeptemberben megjósolta, hogy Vivien ott lesz a párizsi olimpián, amikor az Index Tatabányán készített riportot a 15 éves tehetségről.)

Tenerifén edzőtáboroztunk, majd az országos bajnokság előtti napokban Zalaegerszegen gyakoroltunk, a jól bevált recept szerint – tette hozzá Vivien.

Az ifjú bajnoknő nagyon készül a júniusi belgrádi felnőtt Európa-bajnokságra, ahol tovább faragna mostani idejéből, és természetesen a párizsi olimpiára, amellyel kapcsolatban roppant szerényen fogalmazott.

Nekem az idei fő versenyem július 2–7. között a vilniusi junior-Európa-bajnokság, ott kell jól szerepelnem. Az olimpia csak bónusz, persze ott is igyekszem tudásom legjavát adni.

Ehhez csak annyit, hogyha ez sikerül, mármint tudása legjavát adni, az akár egy olimpiai éremhez is elegendő lehet.

(Borítókép: Jackl Vivien 2023. szeptember 14-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World