„Béla, ha elárulod a Fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyedet. Gondold át, ne csináld ezt, Béla, ennek nem lesz jó vége”

„béla, ha elárulod a fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyedet. gondold át, ne csináld ezt, béla, ennek nem lesz jó vége”

„Béla, ha elárulod a Fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyedet. Gondold át, ne csináld ezt, Béla, ennek nem lesz jó vége”

Gyula polgármestere, Görgényi Ernő egy a Magyar Narancs birtokába került hangfelvétel szerint a munkahelyi szabályok megszegésére próbálta rávenni Torma Béla fideszes helyi képviselőt, a városi posta helyettes vezetőjét, hogy megtudjon tőle egy politikailag fontos információt.

A telefonbeszélgetés 2019-ben történt, nem sokkal az önkormányzati választás előtt. A Narancs azt írja, a hanganyag és leirata a bizonyítékok között szerepel abban a perben, amit formálisan a gyulai labdarúgó klub vezetője, de feltételezhetően a gyulai fideszes városvezetés feljelentése nyomán a NAV indított Galbács Mihály volt gyulai kormánypárti alpolgármester és később Torma Béla egykori önkormányzati tanácsos ellen.

Ahogy a lap is írja, a hangfelvételen elhangzottakhoz nem árt tudni, hogy az előző választás előtt hosszú csatát vívott egymással a Fidesz gyulai szervezete és önkormányzati frakciója, valamint Galbács Mihály: nem sikerült egyetérteni egy, a gyulai sporttelepen felépítendő labdarúgó csarnok ügyében. Galbácsot Görgényi Ernő kezdeményezésére kizárták a gyulai Fidesz-frakcióból, ami után a Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben indult a 2019-es önkormányzati választáson Gyulán polgármesterjelöltként.

Ezután Galbács az akkori kampánya részeként összerakott egy összefoglaló anyagot A gyulai helyzet az önkormányzati választás előtt címmel, ezt pedig elküldte a Fidesz felső vezetésének. Ebben Gyula fideszes vezetése és egy jól körülhatárolható helyi üzleti kör összefonódásáról írt. Majd ugyanezt az anyagot már mint ellenzéki polgármesterjelölt eljuttatta közel 14 ezer gyulai háztartásba. Erről van szó a hangfelvételen, ami szerint Görgényi nehezményezte, hogy a posta elkezdte terjszteni a választóknak Galbács írását. Nem tetszett neki, hogy Torma Béla nem szólt neki előre a terjesztésről, és a szakma elemi szabályaira való hivatkozást „takarózásnak” nevezte, majd elmondta, hogy az idevágó rendelkezések megsértése Torma Bélát nem veszélyezteti.

Ezután kérte, hogy ne csinálja ezt, mármint ne tartsa be a szabályokat, mire Torma visszakérdezett, hogy ez fenyegetés-e, Görgényi viszont értetlenkedett és tagadta. És innen jöhet szó szerint:

Görgényi Ernő: Hát ne viccelj már, mit kockáztatsz azzal, hogy ha nekünk bármit, bármit, ami politikailag fontos, átadsz?

Torma Béla: Hát a munkahelyemet.

GE: Nem, nem, Béla, ha elárulod a Fideszt, akkor kockáztatod a munkahelyedet. Gondold át, ne csináld ezt, Béla, mert ennek nem lesz jó vége. Gondolj bele, itt van egy csapat, egy bizalmi alapon működő csapat.

TB: Igen.

GE: Ha te ebben a bizalmi körben nem akarsz benne lenni, az egy állásfoglalás. Ha te Galbáccsal vagy, az egy állásfoglalás. Ilyenekre tényleg ne hivatkozzál, ez egy hülyeség, hogy az állásodat kockáztatod. Dehogy kockáztatod az állásodat. Miért, szerinted mi közhirré fogjuk tenni, hogy mit mondasz el nekünk? Ez egy közös érdekünk. Közös érdekünk, hogy tudjuk, meg közös érdekünk, hogy ez ne menjen ki sehova.

TB: Hát Ernő, de ha most… Mindegy, erről nem akarok vitatkozni. És tényleg nem telefonba.

A telefonbeszélgetés vége felé Torma ismét elmondta, hogy „tartanak bizonyos szabályok”, mire Görgényi csak annyit mondott: „Dehogy tartanak!”

Galbácsi szerint Görgényi rajta és Tormán áll most „kicsinyes és alpári politikai bosszút”. „Ennek és a hangfelvételen szereplő mondandójának semmi köze a jogállamisághoz, a demokráciához és a közéleti szerepvállaláshoz” – mondta a Narancsnak Galbács Mihály gyulai ellenzéki önkormányzati képviselő. Görgényit is kersték, de a cikk megjelenéségi nem válaszolt.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World