Magyar Péter és Gulyás Gergely viszonya is szóba került a csütörtöki kormányinfón

magyar péter és gulyás gergely viszonya is szóba került a csütörtöki kormányinfón

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j2) , Vitályos Eszter kormányszóvivő (b2), Varga Mihály pénzügyminiszter (b) és Nagy István agrárminiszter

Rejtélyesen beszélt Magyar Péterről és az általa készített Varga Judit-hangfelvételről a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely egy kérdésre úgy válaszolt, hogy Varga Judit egyszer említette neki, hogy Magyar Péter egy hangfelvétellel zsarolja, de az, hogy ez tényleges fenyegetést jelentett-e, nem tudott nyilatkozni.

Az ATV arról is kérdezte a minisztert, hogy lehet-e Magyar Péternek olyan felvétele, amelyen Gulyás Gergellyel beszélget a Völner-Schadl-ügyről. Úgy felelt, hogy emlékei szerint a közelmúltban nem beszélt vele ezekről, és közéleti kérdésekről sem.

Gulyás Gergelytől azt is megkérdezte az ATV, hogy a miniszterelnökkel beszéltek-e Magyar Péterről, akivel Gulyás évtizedekig baráti viszonyban volt, illetve változott-e a Gulyással szembeni bizalom.  Gulyás azt mondta, nem lát erre utaló jelet.

“Ami ebben az esetben történt, ahhoz nekem nincs közöm. De ha mégis van, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem.”

Gulyás Gergely, Kormányinfó

A Hvg.hu kérdésére Gulyás közölte, hogy őt még nem idézték be kihallgatásra az ügyészségre, tudomása szerint Orbán Viktort, Rogán Antalt sem hallgatta ki az ügyészség a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hanganyag miatt, amely szerint kormányzati ráhatás is lehetett a Völner-Schadl-ügy nyomozása során.

A Pénzügyminisztériumot érintő korrupcióról

A Pénzügyminisztériumot is érintő korrupcióról elhangzott, hogy az ügynek 54 vádlottja van, akik közül 12 a PM munkatársa volt. Varga Mihály kijelentette, hogy először ők hozták nyilvánosságra 2022-ben, hogy kollégáikkal szemben büntetőeljárás kezdődött, a gyanú miatt munkaviszonyukat megszüntették. Az ATV politikai felelősségéről kérdezte, a pénzügyminiszter azt felelte, hogy ha a bíróság beidézi tanúkihallgatásra, akkor annak eleget tesz. Hozzátette azt is, hogy Orbán Viktor nem kért tőle tájékoztatást a tárcát is érintő korrupcióról.

Kórházi adósságok, magas infláció, élelmiszer- és benzinárak

A 130 milliárd forintos kórházi adósságok rendezéséről is kérdezte az economx.hu a magyar kormány képviselőit. Varga Mihály azt mondta, hogy folyamatosan vizsgálják ezt, a kérdés napirenden van.

Az Európai Unióban kifejezetten magasnak számító magyar inflációra, azon belül is az élelmiszerek magas árára úgy reagált az agrárminiszter, hogy a kenyérben lévő 53 forintos gabona maradt 53 forint, a magas élelmiszerárak pedig az eddig alacsony árakhoz képest érzékeltetnek nagy különbséget.

A magas benzinárakat illetően visszautasították a felvetést, miszerint a nagy adótartalom növelné az árat. Egyelőre korai a benzinárstopról dönteni.

Kínai rendőrök

A Magyarországon járőrözni engedett kínai rendőrök csak tolmácsolni jönnek, hangzott el. Az utóbbi években több nyugat-európai országban kavart botrányt, amikor leleplezték, hogy a kínai hatóságok emberei aktívan tevékenykednek. Ezzel összevetve váltott ki érdeklődést, hogy a magyar kormány miért engedi a kínai rendőrök tevékenységét nálunk.

Menekültügyi EU-reform

Az Európai Parlament (EP) rossz döntést hozott a migrációs paktum szerdai elfogadásával – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely hozzátette: csak 55-56 százalékos többséggel mentek át a jogszabálytervezetek.

“Elutasítjuk a kötelező elosztást és elutasítjuk, hogy pénzt kelljen fizetnie Magyarországnak azért, mert nem vesz át migránsokat. Ez a döntés ebben a formában végrehajthatatlan, Európa számára nem jelent segítséget, és a migrációtól szenvedő társadalmak számára sem fog érdemi segítséget jelenteni” – mondta.

A NATO és az Ukrajna elleni orosz háború

Keddi ülésén a kormány elemezte a nemzetközi politikai és katonai helyzetet. Gulyás elmondta, hogy nyilvánosságra került egy NATO-Ukrajna-misszió terve, azaz a NATO arra készül, hogy Ukrajna oldalán a gyakorlatban is bevonódik a konfliktusba, létre akarnak hozni egy 100 milliárd dolláros alapot, amivel a katonai kiképzést akarják segíteni és a fegyverszállítást koordinálni.

Közölte: Magyarország mint NATO-szövetséges komolyan aggódik emiatt. “Azért léptünk be a szövetségbe, mert egymást akarjuk megvédeni, és nem azért, hogy együtt lépjünk fel, más ellen, bármilyen megalapozott morális érvelés is álljon emögött” – emelte ki.

Az idén 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

Az idén 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány – közölte a pénzügyminiszter. Varga Mihály kifejtette: a háborús helyzet és az exportpiacok gyengesége is fékezi a növekedést.

A 2025-ös költségvetési törvényjavaslatot november 5-e után fogja benyújtani a kabinet a parlamentnek.

Agrárintézkedési csomagról döntött a kormány

Ötpontos intézkedéscsomagról döntött a kormány az európai agráriumban kialakult helyzet miatt – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Kormányinfón.

Azon mezőgazdasági termékekre, amelyeket tilos behozni Ukrajnából, teljeskörű bejelentési kötelezettséget írnak elő, származzon bármely országból. A kormány intézkedett arról is, hogy a Magyar Államkincstár 2024. május 31-ig teljesítse terület- és állatalapú támogatások kifizetését.

A kormány 2026-ig további, legfeljebb 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya programhoz.

A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után évente befizetett adó visszaigényelhető részét a kormány 90 százalékos mértékre emeli. Ez újabb egymilliárd forint éves többlettámogatást jelenthet az ágazatnak.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World