Szijjártó Péter 45 milliárd forintos beruházást jelentett be

szijjártó péter 45 milliárd forintos beruházást jelentett be

Szijjártó Péter 45 milliárd forintos beruházást jelentett be

A világ egyik legnagyobb autógyártó konszernjének számító Stellantis csoport Magyarországra helyezi elektromobilitási stratégiájának kulcselemét, a 45 milliárd forintos beruházás nyomán biztossá válik a szentgotthárdi Opel-gyár jövője – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közölte, a tizenhat márkát, köztük az Alfa Romeót, a Fiatot, a Citroent, az Opelt és a Peugeot-t tömörítő konszern új beruházásának nyomán tovább erősödik Magyarország szerepe az elektromos autóipari átállásban.

A Stellantis a szentgotthárdi Opel-üzembe hozza elektromobilitási stratégiájának kulcselemét, ahol így a hagyományos meghajtás mellett már az elektromos motorok gyártása is megkezdődhet, ráadásul az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési és tesztelési tevékenységek is odaköltöznek – mondta a tárcavezető.

Ez a részben termelésre és részben kutatás-fejlesztésre irányuló beruházás összességében 45 milliárd forintos értéket képvisel. Létrejön 110 új munkahely, és a kormány tízmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít ehhez

– mondta Szijjártó Péter majd hangsúlyozta, hogy a vállalat harminc országban rendelkezik gyártóbázissal, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi vetélytársa volt Magyarországnak a beruházásért folytatott éles versenyben.

„Az idő rohan, viszont úgy tűnik, hogy Szentgotthárd szerepe állandó tud maradni az Opel, vagyis most már a Stellantis konszern fejlesztésein belül” – fogalmazott, arra is kitérve, hogy ez még tovább erősíti a magyar–francia gazdasági kapcsolatokat a beruházási és a kereskedelmi oldalon egyaránt.

Szavai szerint azért is külön értékes ez a siker, mert az országban jelen lévő öt, azaz rövidesen hat autógyártó közül ez az egyetlen egyelőre, amely magyar menedzsmenttel működik.

Magyarországon tavaly rekord számú beruházás volt

Szijjártó Péter beszédében az utóbbi évek válságait is érintette, amelyek következtében mára teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, és újra kellett gondolni a beszállítói láncokat.

Aláhúzta, hogy ennek fényében Magyarország különösképp büszke lehet az elmúlt időszak beruházási eredményeire, ugyanis miközben a tavalyi első félévben mintegy 30 százalékkal visszaestek globálisan a beruházások, addig itt sikerült 2023-ban megduplázni az addigi éves rekordot.

Tavaly a beruházásösztönzési rendszeren keresztül 209 vállalati beruházás érkezett Magyarországra 13 milliárd euró értékben, amelyek nyomán összesen nagyjából húszezer új munkahely jön létre.

„Ezekkel a beruházásokkal sikerült a gazdaságot a nehéz időkben is növekedési pályán tartani, a munkahelyeket pedig meg tudtuk védeni, és mindez segített nekünk abban is, hogy a külső körülmények miatt ránk háruló inflációs terheket az idei esztendő elejére már radikálisan tudtuk csökkenteni” – közölte.

A miniszter kifejtette, hogy

a sikerek zászlóshajója a hazai autóipar, azon belül is az elektromos átállást célzó beruházások.

„A járműgyártás nagy forradalmi átalakuláson megy keresztül, és Magyarország ennek a nagy forradalmi átalakulásnak a győztesei közé tartozik a világban. Sőt, elmondhatjuk azt évtizedes, de akár évszázados távlatban is, hogy Magyarország most először halad elől egy nagy technológiai átalakulásban” – húzta alá.

„Nem egyfajta követő üzemmódban vagyunk, hanem diktáljuk a tempót” – fűzte hozzá.

Továbbá rámutatott, hogy a tavalyi beruházási csúcs 90 százalékban az autóipari cégeknek köszönhető, és körülbelül ez az arány figyelhető meg a létrehozott munkahelyek tekintetében is.

„Mára nem kérdés, hogy az elektromos autóipari átállásnak egy globális éllovasa vagyunk, hiszen nagy nyugati márkák helyezték, helyezik az elektromobilitási stratégiájuk fókuszpontját vagy legalábbis egy nagyon hangsúlyos szeletét ide, Magyarországra” – jelentette ki.

Végül üdvözölte azt, hogy hazánk öt évvel ezelőtt bekerült a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé, és azóta is tartja a pozícióját, a szektor termelési értéke pedig az utóbbi tíz évben a 3,5-szeresére nőtt.

Bár a tavalyi végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, az egészen biztos, hogy ismét megdőlt az ágazat teljesítményének rekordja, minthogy az első 11 havi adat 14 százalékos bővülést mutat, és ez a 12 800 milliárd forint máris meghaladta a teljes 2022-es összeget – szögezte le.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World