Megvan, kit indít a Fidesz Márki-Zay Péter ellen Hódmezővásárhelyen

megvan, kit indít a fidesz márki-zay péter ellen hódmezővásárhelyen

Megvan, kit indít a Fidesz Márki-Zay Péter ellen Hódmezővásárhelyen

A Fidesz bejelentette, hogy az orvosként végzett Grezsa István a párt polgármesterjelöltje Hódmezővásárhelyen. Korábban is indult már a tisztségért, független jelöltként.

Csütörtökön 17 órakor jelentette be hivatalosan a hódmezővásárhelyi Fidesz a közösségi oldalán, hogy

Grezsa Istvánt indítja polgármesterjelöltként.

Korábban a Magyar Hang is írt erről, a politikus akkor még a lap megkeresésére nem erősítette meg az értesülést, de nem is cáfolta.

Márki-Zay Péter kihívója 2019-ben is indult Hódmezővásárhely polgármesteri tisztségéért, akkor még független jelöltként. A Magyar Hang szerint akkor 42,7 százalékot ért el, Márki-Zay pedig 57,3-at. Grezsa István címzetes főorvos, és 1998 óta Hódmezővásárhely önkormányzati képviselője.

Márciusban már írtunk arról, hogy izgalmas önkormányzati választások elé nézünk Hódmezővásárhelyen, ahol Márki-Zay Péter kormánypárti kihívója mellett Kovács Pál, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) elnökségi tagja is biztosan ringbe száll a polgármesteri székért.

Úgy tűnik azonban, hogy a regnáló polgármester még mindig élvezi a helyiek jelentős részének támogatását, miközben Lázár János kijelentései kiverték a biztosítékot a város lakóinak körében. A legmegdöbbentőbb, hogy a fiatalok félnek megosztani a véleményüket, vagy egyáltalán nem akarnak foglalkozni a közélettel, a város ügyeivel. A hódmezővásárhelyi helyzetről itt olvashat bővebben.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World