Bajban a német kormány, traktorok ezrei bénították meg Berlint

bajban a német kormány, traktorok ezrei bénították meg berlint

Bajban a német kormány, traktorok ezrei bénították meg Berlint

Hétfőn újra Berlinben tüntettek a német gazdák, több ezer mezőgazdasági járművel. A megmozdulás okairól Schenk Richárdot, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kutatóját kérdeztük, aki részt vett az eseményen. Megtudtuk azt is, hogy egy magyar politikus szintén a német fővárosba utazott.

Az MCC brüsszeli irodája szerint a gazdák már tavaly év vége óta tiltakoznak a szövetségi kormány tervezett megszorításai ellen, melyek részeként a mezőgazdasági vállalkozásoknak nyújtott adókedvezmények jelentős része eltörlésre kerülne. Az ügy háttere, hogy a Szövetségi Alkotmánybíróság 2023 novemberében hozott döntése következtében a koalíciós kormánynak a 2024-es költségvetésben mintegy 17 milliárd eurót kell megtakarítania, ennek részeként a mezőgazdasági gázolajra vonatkozó kedvezmények, valamint a mezőgazdasági járművek gépjárműadó-mentességének megszüntetését tervezik, ami összesen 920 millió eurós megtakarítást eredményezhet.

Schenk Richárd, a Mathias Corvinus Collegium kutatója, EU-agrárpolitikai felelőse, aki részt vett a hétfői berlini demonstráción, lapunk kérdésére úgy foglalta össze az alaphelyzetet, hogy „a termelők és a gazdák eddig adókedvezményeket élveztek, amelyeket egy általános megszorítócsomag részeként elvennének tőlük. Az Alkotmánybíróság szerint túl sok adósság volt betervezve egy elrejtett, külön költségvetésben, ezért a kormánykoalíciónak pénzt kell találnia, a döntésük pedig rosszul érinti a gazdákat”.

A kutató kifejtette, hogy a rendőrség hétfőre 5500 traktort, valamint tízezer résztvevőt várt a berlini demonstrációra, de

az 5500-nál valószínűleg több mezőgazdasági jármű érkezhetett, már tegnap este 1500 traktor volt a fővárosban, és még ma is sokan jöttek, néhányan 400-500 kilométert tettek meg traktorral.

A kormány végül azt az ajánlatot tette, hogy a gépjárműadó emeléséről lemond. A mezőgazdaságban használt gázolajra vonatkozó adókedvezmények eltörlésében viszont nem enged a koalíció, több lépésben vezetné be azt. Idén a kedvezmény mértéke 40 százalékkal csökkenne, 2025-ben és 2026-ban pedig évenként további 30 százalékkal. 2026-ot követően már nem lenne támogatás a felhasznált mennyiségek után.

Schenk Richárd a lehetséges megállapodással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

az adóemelés kitolása nem elegendő a termelőknek, akiknek ez már egyébként is az utolsó csepp volt a pohárban. Egyre szigorúbbak a környezetvédelmi, állatvédelmi, valamint a munkavédelmi előírások, ezért sokan már most egzisztenciális veszélyben vannak, az adóemelés akár tönkre is teheti őket. Sok család van a tüntetéseken, a kistermelőket a megszorítás aránytalanul súlyosan érintené.

Az MCC kutatója kérdésünkre kitért arra is, hogy voltak már gazdatüntetések Németországban, viszont nem olyan gyakoriak, mint Franciaországban. „Németországban nincs akkora hagyománya a gazdatüntetésnek, kivételesnek tekinthető, hogy ilyen hosszan demonstrálnak. Az újraegyesítés után láttunk utoljára hasonlót, akkor a keletnémet termelők a szocialista gazdaságról történő átállást követően kerültek nehéz helyzetbe”.

Schenk Richárd szerint a gazdatüntetés olyan dinamikát indított el a német társadalomban, amellyel a kormány sem számolt, a köztelevízió kutatása alapján a társadalom 70 százaléka támogatja a gazdákat. Ráadásul nem kizárólag a gazdák érintettségéről van szó, például azok a gépjárműszerelők, akik a mezőgazdasági járművek karbantartásából élnek, szintén attól tartanak, hogy veszélybe kerülhet az egzisztenciájuk.

Magyar politikus a demonstráción

Bencze János, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője – aki civilben méhész –, szintén részt vett a hétfői berlini gazdatüntetésen.

A politikus lapunk kérdésére elárulta, azért utaztak a német fővárosba, hogy kifejezzék szolidaritásukat a német gazdák mellett, valamint kiálljanak a magyar gazdákért is transzparensekkel, magyar zászlókkal.

Bencze Jánosék német gazdákkal beszélgettek a helyszínen, a képviselő elmondása szerint nagyon elszántak a termelők, elégedetlenek a német kormánnyal, kiállnak önmagukért, és nem szeretnék, ha elvennék a kedvezményeiket.

(Borítókép: Gazdálkodók tiltakoznak a német kormány által a mezőgazdasági szektor támogatásának tervezett csökkentése ellen a berlini Brandenburgi kapu közelében 2024. január 15-én. Fotó: Krisztian Bocsi / Bloomberg / Getty Images Hungary)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World