Az Újpest elfogadhatatlannak tartja Mészöly Géza eltiltását

Mészöly Géza, az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője csütörtökön egy plusz két hónapos eltiltást kapott a debütáló mérkőzése utáni sajtótájékoztatón tett “rasszista tartalmú nyilatkozatáért”.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a tréner három hónapos büntetéséből csak az elsőt kell letöltenie, mert a fegyelmi bizottság fél évre felfüggesztette a második és harmadik hónap végrehajtását, amely csak akkor lép érvénybe, ha a szakember újabb fegyelmi vétséget követ el.

A három hete kinevezett szakember a Diósgyőr ellen 2-1-re megnyert bajnoki találkozót követően az általa becserélt Franklin Sasere dicsérete közben sértő jelzőt használt a nigériai játékos bőrszínére vonatkozóan.

Az Újpest FC a honlapján közleményben jelezte, hogy a döntést elfogadhatatlannak tartja. A klubnak az az álláspontja, hogy a vezetőedző nem követett el szabálysértést, illetve a büntetés aránytalan és “a szabály szellemével tökéletesen ellentétes”.

Az Újpest szerint méltatlan és a professzionális működéssel összeegyeztethetetlen, hogy a döntés egy a klub szezonbeli sikerességét befolyásoló hivatalos mérkőzés napján született meg.

A közlemény kitér rá, hogy “az Újpest FC a rasszizmus minden formájával szemben a zéró tolerancia elvét követi és mindig ennek megfelelően fog eljárni”, illetve arra, hogy a klub a döntés ellen fellebbez “és az igazság érdekében a végsőkig hajlandó elmenni”.

A fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, így a vezetőedző a Magyar Kupa 19 órakor kezdődő nyolcaddöntőjében sem ülhet le a kispadra a bajnokságban listavezető Paks ellen.

Forrás: MTI

az újpest elfogadhatatlannak tartja mészöly géza eltiltását

Unibet

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World