Filmet készítenek Azahriah-ról

filmet készítenek azahriah-ról

Filmet készítenek Azahriah-ról

November végén debütál a Lévai Balázs által vezetett Színfolt Film új produkciója, a Mi vagyunk Azahriah. Az énekesről szóló filmről egyelőre minimális információt csepegtettek, de a forgalmazó portfólióját ismerve dokumentumfilmről lehet szó.

Egyelőre nem sok információt tudhatunk a napjaink legnépszerűbb magyar előadójának életét körbejáró filmről, de a Filmforgalmazok.hu oldalán közzétett magyarországi mozis bemutatók friss táblázatában Mi vagyunk Azahriah címmel jelent meg egy film, amire a Telex hívta fel a figyelmet.

Már a premierdátumot is kitűzték, ami a táblázat szerint 2024. november 28.

Az Index megkereste a producer Lévai Balázst, a forgalmazó Színfolt Film vezetőjét, aki egyelőre nem árult el semmit a készülő alkotásról.

A Színfolthoz több zenés film is köthető: a 2016-os #sohavégetnemérős Fluor Tomival és Diazzal, a 2014-es Tankcsapda-dokumentumfilm és a 2019-es, Fábián Juliról készült Like a Child dokumentumfilm is ebből a műhelyből került ki.

Megérett rá

Bár az énekes korábban nem beszélt ilyen tervekről, sejteni lehetett, hogy Azahriah hamarosan filmet kap, hiszen rég futott be ekkora karriert itthon egy előadó, pláne ilyen fiatalon.

A 22 éves zenész május végén tripla koncertet ad a Puskás Arénában, a nyáron pedig több hazai fesztiválon és külföldi nagyvárosban lép fel. Azahriah nemrég új dallal rukkolt ki, a cipoe valódi korkritika, 2024. április 1-jén (húsvéthétfőn és bolondok napján) került fel a zene- és videómegosztókra.

(Borítókép: Azahriah 2023. március 10-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World