Rágalmazási pert vesztett Trump a nő ellen, akit a kilencvenes években szexuálisan zaklatott

rágalmazási pert vesztett trump a nő ellen, akit a kilencvenes években szexuálisan zaklatott

Rágalmazási pert vesztett Trump a nő ellen, akit a kilencvenes években szexuálisan zaklatott

83,3 millió dollár (közel 30 milliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezte pénteken egy New York-i állami bíróság Donald Trump volt amerikai elnököt az egykori újságíró, E. Jean Carroll által indított rágalmazási perben – írja a BBC.

rágalmazási pert vesztett trump a nő ellen, akit a kilencvenes években szexuálisan zaklatott

Carroll, az Elle magazin volt szerkesztője még 2019-ben azután fordult a bírósághoz, hogy Trump – akkor még elnökként – kijelentette, hogy a nő hazudik, amikor azt állítja, hogy megerőszakolta őt 1996-ban egy próbafülkében. Trump annak a véleményének is hangot adott, miszerint Carroll csupán politikai okokból, és saját könyvének népszerűsítése érdekében állította mindezt.

Azt, hogy Trump szexuálisan zaklatta E. Jean Carrollt, 2023-ban jogerős ítélet mondta ki, a bíróság pedig arra kötelezte a volt elnököt, hogy fizessen 3 millió dollárt az újságírónak, 2 millió dollár perköltség mellett, a nemi erőszak vádja alól azonban felmentették.

A rágalmazási per tárgya viszont egy 2019-es CNN-interjú volt, amiben Trump újságírói kérdésekre válaszolva megjegyzéseket tett a riporterre. Többek között azzal utasította el a szexuális zaklatás vádját, hogy Carroll „nem is az esete”. Az esküdtszék szerint a nőt 18,3 millió dollár illeti meg a személyével kapcsolatban elhangzott valótlan állítások miatti kompenzációként, és további 65 millió dollár büntető kártérítésként.

rágalmazási pert vesztett trump a nő ellen, akit a kilencvenes években szexuálisan zaklatott

Trump a pénteki ítélethirdetés végét nem várta meg, még a záróbeszédek közben elhagyta az épületet. Utóbb közölte: fellebbezni fog, az ügyet pedig „Joe Biden által elrendelt boszorkányüldözésnek” nevezte.

Carroll egyébként még az előző perben neki ítélt pénzt sem kapta meg, Trump ugyanis abban az ügyben is fellebbezett.

via BBC

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World