Max Verstappen: Szórakoztató volt az időmérő, a futam is szoros lesz...

Max Verstappen szerezte meg a Forma-1 2024-es szezonjának első pole-ját, azonban nem volt könnyű dolga a hollandnak: az 1:29.179-es körénél ugyanis Charles Leclerc gyorsabbat tudott menni – igaz, a monacói versenyző csak a Q2-ben volt képes 1:29.165-öt futni, a Q3-ban 228 ezreddel elmaradt a holland idejétől.

Verstappen pedig még úgy is meg tudta szerezni a pole-t, hogy az utolsó szektorban hibázott, amiért a rádióban nevetve kért elnézést a versenymérnökétől, Gianpiero Lambiasétól. A Sky-nak így nyilatkozott a kvalifikáció után a háromszoros világbajnok:

Még több hír:

max verstappen: szórakoztató volt az időmérő, a futam is szoros lesz...
Forma-2: A 8. helyről nyert a barbadosi pilóta, folytatódik Antonelliék szenvedése

„Tényleg nagyon szórakoztató volt az időmérő. Megnehezítette a dolgunkat a hétvége elején jelentkező szél, és nehéz volt a maximumot kihozni az autónkból a Q3-ban, de végül összeállt minden a kocsinál.”

„Ahogy tegnap is elmondtam, finomhangolnunk kellett néhány dolgot, hogy tökéletes legyen a kocsi egyensúlya, és újabb lépést tudtunk megtenni az időmérőre. A futam is szoros lesz, meglátjuk, hogy alakul a holnap.”

Eközben az időmérő összefoglalóját itt tudjátok elolvasni, míg Marko reagált az állítólagos Horner-fájlok kiszivárgására.

Watch: Videón az első körök a 2024-es Aston Martinnal

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World