Marko: Tostnak köszönhetjük Vettel és Verstappen érettségét

marko: tostnak köszönhetjük vettel és verstappen érettségét

sebastian-vettel-aston-martin- (1)

Az idény végén harmadik világbajnoki címét is begyűjtő Max Verstappen, illetve a négyszeres világbajnokként visszavonuló karrierjében sok közös pont van. Ilyen például az, hogy mind a ketten Franz Tost irányításával kezdték meg az első teljesít idényüket a Forma-1-ben.

„Franz azt szokta mondani, hogy három év kell ahhoz, hogy valaki megérjen a Forma-1-ben” – árulta el Vettel és Verstappen kapcsán Marko a Sky Sports Germany kérdésére. „Én azonban azt mondtam neki, hogy Vettelnek és Verstappennek nem kell három év, egy év edzés elég nekik.”

„És Franz nagyszerű edzésmunkájának köszönhetően szinte azonnal bajnoki alapanyaggá váltak, amikor a Red Bullhoz igazoltak” – méltatta egykori kollégáját a Red Bull főtanácsadója.

A 2023-as idény végén visszavonulót Franz Tost mindig is fontos szerepet töltött be a Red Bullnál, ennek okán pedig Mark Mateschitz egy különleges modellautóval ajándékozta meg a leköszönő csapatvezetőt. Tost ugyanakkor tanácsadóként továbbra is jelen lesz a Forma-1-ben.

„2024-ben és 2025-ben is készenlétben marad, mint tanácsadó. Ez azt jelenti, hogy ha szükségünk van rá, kapcsolatba lehet lépni vele. Ezen kívül, a Forma-1-en kívül, azt csinál, amit akar. Tiroliként [egy régió Ausztriában] megérdemli, hogy 18 év F1 után újra síelni menjen.”

Eközben napvilágot látott egy kimutatás, mely megmutatta, hogy melyik tíz pilóta keresi a legtöbb pénz a Forma-1-ben. Ők együtt összesen 258 millió dollárt gyűjtöttek össze.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World