Az amarillisz gondozása: így fog sokáig virágozni

Az amarillisz az egyik legkedveltebb téli dísznövény. Hagymája sok éven át kihajt és virágzik, de csak akkor, ha megfelelően ápolják. Mutatjuk az amarillisz gondozását lépésről lépésre, hogy a következő szezonban újra tündököljön.

az amarillisz gondozása: így fog sokáig virágozni

Legelőször is tisztázzunk egy kertészeti félreértést. Az amarillisz ugyanis nem az Amaryllis nemzetséghez tartozik, bármennyire is logikusnak tűnne. A köznyelvben amarillisznek ismert hagymás növények latin neve Hippeastrum. Közép- és Dél-Amerikában őshonos, de manapság nagyrészt Hollandiában termesztik. Kapható hagymaként és már kifejlett cserepes növényként is, a gondozása sem különösebben bonyolult, elég néhány szabályt betartani, hogy évről évre megörvendeztessen virágaival.

az amarillisz gondozása: így fog sokáig virágozni

A nemesítésnek köszönhetően a piros mellett ma már többek között fehér, rózsaszín, lazac, bordó, barack és cirmos színárnyalatokban is létezik.

Az amarillisz gondozása

Az amarillisz hagyma ültetése és hajtatása

Bár januárban már elárasztják a virágboltokat a bimbós amarilliszek, még akkor sem késtél el, ha csak most találtad meg a tavalyról eltett hagymákat, esetleg nemrég kaptál ajándékba. Az amarillisz virágzása ugyanis időzíthető, az ültetés után 6-8 héttel várható a virágzás. De lássuk, hogyan juthatsz el odáig:

Az amarilliszt laza virágfölbe és a hagymánál legalább kétszer nagyobb átmérőjű cserépbe ültesd el, és előtte áztasd néhány órán át a gyökereit langyos vízbe. Fontos, hogy a hagyma felső harmadát ne fedd be ültetéskor, de körülötte alaposan nyomkodd le a földet, hogy a növény elég stabil maradjon kifejlett méretében. Az amarillisz ültetésének utolsó lépése, hogy belocsolod, de vigyázz, ne legyen túl iszapos! Ezután a bimbók megjelenéséig nincs is szüksége vízre. Csak rakd a cserepet egy meleg (22-25 °C), sötét helyre, vagy takard le. Az amarillisz először a virágszárat növeszti, és mikor az elérte a 4 centis magasságot, ki lehet takarni, sőt innentől kezdve kifejezetten világos helyen érzi jól magát. A bimbózás kezdetétől újra locsold, és a tápoldatozást is meghálálja.

az amarillisz gondozása: így fog sokáig virágozni

Az amarillisz gondozása kezdő kertészek számára sem megterhelő.

Hogyan kell ápolni az amarilliszt elvirágzás után?

Az amarillisz akár több héten is virágzik, ha esténként hűvösebb helyre rakod. A virágzás alatt fejleszti zöld leveleit, tehát egyre pompásabb lesz a növényed. De mit tegyél, ha már elvirágzott? Nos, sokan itt rontják el, mert visszavágják az egész növényt. Az elvirágzás után valóban vissza kell vágni, de csak az elszáradt virágszárat, a leveleket nem, mert azokra szüksége van a növénynek a fotoszintézishez. A virágzással ugyanis nem ér véget a vegetatív ciklusa, tovább növekszik, erősödik. Bár már nincs akkora díszítő értéke, a jó idő beálltával érdemes kiültetni a kertbe, vagy a cserepét kihelyezni. De mindenképp érdemes megvárni, hogy kint is legalább 20°C legyen, mivel az amarillisz nem fagytűrő.

Nyáron locsolást és tápoldatozást igényel, de ősszel fokozatosan vond meg tőle ezeket. Ekkor elszáradnak a levelei, de még ne vágd vissza, várd meg, hogy a tápanyagok visszahúzódhassanak a hagymájába. Ezután szedd fel a hagymákat, és vidd őket száraz, sötét és hűvös (5-10 °C) helyre.

az amarillisz gondozása: így fog sokáig virágozni

Az amarillisz vágott virágként is kedvel, vázában 1 hétig szép marad.

Ahhoz, hogy az amarillisz újra virágozzon, legalább 2 hónap pihenő időre van szüksége, tehát csak ezután kerülhet ismét földbe. Vagyis ha jövő januárra szeretnéd időzíteni a következő virágözönt, akkor szeptember közepéig fel kell szedned a hagymákat, hogy aztán novemberben elültetesd őket. Az amarillisz gondozásának lényege tehát, hogy követni kell a növény természetes életritmusát.

Ha kedvet kaptál a kertészkedéshez, nem kell várnod tavaszig. Néhány növényt már most elkezdhetsz nevelni:

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World