Karácsony Gergely kiakadt a kormány plakátkampányára

karácsony gergely kiakadt a kormány plakátkampányára

Karácsony Gergely kiakadt a kormány plakátkampányára

Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán számolt be arról kedden, hogy a bíróság korábban elismerte, hogy a fővárosnak joga van megtiltani a városképet elcsúfító gigaplakátok kihelyezését. Hétfőn azonban olyan törvénymódosító javaslat érkezett, amely „lényegében engedélyezi a városkép összerondítását”.

„Már megint, és újra: a kormány és a Fidesz Budapest érdekei elé helyezi a saját pénzembereinek érdekét, magasról tesznek a városra, a városképre, csak hogy keressenek egy kis pénzt, meg hogy helyet csináljanak a saját propagandájuknak. Újabb történet, amiben, mint cseppben a tenger, benne van az elmúlt öt év” – írta Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében.

Kifejtette azt is, hogy az ő vezetése alatt húsz év adósságát törlesztették, hogy „jogszerűen és elvszerűen, aprólékos jogi munkával Budapest, a budapesti városkép védelmében, a vizuális környezetszennyezés ellen fellépve elkezdtük eltávolíttatni az otromba, a közterületeinket elcsúfító, jórészt illegális gigaposztereket”.

Szerinte ez a kormányhivatal dolga lett volna, ám ők „fülük botját nem mozgatták”, és úgy véli, talán ez is összefügg azzal, hogy a kormányhivatal vezetője éppen most lett a Fidesz jelöltje.

Közölte azt is, hogy pert indítottak, el is kezdték leszedni ezeket a csúfságokat, hiszen a bíróság is elismerte, hogy a fővárosnak joga van megtiltani a városképet elcsúfító gigaplakátok kihelyezését.

Erre tegnap érkezett egy törvénymódosító javaslat, amely kisajátítja a közterület feletti »légi teret«, micsoda innováció, és lényegében engedélyezi a városkép összerondítását. Nem nehéz kitalálni, hogy itt megint a pénzről van szó, meg a propagandáról, meg a csókosok érdekeiről, és nem Budapestről

– fogalmazott a főpolgármester, hozzátéve, hogy újra megkeresik a jogi megoldást, hogy ne csúfítsa el Budapestet a Fidesz.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World