Bármekkora is a felháborodás, Harry herceg ezt a csatát megnyerte

bármekkora is a felháborodás, harry herceg ezt a csatát megnyerte

Bármekkora is a felháborodás, Harry herceg ezt a csatát megnyerte

A brit lapok egyöntetűen hördültek fel a napokban azon, hogy Harry herceg és Meghan Markle sussex.com-ra változtatták weboldaluk nevét. A felháborodás oka, hogy a véleményvezérek szerint nincs joguk használni ezt a titulust, miután lemondtak királyi kötelezettségeikről. A protokoll azonban mást mond.

Harry herceg és Meghan Markle nem éppen békés körülmények között váltak el a királyi családtól még 2020-ban, amelynek körülményeiről egy netflixes sorozatban és egy memoárban is beszámoltak. A herceg korábbi elmondása szerint besokallt attól, hogy a média rájuk szállt, illetve hogy nem kaptak semmilyen védelmet a Buckingham-palotától – még azt is megtiltották, hogy reagáljanak a vádakra.

Ahogy azt a királyi sarj kifejtette, próbáltak köztes megoldást találni a helyzetre, és a székhelyüket a világ egy másik pontjára áthelyezve képviselték volna tovább az uralkodót, így Dél-Afrika mellett Új-Zéland és Kanada is szóba került. Azt követően viszont, hogy az édesapjának, III. Károlynak küldött e-mail – amelyben kilátásba helyezték, hogy készek lemondani királyi kötelezettségeikről, ha nem születik konszenzus – kiszivárgott, nem maradt más választásuk.

A herceget az utóbbi években a szigetországban árulónak bélyegezték, miután az Egyesült Államokba költözve kiteregette családja szennyesét. A királyi sarj és rokonai között azóta is feszült a viszony, bár édesapjával, III. Károllyal egy hete találkoztak, miután kiderült, hogy a királyt rákkal diagnosztizálták, ám Vilmos herceg továbbra sem hajlandó szóba állni vele. Az amúgy sem túl rózsás helyzetükön pedig az sem segít, hogy az elmúlt napokban a brit bulvárlapok amiatt indítottak hadjáratot Harry hercegék ellen, amiért megváltoztatták a honlapjuk nevét, ami a Sussex hercege és hercegnéje címükre utal.

Mint megírtuk, Harry herceg és Meghan Markle egy új honlappal jelentkezett, amelynek nevét a korábbi archwell.com-ról sussex.com-ra változtatták. Az oldalon már az a szöveg fogadja a látogatókat, hogy Harry és Meghan, Sussex hercegének és hercegnéjének irodája. A névváltoztatást megelőző cím, az archwell.com az Archwell nevet viselő alapítványukra utalt, amit fiuk, Archie herceg után neveztek el. Első weboldaluk pedig a sussexroyal.com volt, amit még akkor hoztak létre, amikor 2018-as házasságkötésüket követően a királyi család dolgozó tagjává váltak.

A sussex.com megjelenése amiatt korbácsolta fel ennyire a kedélyeket, mivel hasonlít a korábbi, sussexroyal.com oldalukra, amit abban az időben birtokolhattak, amikor még eleget tettek királyi kötelezettségeiknek. Egyes források arról számoltak be, komoly gondok adódhatnak majd abból, hogy címüket ily módon használják fel, mivel ez a protokollba ütközik – ám ez nem teljesen felel meg a valóságnak.

A királyi vér nem válik vízzé

Annak ellenére, hogy Harry herceg 2020-ban lemondott királyi kötelezettségeiről, majd az Egyesült Államokba költözve teljesen kivonta magát a diplomáciai tevékenységből, születési jog révén továbbra is a trónöröklési rendben szerepel, és a család részét képezi. Kizárólag a brit parlament szavazhatná meg, hogy ezt a privilégiumot is elvegyék tőle. Harry herceg Meghan Markle-lel való egybekelésekor II. Erzsébet királynőtől megkapta a Sussex hercege, a Dumbarton grófja és a Kilkeel bárója címeket, és hivatalosan Ő Királyi Fensége Sussex hercege lett a megszólítása. Azt követően pedig, hogy úgy döntött, nem kíván többé a királyi család dolgozó tagja lenni, utóbbi rangokat nem vesztette el, kizárólag az Ő Királyi Fensége címet.

Így a brit lapokban szereplő állításokkal ellentétben Harry herceg és Meghan Markle továbbra is jogosultak a Sussex hercege és hercegnéje címre. A gond abból adódna, ha Ő Királyi Fenségeként hivatkoznának magukra – az már más kérdés, hogy mennyire etikus ilyen titulusokkal dobálózni úgy, hogy mindeközben minél jobban próbálják leválasztani magukat a királyi családról. A herceg a lemondásakor leköszönt három tiszteletbeli katonai címéről is, így már nem a Királyi Tengerészgyalogság főkapitánya, búcsúzott a RAF Honington tiszteletbeli légi parancsnoki címtől, és a kishajók és búvárhajók főparancsnokságától is. Emiatt nem vehetett fel katonai egyenruhát II. Erzsébet temetésére, ugyanis annak ellenére, hogy katonai szolgálatot teljesített, a szigorú protokoll szerint csak a királyi család dolgozó tagjai viselhették az uniformist.

Címet kaptak a gyermekeik

III. Károly trónra lépésekor a pár gyermekei, Archie és Lilibet is megkapták a hercegi és hercegnői címet – édesapjuk révén Sussex hercege és hercegnője lettek. Korábban azért nem járt nekik, mivel nem közvetlen örökösei a trónnak, míg Vilmos herceg gyermekei igen, így őket születésükkor automatikusan hercegi címmel illették. Archie herceg és Lilibet hercegnő csak később, III. Károly trónra lépésekor, egy 1917-es, V. György által megalkotott királyi egyezmény alapján kaphatott rangot, amely kimondja: minden olyan gyermeket, aki az uralkodó fiaitól született, hercegnek és hercegnőnek kell nevezni.

A jelenleg Sussex hercege címet viselő Archie édesapja egyéb rangjainak is az örököse, azaz ő lehet a jövőben Dumbarton grófja és Kilkeel bárója. Még mielőtt megkapta volna a hercegi titulust, már a születésekor jogosult volt ezekre a címekre, azonban akkor szülei úgy döntöttek, ezen megszólítások helyett az Archie Harrison Mountbatten-Windsor nevet választják, hogy a jövőben civil életet élhessen, királyi béklyók nélkül. Az pedig továbbra sem tiszta, hogy a későbbiekben használni kívánja-e bármelyik rangot.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World