Russell nem ért egyet Alonsóval: „Elégedett voltam vele”
George Russell, Mercedes-AMG F1 Team, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 Team, wave at the crowds during the driver introduction
Továbbra sincs összhang a sprintfutamok lebonyolításával kapcsolatban, hiszen míg azt is kilátásba helyezte, hogy kihagyja a rövid versenyeket, addig George Russell szerint az idénre elvégzett változtatások beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.
Mint ismert, 2024-re az első szabadedzés után rögtön a sprintkvalifikáció következeik, majd ezt követően másnap reggel megrendezésre kerül a sprintfutam is. Az új szabályok szerint ráadásul a rövid verseny után a csapatoknak lehetőségük van változtatni az autón, ami Russell szerint jó irány.
„Élvezem ezt a formátumot” – jelentette ki Russell, aki tehát ellentétes véleményen van, mint Alonso. „Azt hiszem, talán az egyetlen dolog, ami jobb lenne, ha megváltoztatnánk a gyakorlásra vonatkozó gumiszabályt.”
Mint ismert, csökkentették a szabadon felhasználható gumik mennyiségét a hétvégékre a sprintek miatt, ami jelentősen megnehezíti a csapatok dolgát, mivel így kevesebb abroncsot tudnak megspórolni a későbbiekre.
„Talán mindenkinek ugyanazt a szettet vagy gumiszámot kellene adni az edzésen, mert nem kellene, hogy befolyásolja a hétvége többi részét az, hogy mit csinálsz a gyakorláson. Szóval ez lenne az egyetlen gondolatom, egyébként elégedett voltam vele.”
Eközben nemcsak a sprintformátum az egyedüli terület, ahol nagy változások történnek, de a pontrendszer is átalakulhat 2025-re, amivel kapcsolatban a pilóták véleményét ezen a linken lehet elérni.