Kiszakadt a repülőgép ajtaja, egy amerikai parkban landolt a pilóta

Egy repülőgép biztonságosan szállt le, miután az ajtaja kiszakadt repülés közben. A fedélzeten tartózkodó két ember sértetlenül megúszta az izzasztó helyzetet, de a repülőgép ajtaját még nem találták meg. A hatóságok vizsgálják, hogy mitől szakadhatott ki a helyéről.

Egy két embert szállító kisrepülőgép biztonságosan leszállt, miután a rendőrség szerint egy nyilvános park felett elvesztette az ajtaját repülés közben. Az eset este 6 óra körül történt, amikor a cheektowagai (New York államban) rendőrségi és tűzoltósági diszpécserszolgálat segélyhívást kaptott a New York-i Buffalo Niagara Nemzetközi Repülőtérről.

Egy két embert szállító kisrepülőgép jelentette, hogy a Cheektowagában található Stiglmeier Park területe felett repülve elveszítette a gép egyik ajtaját

– áll a Cheektowagai Rendőrkapitányság közleményében, amelyet a nyilvánossághoz eljuttattak, a levegőben történt incidensről. „A jelentések szerint a repülőgép biztonságosan leszállt” – zárták a közleményt.

A rendőrök ezt követően átkutatták azt a területet, ahol az ajtó leesett, de egyelőre nem találták meg a hiányzó alkatrészt. A rendőrség szerint az incidens következtében senki sem jelentett anyagi kárt vagy sérülést. Azt nem közölték, hogy mi okozhatta az ajtó kiszakadását a repülőgépről, de az eset kivizsgálása jelenleg is tart.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World