Ricciardo simán verte Cunodát, hatott az új váz?
Daniel Ricciardo, Visa Cash App RB F1 Team
Az ausztrál versenyző a Kínai Nagydíjra úgy érkezett, hogy gyengén indította a szezont, nehezen találta a tempót csapattársa, Cunoda Júki ellen és többen megkérdőjelezték helyét a jövőben a csapatnál.
Mivel nem volt nyilvánvaló magyarázat a problémáira, a csapat úgy gondolta, hogy ha kicserélik autója vázát, akkor legalább ezt kihúzhatják a lehetséges okok listájáról. Végül az idén Cunoda ellen – aki nem találta a megfelelő beállításokat – talán legerősebb hétvégéjét bemutató Ricciardo az időmérő után elárulta, valóban érzett különbségeket a mostani futamon.
A vasárnapi Kínai Nagydíjon végül a 12. rajtkockát megszerző ausztrál azonban egyelőre messze túl korainak tartja ítéletet hirdetni arról, hogy az új váz volt a javulás mögött, vagy valami más: „Normálisabb hétvégének tűnik a mostani.”
„Már az elejétől, tegnap délelőttől úgy éreztük, hogy jobb helyzetben vagyunk és minden, ha nem is könnyebben, mert az kicsit túl könnyűnek hangzana, de igazából zökkenőmentesebben összejöttek eddig a dolgok, ami nyilván biztató.”
„Kicseréltük a vázat, de még nem akarom azt mondani, hogy határozottan ez volt a gond. Szerintem ezt pár verseny alatt be tudjuk majd bizonyítani, de igen, valami határozottan változott így ezen a hétvégén.”
„Eddig ez volt a legjobb hétvégém idén, szóval hogy emiatt, vagy amiatt, hogy itt általában mindig elég jó szoktam lenni, ezt majd még meglátjuk. Miamiban, Imolában és talán majd még az utána lévő pár futamon eldől.”