Felgyújtották a szurkolók a lelátót, félbeszakadt a Szuperkupa-meccs

felgyújtották a szurkolók a lelátót, félbeszakadt a szuperkupa-meccs

Felgyújtották a szurkolók a lelátót, félbeszakadt a Szuperkupa-meccs

Szurkolói rendbontások miatt előbb félbeszakították, majd idő előtt lefújták a chilei Szuperkupa-meccset helyi idő szerint vasárnap este.

Az Estadio Nacional Julio Martínez Prádanosban csapott össze a Colo Colo és a Huachipato, de az igazi összecsapás a lelátón zajlott. A Garra Blanca, a Colo Colo ultracsoportja már a kezdés előtt sem bírt a vérével, a kezdő sípszó után gyakorlatilag végig káosz uralkodott a lelátón, a második félidőben a drukkerek megpróbáltak bejutni a pályára is.

A La Tercera beszámolója szerint a Garra Blanca tagjai a futballpálya körüli futókörre vonultak azzal a szándékkal, hogy bemennek a pályára – a rendőrség és a biztonsági csapat próbálta őket feltartóztatni. Eközben a lelátón elszabadult a pokol: a szurkolók görögtüzeket gyújtottak, amivel gyakorlatilag lángba borult az egyik tribün.

A mérkőzést a második félidőben – ami eleve 15 perces csúszással kezdődött – félbe kellett szakítani, de körülbelül fél óra múlva jöhetett a folytatás. Sokáig mondjuk nem tartott, néhány percnyi játék után a játékvezető végleg megszakította a találkozót, miután a lelátón folytatódtak a zavargások.

A Colo Colo már a 11. percben megszerezte a vezetést, majd a januárban hazatért, többek között a Barcelonában és az Interben is megfordult Arturo Vidal góljával megduplázta előnyét – a középpályásnak ez volt az első mérkőzése a Colo Colóban hazatérése óta.

A lefújás után Arturo Vidal további biztonsági intézkedések bevezetését sürgette, és hangsúlyozta: Európában más intézkedések is érvényben vannak, ezeket fel kell mérniük Chilében és cselekedniük kell.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World