Pontosan ilyen érzés, amikor nyaralni visz az álomhajó

Pontosan ilyen érzés, amikor nyaralni visz az álomhajó

A Mahart nyaralóhajójával két és fél nap alatt jutottunk el Kiskörétől Tokajig. Az út nemcsak a hajózási fortélyok elsajátításával, gasztronómiai felfedezéssekkel telt, hanem felért egy mindent átható méregtelenítő kúrával is.

Halkan morog a nyaralóhajó motorja, de a belváros szennyes káoszához szokott hallójáratok számára fülsiketítő a csend. Végre hallhatóvá válik az eltűnőben lévő másik, az ember.

Árral szemben hajózunk, kötelékben, szótlanul, a táj szépségétől egyszer elalélva, máskor letaglózva. Végsebességünk tíz kilométer per óra. Leírva sem tűnik többnek, mint kimondva, de nekünk bőven elég, sőt felszabadító érzés, hogy végre sehová sem kell sietnünk. Csak az számít, hogy még sötétedés előtt a következő, kijelölt kikötőbe érjünk, és a Tisza-parthoz közel eső híres csárdák egyikét még nyitva találjuk, hogy időben le tudjuk adni a rendelésünket.

Megfontoltan, egyre magabiztosabban kormányzunk, pedig István (az első és meglehet, hogy egyben utolsó magyar viking) tetoválóművész barátjával, valamint Lovas Lajossal, a Mahart üzletági igazgatójával karöltve, alapos kiképzést követően, csak pár órája bocsátott minket vízre Kiskörénél.

Jókedvvel, bőséges vízfolyammal

A nyaralóhajók bérléséhez nem szükséges hajóvezetői engedély, a kiskörei báziskikötőben két-három órányi képzés keretében elsajátítható az irányításhoz, utazáshoz szükséges tudás. Felvilágosítást adnak a hajózási alapfogalmakról, az útvonal lehetséges veszélyeiről és sajátosságairól. Könnyedén megtanulható, hogyan kell a vízen vészfékezni, milyen irányból kell a bójákat kerülni, mit jelent a hegy- és a völgymenet, milyen fontos zászlókkal és jelzésekkel találkozhatunk az út során. De meg kell tanulni a kikötéshez elengedhetetlen csomók kötését is, pontosabban kettőt, közülük a bikára kötés elemi alap.

Hat hajóval utazunk kötelékben, családokkal, baráti társaságokkal karöltve. A Mahart quattro nyaralóhajó 4+2, a sixto 6+2, míg az octo 8+2 vendég fogadására képes. A nyaralóhajók hátsó, fedetlen részében pillanatokon belül kényelmes, komplett teraszt alakíthatunk ki, a belső, akár nappalinak is nevezhető területen pedig a hűtővel, fagyasztóval, sütővel, tűzhellyel és mosogatóval felszerelt konyha található, de a nappaliban találjuk az irányításhoz, illetve a hajó állapotának felméréséhez szükséges műszereket, mutatókat.

A tartályba töltött ezer liter víz bőven elegendő a pár napos útra, zuhanyzáshoz, a mosdó és a toalett öblítéséhez. A kabinok fűthetők, az ágyakon paplan, így akkor sem fázunk, ha odakint még hideg a tavaszi éjjel.

Meghosszabbított útvonal

A hajó irányítása mellett két gyakorlatot próbálunk a tökéletességig fejleszteni. A letörölhetetlen mosollyal való távolba nézést és a félszeg kacsintást, amivel csak annyit próbálunk jelezni a másiknak: látod, tényleg elkaptuk az Isten lábát, ilyen egyszerű elnyerni a főnyereményt.

A hétköznapok stresszétől elgyötört arcok folyamkilométerről folyamkilométerre simulnak ki, hanyagul, a felettünk elröppenő vízimadarak szépségébe veszve bontunk egy üveg chiantit. Kivéve a kormányost, mert neki a tolerancia zéró. A vízen is.

Ahogy haladunk, egyre világosabb, hogy a városban élve amilyen kicsinek tartjuk az országot, amiben élünk, a természethez közel érve mégis – a szó legnemesebb értelmében – minden gazdag és hatalmas, a Tisza pedig legalább olyan fenséges, mint a Duna.

Nem tudni, hogy a körülmények szerencsés összeállása vagy a válogatott kis csapat alkati sajátosságainak köszönhető-e, de mire az első éjszakai kikötőbe érünk, már apró gesztusokból értjük egymást, és mindannyiunk számára egyértelművé válik, hogy nem pusztán „hajózgatunk” a Tiszán, hanem egy speciális méregtelenítő túrán, pontosabban kúrán, a lehetséges világok legjobb csapatépítő tréningjén veszünk részt. Örömünkbe csak akkor vegyül némi szomorúság, ha műanyag palackokat látunk a gyengéden fodrozódó víz partján.

Az útvonalon első éjjel Tiszabábolnán és Tiszacsegén, második éjjel Tiszaújvárosban kötünk ki, mielőtt megérkeznénk Tokajba, ahonnan meghosszabbított útvonalon Sárospatakig folytathatjuk az utazást. A jelenlegi tervek szerint a felvidéki Borsi lesz a nyaralóhajók útvonalának utolsó állomása.

A múltat és a jövendőt

A hajózási szabályoknak megfelelően a fedélzeten nem fokozatosan, hanem az első adandó pillanatban felszámoljuk a demokratikus intézményrendszert. Kénytelenek vagyunk a hajót kormányzó kapitány parancsainak engedelmeskedni. Mindenkori vezetőnk autoriter, de zsigerből a közjó érdekében, az igazságosság jegyében jár el. Legénységünk tagjai kizárólag olyan feladatokat kapnak, amelyeket képesek teljesíteni, és a biztonságos, kellemes utazás érdekeit szolgálják. Kapitányság ide vagy oda, mi inkább partnerségre törekedve egyenlőséget csempészünk a háromnapos útba,

hiszen egymást váltva kormányzunk, hangos szó nem hagyja el ajkainkat, és az is érthető, ha pár óránként egyikünkből újból spontán kitör, amit az út első perceitől fogva tudunk: „hát ez kurva jó”.

A menetszél miatt kissé átfázva, még éppen időben érkezünk a tiszabábolnai Tutajos vendéglőbe. Már a partot érés előtt alapos műgonddal átbeszéljük, ezért nem is kell sokat gondolkodnunk a rendelésünkön: szigorúan egy pálinka, fröccs és forró halászlé harcsafilével, házi kenyérrel.

Sosem gondoltuk volna, hogy egy leves képes átkeretezni a múltat és a jövendőt. Egy Tisza-parti kikötő pedig nemcsak egyszerű megálló, hanem a kötelékben hajózó legénységek legfőbb fóruma is. Ha az est leszáll, a kikötőben zajló folyamatok olyan kiszámíthatatlanná válnak, mint a sokszor nagybetűsnek hívott élet, hiszen ki remélhetné, hogy a ferences rend főkönyvtárosa Horatiust fog szavalni (eredetiben) a szolnoki tetoválóművésznek és feleségének.

Nyaralóhajónk olyan jól felszerelt, hogy azt találgatjuk, hogy kicsiny konyhánkban található tévénktől vajon miként szabadulhatnánk meg. Nem találjuk a megfelelő eljárást, azért a vízbe mégse dobhatjuk. De a mi fedélzetünkön még az olvasni vágyott könyvek sem kerülnek elő a hálókabinokból, telefonjaink többnyire parlagon, a néha már vészesen mélyülő beszélgetéseknek pedig (barátságokról, tervekről, szerelemről, a beláthatatlan jövőről) a végső győzelemig tartó pókerpartikkal vetünk véget. Közmegegyezésünk szerint a konyhapultban talált gyufák tíz, a fogpiszkálók húsz, a cigirágók ötven forintot érnek.

A mély, pihentető alváshoz még a Tisza ringató karjaira sincs szükségünk, a friss levegő a legkiválóbb altatószer.

A végtelen hullámzás

A hajóút második felére már alig marad megválaszolatlan kérdés, de vajon napi öt-hat óra hajózás a Tiszán elegendő lesz-e arra, hogy mindent kimosson belőlünk, ami használhatatlanná, belső akadállyá vált? Miközben a fedélzeten készült kolbászos, krumplis rántottánkat falatozzuk a derengő napsütésben, egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy a brutális, huszonnégy évvel ezelőtti ciánmérgezést is túlélő folyó inkább velünk, mint ellenünk. Már csak az ember emelte objektumok nehezítik utunk, de emberi segédlettel könnyedén vesszük a pontonhíd és a tiszalöki vízerőmű jelentette akadályt. Zsilipelés vagy a híd szerkezetének megbontása jelenti a továbbhaladás lehetőségét.

Bár korábban többször és részletesen megpróbálták elmagyarázni, de ahhoz, hogy teljes mértékben értsem, mi történik „zsilipelés” közben, ahhoz egészen a tiszalöki erőműhöz kellett hajóznunk. Lenyűgöző látvány, ahogy az erőmű birtokba veszi a folyó ezen szakaszát. Ahhoz, hogy az erőműn átjussunk, legelőször türelmet kell gyakorolnunk, és hegymenetben csendesen az építmény bal oldalához kell hajóznunk, a zsilipkamrába. Ez az a hely, ahol a folyó vizével fokozatosan feltöltve egyenlítik ki a vízszintkülönbséget. Az emelkedő vízszint szó szerint mindent megemel, a falnál csáklyákkal tartjuk egyenesben a hajót.

Tiszalöktől északra csak a folyóra kell ügyelni, mert a Tisza fordulóinak rövid ívén szereti lerakni mindazt, amit addig magával hozott, s bár a nyaralóhajók nem merülnek mélyre, a hordalékon és homokpadon ezek is megülnek, ha a kapitánynak kedve támadna levágni a kanyarokat. A vízen azonban nem a sebesség a lényeg, hanem az élmény és a tudat, hogy kikötve minden a miénk lehet. Fel lehet fedezni városokat, falvakat, madárrezervátumot és strandot. A folyó nem csupán a tájat szeli ketté, hanem a megismerhető történelmet.

A kikötők közelében van, ahol a csárdák falán a sztártörzsvendégek fényképei, az élére vasalt kockás terítők, máshol az egyre paprikásabb szaftok és az évtizedes slágerek teremtenek igazi magyar atmoszférát.

„Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg.”

A csak nyaralóhajózásnak hívott méregtelenítő kúra fontos mellékhatása, hogy immunissá válsz a Tisza-parti csárdák pincéreinek passzív-agresszív missziójára, és az idegtépően hamiskásan nyöszörgő zenésszel is inkább együtt énekelsz, mint térdre ereszkedve kegyelemért könyörögsz.

Lehet, hogy tényleg elhárultak a belső akadályok? Kiknek ajánlunk egy ilyen különleges túrát? Azoknak, akik nem félnek méregteleníteni, új ismereteket elsajátítani, elveszni a Tisza végtelen hullámzásában. Ha erre az útra gondolok, talán mégis Krasznahorkai Lászlónak lesz igaza: „A pokol és a menny is a földön van.”

Ez a szerkesztőségi tartalom a MAHART Magyar Hajózási Zrt. közreműködésével jött létre.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)