Szürreális Hertha-meccs: a szünet után játszották le az első félidő hosszabbítását Dárdaiék!

A 2. Bundesliga 22. fordulójának pénteki játéknapján a Hertha BSC a Magdeburgot látta vendégül, s nem szokványos kilencven percet abszolváltak a csapatok a Berlini Olimpiai Stadionban, ahol Dárdai Palkó és Dárdai Márton is a kezdőcsapatban kapott helyet.

A hazai drukkerek már a kezdő sípszót követően hatalmas pirotechnikai bemutató rendeztek, de a pályán is zajlottak az események.

A 22. percben Atik révén a vendégek szereztek vezetést, ám Dárdai Pál együttese még a szünet előtt meg tudta fordítani az állást.

A 33. minutumban Reese egyenlített büntetőből, majd négy perccel később Hugonet kapott egyből piros lapot, mert buktatta a gólhelyzetben kitörő Kennyt. A megítélt szabadrúgást Dárdai Palkó a tizenhatos jobb csücskéről parádésan tekerte a bal felsőbe.

Az első 45 perc ráadásában aztán a drukkerek ismét teniszlabdákkal árasztották el a játékteret, amit a rendezők megtisztítottak ugyan, de a játékvezetők megbeszélték a két vezetőedzővel, hogy a négy perces ráadást a második félidő elején játsszák le a csapatok, így az öltözőbe vonultak a felek.

Így is lett, a negyedórás szünetet követően a Magdeburg szögletével folytatódott a játék, négy perc után pedig térfelet cserélt a Hertha és a Magdeburg, s jöhetett a második félidő.

Az 51. percben Muller fejesével emberhátrányban egyenlítettek a vendégek, de nyolc perccel később ismét magához vette a vezetést a Hertha, Dárdai szerzett harcosan labdát az ellenfél térfelén, Tabakovic távoli lövését még védte Reimann, de Reese ismétlésével már nem tudott mit kezdeni.

Dárdai Palkó a 69. percig volt a pályán, míg Dárdai Márton végigjátszotta a találkozót, a végén a Herthát a kapufa mentette meg a góltól, így 3-2-re nyertek a fővárosiak.

szürreális hertha-meccs: a szünet után játszották le az első félidő hosszabbítását dárdaiék!

Unibet

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World