Perez elárulta, hol bukta el szerinte a második helyet
Sergio Perez, Red Bull Racing RB20
A Red Bull két versenyzője kibérelte magának a rajtrács első két helyét és a tegnapi sprintfutam alapján nem úgy tűnt, hogy bárki is bezavarhat az újabb kettős győzelembe, azonban a harmadik helyről induló Fernando Alonso egy remek manőverrel, az elnyújtott első kanyarban kívülről körbeautózta Sergio Perezt, ezzel a második helyre lépve előre.
Pár körbe telt, mire a mexikói vissza tudta szerezni a pozíciót és bár elnyúlt az üldözőktől Max Verstappen mögött, a futam közepi két biztonsági autós fázis kifejezetten rosszkor jött neki, így még hátrábbról kellett visszakapaszkodnia második kiállása után, ezért a második helyet megöröklő Lando Norrist már nem tudta elkapni. Arra, hogy mennyit bukott az első körökben Alonso ellen, így válaszolt a leintés után:
„Elég sokba került, sajnos ott volt a biztonsági autó is, azzal is buktunk két helyet és gyakorlatilag a verseny nagy részében a keményeken voltunk. Ha az első körökben ilyen keményen kell harcolnod, akkor drámaian lezuhan a gumi élettartama, szerencsére a dobogóra sikerült felállni, de ez is kettős győzelem lehetett volna.”
„Határozottan hiányzott némi tempó, különösen a közepeseken eléggé szenvedtünk az egyensúllyal. Sok dolgot megváltoztattunk mára, de szerintem nem értettük meg olyan tökéletesen a körülményeket, mint kellett volna. Összességében erős hétvége volt és már értjük, hogy miért voltunk a mai versenyen kicsit gyengébbek.”
A futam összefoglalóját itt olvashatjátok el.