Anya, feleség, háziasszony, jó nő: identitásaink óráról órára változnak, de ezek mind mi vagyunk

„A napom tele van identitásváltások sorozatával. Anya vagyok, társ, feleség, háziasszony, jó nő – egyik sem zárja ki a másikat.”

anya, feleség, háziasszony, jó nő: identitásaink óráról órára változnak, de ezek mind mi vagyunk

Képzeljétek, én járok körmöshöz. Nemcsak azért, mert megéri, hisz öt ujjra csak fél árat kell fizetni és fél óra alatt kész vagyok, hanem azért is, mert ettől jobban érzem magam. Mármint attól, hogy rendben vannak a körmeim. Ez nagyjából arra vezethető vissza, hogy az anyukám kozmetikus, illetve szépítész, ahogyan ő hívja magát. Hitvallása szerint a szépség egyik kulcsa a külső-belső harmónia. Mind a kettőért tenni kell és mind a kettő megvalósításához remek szakemberek vannak. Sokféleképpen éljük meg a nőiességünket – nekem a manikűr vagy az anyukám keze között töltött néhány óra tesz jót. Ahogy a reggeli smink feldobása is. Nem gondolom, hogy sokkal szebb lennék tőle vagy hogy smink nélkül ne volnék teljes ember, egyszerűen jólesik a lelkemnek az az öt perc reggel, amíg kicsit csinosíthatom magam.

anya, feleség, háziasszony, jó nő: identitásaink óráról órára változnak, de ezek mind mi vagyunk

Anya, feleség, háziasszony, jó nő: identitásaink óráról órára változnak, de ezek mind mi vagyunk

EZER ARCOM

A napom tele van identitásváltások sorozatával. Reggel 6-kor például szörny vagyok, utána alszom még egy picit, amíg a férjem kimegy a gyerekkel játszani, majd legurítom a kávémat, és ogréból elkezdek emberré változni. Kiosztom a reggeli puszit Barnabásnak az anyai énemmel, majd a napindító csókot a férjemnek, hogy legyek egy kicsit feleség is. Aztán bevonulok a fürdőbe, lezuhanyozom, felrakom az alapozót, a szempillaspirált és egy szájfényt, ettől jó nőnek érzem magam. Nem a sminktől, hanem a cselekvéstől, hogy tükör előtt szépítgetem magam. Utána elmegyünk a játszóházba vagy a bölcsibe és segítséget kérek, hogy bejussak az épületbe, mert másfél kézzel nem tudom egyszerre kinyitni az ajtót és betolni a babakocsit. Ilyenkor fogyatékosnak érzem magam. Az utcán amúgy babakocsit toló nő vagyok, aki gondosan kiválasztotta a kabátjához illő sálat. Ezt valamelyest megkönnyíti az a tény, hogy van egy játszótérre járó kabátom, amihez valóban körültekintően választottam ki a játszótérre járó sálamat. Az, hogy ezek közül valamelyik ételfoltos kicsit, semmit nem von le az értékéből, amelyet azzal érdemelt ki, hogy egy „csajos” délutánon vásároltam őket, ahogy attól sem érzem kevésbé csinosnak magam, hogy a ruháim bal ujja jobban fel van hajtva, mint a jobb.

Persze ha Barnabás kisautója épp kiesik a kezéből, akkor már ugrom is megmenteni a helyzetet. Ilyenkor anya vagyok. Otthon takarítok kicsit, főzök, porszívózok. Háziasszony-állapot, aztán megjön Marci és a nyakába ugrom mint a társa, aki már nagyon várta őt haza. Este altatás, utána sorozatnéző randi a kanapén. Percenként változnak az identitásaim. Egyik sem zárja ki a másikat, mindegyik elengedhetetlen, meghatározó része annak a masszának, ami én vagyok.

anya, feleség, háziasszony, jó nő: identitásaink óráról órára változnak, de ezek mind mi vagyunk

SKATULYÁK NÉLKÜL

Büszke vagyok arra a női energiára, amely érzékennyé tesz, amely anyává, feleséggé, barátnővé varázsol egyik percről a másikra. Ugyanez az energia tesz néha elviselhetetlen hárpiává, szélsőséges hangulatemberré. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ezek az állapotok, személyiségjegyek pusztán a női létben keresendők. Minden sokkal összetettebb, színesebb, bonyolultabb. Mi is, az identitásaink is, a helyzetek is, amikbe belekerülünk, amiket előidézünk, és ahogy reagálunk rájuk. Fontosnak és pozitív, minőségi részemnek tartom a bennem élő nőt, jól érzem magam a bőrömben a hormonjaimmal, genderjegyeimmel, amelyeket néha kiemelek, néha háttérbe szorítok. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy a szekrényemben lapulnak magassarkú cipők, még akkor is, ha ezek 90 százaléka három éve nem volt a lábamon. Békében élek az epilátorommal, a tamponos dobozzal, a dugicsokijaimmal, a fiatalságom és üdeségem megőrzése végett használt kétszázhatvanhat különféle kencémmel.

Barnabást igyekszünk úgy nevelni, hogy árnyaltabb képet kapjon a világról, a benne élő nőkről, férfiakról. Elsősorban embereket, egyéneket lásson, ne pedig nemeket. Nyilván a legnagyobb hatással az van rá, amit tőlünk lát. Anyát mint nőt, apát mint férfit, a nő és férfi közti kölcsönhatást és egyenrangúságot. Ez utóbbi a legfontosabb, amit szeretnénk átadni neki. Ő úgy nő fel, hogy apa ugyanúgy pelenkázza, játszik vele és eteti, mint anya. Látja Marcit is porszívózni, főzni, mosogatni. Nem kategorizálunk számára férfi és női feladatokat, ahogyan férfi vagy női érzelmeket sem. Az elérzékenyülés, a sírás, a meghatódás nem gyengeség, hanem megannyi szín az érzelmi palettánkon.

Remélem, ha felnő és tudatosodik benne a nemi identitása, akkor azt nem viszonyítási alapként éli meg. Nem egy nőhöz vagy másik férfihoz képest kell majd férfinak lennie, hanem saját magában kell megkeresnie és megfogalmaznia ennek az identitásnak a jegyeit, erősségeit és gyengeségeit. Igyekszem úgy alakítani a hétköznapjait, hogy a „lányos” és „fiús” címkéket kiiktassam a szótárából. Nem szeretném, ha negatív attitűdök társulnának ezekhez a szavakhoz, ha azért nem választana egy játékot, könyvet, mert az „lányos”, miközben neki tetszik. Persze akaratlanul is hatnak ránk a sztereotípiák, és valami mély ösztön is dolgozik bennünk. Valahogy Barnabásnak is nagyobb örömet szerez az autók tologatása, mint a babázás, és az is biztos, hogy egy doboz legót kér a Jézuskától, nem pedig csillámpónit.

Nehéz és felelősségteljes döntések sorozata, hogy a gyermekünk személyiségjegyeit mivel társítjuk, melyiket helyezzük előtérbe, melyiket szorítjuk kicsit hátrébb. Sokszor tudattalanul. A társadalmi eligazodáshoz fontos a nemi szerepünk. A cél viszont mindenki számára ugyanaz: boldog emberként élni a hétköznapokat, akár nőként, akár férfiként. A boldogság nem centikben, pénztárcavastagságban, hajhosszban, ujjak számában, cipősarkak méretében, a kisautózással vagy babázással töltött percek számában, a családi állapotunkban, az autónk motorméretének köbcentijében vagy a világra hozott gyerekeink számában keresendő. Csak és kizárólag bennünk és a saját magunk által felállított mércénken mérve.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World