Össztűz alatt Karácsony Gergely, Ungár Péter és Vitézy Dávid is kiakadt

össztűz alatt karácsony gergely, ungár péter és vitézy dávid is kiakadt

Össztűz alatt Karácsony Gergely, Ungár Péter és Vitézy Dávid is kiakadt

Egyre durvul az idei önkormányzati választás kampánya. Péntek délelőtt Ungár Péter, az LMP társelnöke Facebook-bejegyzésben reagált Karácsony Gergely főpolgármester nemrég megjelent interjújára.

Az LMP politikusánál a 444 Karácsony Gergellyel készített interjúja verte ki a biztosítékot, ugyanis a jelenlegi főpolgármester „proxy-Fidesznek” nevezte az LMP-t, amiért az beállt a szerinte fideszes Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt mögé. Karácsony szerint ezzel az LMP kilépett az ellenzéki pártok sorából.

Most azt hagyjuk is, hogy a nagy demokrata, aki Budapest városából egy ciklus alatt önálló köztársaságot formált, ezúttal is kifejtette azon álláspontját, hogy ellenzékinek csak és kizárólag az tekinthető, aki nem indul el vele szemben egy választáson

– kezdett neki Ungár Péter.

Ugyancsak kritizálta a főpolgármestert, amiért még mindig „megpróbálja elhitetni a választókkal”, hogy az összefogás a megoldás mindenre, a DK listáját pedig annak ellenére is elvezeti, hogy miniszterelnök-jelöltként még Gyurcsány-ellenességgel kampányolt. Ungár azt is rendkívül helytelennek tartja, ahogy Karácsony városvezetőként nyilatkozott az interjúban:

Amikor az öt éve a parkolási maffia ellen kampányt csináló főpolgármester arra a kérdésre, hogy mennyivel csökkent az elmúlt öt évben a rendszerből kifolyó pénz, azt a választ adja, hogy »adatok híján csak megérzései vannak«

– fogalmazott az LMP politikusa. Ungár ugyancsak elkeserítőnek tartja, hogy öt év után pont a jelenlegi kampány alkalmával nyitották meg ideiglenesen a Városháza parkot a látogatók előtt. A politikus megemlítette Karácsony Gergely atlétikai világbajnoksághoz való ellentmondásos hozzáállását:

Sokáig folytathatnám a sort, de szerencsére az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban előbukik a valódi problémája Karácsony Gergelynek: elmondja, hogy ha miniszterelnök lett volna, akkor nem lett volna VB, így főpolgármesterként csak megegyezni tudott a kormánnyal.

A bejegyzés végére egy interjúból idézett egy részletet a korábbi és jövőbeli miniszterelnök-jelöltségével kapcsolatban, megjegyezve, hogy joggal nyílik ki a bicska minden ellenzéki szavazó zsebében.

Karácsony Gergely péntek reggel megjelent interjújára egyébként Vitézy Dávid is reagált. Az LMP színeiben induló főpolgármester-jelölt szerint a főpolgármester vehemens támadást intézett a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó programterve ellen. Erről részletesebben az alábbi cikkünkben írtunk.

OTHER NEWS

24 minutes ago

‘It was empowering and joyful’: the UK women hiring private midwives

24 minutes ago

Why survivors of a nuclear World War III will envy the dead

24 minutes ago

"You can't leapfrog over them" - Stephen A. Smith says a second championship will not make Kyrie Irving the greatest No. 2 ever

24 minutes ago

C$ gains despite GDP miss as US bond yields ease

25 minutes ago

Nicole Brown Simpson’s secret diary reveals abusive marriage: ‘OJ threw me up against walls... all hell broke loose’

25 minutes ago

Saturday Kitchen viewers praise ‘joyous’ Pride-themed episode after some declare it too ‘woke’

25 minutes ago

Final round of voting ends in India in election that could give Narendra Modi his third consecutive term in office

25 minutes ago

Hezbollah fighters shoot down an Israeli drone in southern Lebanon

25 minutes ago

Hurricane season will bring 4 to 7 major storms, NOAA predicts. How to prevent catastrophic damage to your home

25 minutes ago

Activist Elliott wants Texas Instruments to bolster free cash flow. An amicable solution may emerge

26 minutes ago

Ryan Leaf believes Sean Payton enormous ego is a problem in Denver

26 minutes ago

ANC needs to deal with the wolves within, says ANC member

26 minutes ago

Why has Everton's 777 takeover collapsed?

26 minutes ago

Trump and Republicans raked in record cash after he became a convicted felon

26 minutes ago

Blow to Macron as French credit rating downgraded

26 minutes ago

Pence weighs in: Trump conviction ‘only further divides us’

26 minutes ago

£100k in savings? Here’s how I’d aim to turn that into a £1.2k monthly passive income

26 minutes ago

D:Ream ban Labour from using Blair's 1997 anthem

26 minutes ago

Italy is bracing for a record wave of tourists, but is having trouble handling them

26 minutes ago

Everton fans insist they have 'dodged a bullet' after 777 Partners takeover collapsed... as they urge the club to 'find the right owners to take us forward'

26 minutes ago

‘The one thing I really wish I did': 3 self-made millionaires who retired early share their biggest money regrets

26 minutes ago

America's richest self-made woman went from $900,000 in debt to billionaire—without a college degree

29 minutes ago

‘It was massive’: Raheem Sterling believes Southgate’s boot camp shook up England

29 minutes ago

"Vote for those who have delivered, fulfilled their promises": SAD's Harsimrat Kaur Badal

29 minutes ago

NRL Highlights: Dolphins v Raiders - Round 13

29 minutes ago

Ticketek targeted in major data hack

30 minutes ago

Boeing's Starliner capsule set for crewed space flight

30 minutes ago

Family husky dog kills 6-week-old baby while sleeping in his crib in Tennesse

31 minutes ago

AI Creates Dragon Ball Characters Based On Countries - The Results Are Amazing

32 minutes ago

Ryan Reynolds Says His Kids with Blake Lively Also Hold Passports for Another Country: 'Point of Pride' (Exclusive)

32 minutes ago

WNBA commissioner says charter flight program still has a few kinks but is running smoothly

32 minutes ago

Hurricane season will bring 4 to 7 major storms, NOAA predicts. How to prevent catastrophic damage to your home

32 minutes ago

Gift Dad a personalized song for Father’s Day — no songwriting skills required

32 minutes ago

Thomas Muller leaves Bayern Munich team-mate Harry Kane a letter at England's Euro 2024 training base… as the Three Lions prepare to move into the luxury five-star resort

32 minutes ago

Revealed: The eye-watering wages Bayern Munich will pay new manager Vincent Kompany... with ex-Burnley boss set to make £2.6m MORE than Julian Nagelsmann!

32 minutes ago

The best photos of the week: From cheese rolling in England to a camel farm in Abu Dhabi

32 minutes ago

Flooding devastates Germany and Italy following torrential rain

32 minutes ago

Rachel Hunter's life from modelling to spiritual healing as she reunites with Rod Stewart

32 minutes ago

David Pastrnak Rips Into Maple Leafs' Tyler Bertuzzi

32 minutes ago

‘Exceptionally smart’ Relebohile Mofokeng can handle Bafana pressure, says Pirates coach