Ocon a legjobb eredményét méltatta az idei szezonban
Esteban Ocon, Alpine F1 Team
A pocsék szezonkezdés után a Kínai Nagydíjon érhetett volna el áttörést az , minek után a futam végén Daniel Ricciardo és Lance Stroll ütközésének hatására megnyílt az út a kiscsapatok előtt, hogy a 10. helyért harcoljanak.
Az idén már harmadik pontszerzését abszolváló Nico Hülkenberg örülhetett a végén, hiszen ő szerezte meg az egy pontot, ami a német elmondása szerint „aranyat ér” ebben a szoros küzdelemben, amivel tovább távolodtak az Alpine-tól a pontversenyben.
A francia alakulat az idei legjobb eredményével sem volt képes beférni a TOP10-be, így Ocon örül is, meg nem is, hiszen némi „éledezést” mutat a csapat a botrányos első futamok után. Az Alpine-pilóta ugyanakkor egyre frusztráltabb, mivel az erőfeszítéseiket nem díjazzák pontokkal.
„[Én] egyfelől örülök, másfelől nem, mert ez egy igazán jól eltalált két nap volt szerintem a mi oldalunkról, és nem kaptuk meg azt a jutalmat, amit szerettünk volna” – utalt arra Ocon a verseny után, hogy ismét nem sikerült pontot szerezniük.
„Ez a legjobb eredményünk a szezonban, de két és fél másodpercre vagyunk attól a bizonyos TOP10-től. Csodálatos nap lett volna, ha ezt megkapjuk. A következő futamtól tovább nyomulunk, remélhetőleg a pontok közé kerülünk, de igen, ez egy kis lépés a jó irányba.”
Eközben Nico Rosberg arról beszélt, hogy meglátása szerint Carlos Sainz három csapatnál is esélyes lehet, ám minden forgatókönyvben van némi hátulütő, így nem egyszerű a spanyol helyzete.