Az európai képviselők nagyon idegesek, hogy az Orbán-kormány megkapta a befagyasztott uniós pénzek egy részét

az európai képviselők nagyon idegesek, hogy az orbán-kormány megkapta a befagyasztott uniós pénzek egy részét

Az európai képviselők nagyon idegesek, hogy az Orbán-kormány megkapta a befagyasztott uniós pénzek egy részét

az európai képviselők nagyon idegesek, hogy az orbán-kormány megkapta a befagyasztott uniós pénzek egy részét

Az Európai Parlament (EP) kereszténydemokrata, szocialista, liberális, zöld és szélsőbaloldali pártjai közösen nyújtanak be határozati javaslatot, amely nem csak a magyar kormányt, hanem a szerintük Orbánnékkal túl engedékeny Európai Bizottságot (EB) is számon kérné.

A Népszava birtokába került tervezet felszólítja az EP jogi bizottságát, hogy vizsgálja meg: a tagállamok biztosaiból álló Bizottság jogszerűen utalta-e el a 10 milliárd eurót Magyarországnak. A Bizottság emlékezetes módon pontosan akkor ítélte teljesültnek az igazságszolgáltatás függetlenségét biztosítani hivatott feltételeket, amikor az Ukrajna uniós csatlakozásához vezető folyamatról kellett szavaznia a kormányfőket tömörítő Európai Tanácsnak. Erről a korábban a Fideszt is tagjai között tudó Európai Néppárt vezetője is azt mondta nemrég, hogy korai volt még felszabadítani ezeket a zárolt forrásokat. Az EP-képviselők határozata pedig kilátásba helyezné, hogy az egyik uniós alapintézmény perbe fogja a másikat, mármint a Parlament a Bizottságot a magyar kormánnyal szembeni kivételezés miatt.

az európai képviselők nagyon idegesek, hogy az orbán-kormány megkapta a befagyasztott uniós pénzek egy részét

A legkülönbözőbb politikai irányokat képviselő frakciók egyetértenek abban, hogy a Bizottság által kért magyarországi jogszabály-módosítások nem elégségesek és/vagy nem valósultak meg, „mivel az elfogadott intézkedések nem nyújtanak elegendő biztosítékot a politikai befolyással szemben, és vagy megkerülhetők, vagy nem megfelelően alkalmazhatók”. A képviselők a közbeszerzések átláthatóságáról sincsenek meggyőződve.

„Fennáll a megalapozott gyanú, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök megvásárolta Magyarország megállapodását az Ukrajnával való csatlakozási tárgyalások megkezdéséről, amelyet a magyar miniszterelnök korábban vétózással fenyegetett” – mondta Daniel Freund az EUrológusnak. A német zöldpárti képviselő úgy értelmezi a mostani határozatot, hogy azzal egyértelmű jelzést akarnak küldeni a bizottsági elnöknek, hogy „nem fogja megúszni eurómilliárdok kiosztását annak érdekben, hogy elkerülje Magyarország vétóját”.

Szavazati jogot megvonni nem kell

A Népszava azt is írja, hogy a képviselők „felszólítják az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsot és a tagállamokat, hogy léptessék a következő szakaszba a hetes cikkelyes eljárást és állapítsák meg, hogy Magyarország súlyosan és tartósan megsértette-e az uniós értékeket.” Ez az ötpárti határozat is elég keményen fogalmaz, mégis sokkal finomabb, mint a 120 EP-képviselő által aláírt petíció, amely megvonná Orbán Viktor szavazati jogát az Európai Tanácsban – erről is szavaznia kell majd az EP-nek.

A határozat elfogadása esetén az Európai Parlament mély aggodalmát fejezi ki a magyarországi demokrácia leépülése, valamint különösen a szuverenitásvédelmi törvény miatt.

az európai képviselők nagyon idegesek, hogy az orbán-kormány megkapta a befagyasztott uniós pénzek egy részét

A jogállamiságért is felelős, hamarosan leköszönő uniós biztos kudarcnak értékeli, hogy nem sikerült változást elérnie. „Nem sikerült a magyar kormányt és a magyar politikai képviseletet elvezetnem a demokráciához. Ez nem is sikerülhetett, mert ez a magyar választók kezében van” – jelentette ki Vera Jourová az MTI által szemlézett, keddi interjújában. Szerinte „alapvető fontosságú, hogy a választásokon győztes kormányzat nem vihet mindent. A győztes mindent visz elvnek nem szabad érvényesülnie. És Orbán úr mindent elfoglalt. A média befolyásolását, az akadémiai szabadságjogokat és most egy olyan törvényt akar, amely élesen az civil szervezetek ellen irányul”.

„Ez olyasmi, amit jogom van bírálni, mert ez a jogállam elve ellen irányul, amelyet védelmeznem kell” – magyarázta álláspontját a cseh uniós politikus, aki paradoxnak minősítette, hogy mindennek tetejében Orbán Viktor az év második felében ideiglenesen még az Európai Tanács elnöki tisztségét is betölthetné, miután Charles Michel, a testület jelenlegi elnöke indulni készül az európai parlamenti választásokon. Jourová szerint ez a forgatókönyv „elméletileg lehetséges, de gyakorlatilag nem kívánatos”, ezért alapvető fontosságú feladat mihamarabb megtalálni Charles Michel utódját.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World