Mikulás előtt indul a licit – súlyosan beteg gyerekek tervezték meg álomcipőjüket

Magyarországon minden ötödik iskoláskorú gyerek küzd krónikus betegséggel. Sokan közülük hónapokat, éveket töltenek otthon, kiszakadva az iskolából, távol barátaiktól. Most öten közülük kitalálhatták, megtervezhették, és egy fiataloknak szóló fesztiválon be is mutathatták álomcipőjüket. A lábbelik árverezése a héten indul, a befolyt összeg a KórházSuliban tanuló gyerekek második félévét támogatja.

Virág szabadidejében rajzol, táncol, énekel, színészkedik – és vizsgálatokra jár. Kilencéves kora óta ugyanis Crohn- és vesebeteg. Szinte már rutin számára az ellenőrző vizsgálat, ultrahang, labor.

De Virágot nem olyan fából faragták, hogy betegsége miatt lemondjon az álmairól.

Művészeti iskolában szeretne tanulni, a Padlás című musical egyik címszerepéig meg sem állna – természetesen az egyik legnagyobb pesti színházban.

mikulás előtt indul a licit – súlyosan beteg gyerekek tervezték meg álomcipőjüket

Virág Pacek Surranó 2000 nevű cipőjével

Gyöngyöt egy viszonylag ritka betegséggel, gyermekkori reumával diagnosztizálták. Ő és családja kemény éveken vannak túl, folyamatos kezelésekkel, sok váratlan nehézséggel. Ez megedzette Gyöngyöt és az egész családot – ezáltal még összetartóbbak lettek. Nem meglepő talán, hogy az Egy lépés a felhőn túlra nevű cipőjét is egy családi szál ihlette: a szülei mesélték neki, hogy a martfűi Tisza Cipőgyár melletti réten hogyan szaladgáltak gyermekkorukban a régi családi napokon (szakszervezeti bográcsozásokon, május elsejéken). Minden tele volt kis kék virágú, borostyánlevelű veronikával, és a fűszálak, a virágok pont úgy akadtak bele a saját cipőikbe, ahogyan az most Gyöngy cipőjén is megjelenik.

mikulás előtt indul a licit – súlyosan beteg gyerekek tervezték meg álomcipőjüket

Gyöngy Egy lépés a felhőn túlra nevű cipőjével

Réka számára a rajz művészetterápia: ez sok magányosan, otthon töltött órától mentette meg. Réka ugyanis fiatalkori reumával, neuropátiával és scoliosisszal küzd, ami miatt eleinte iskolába se nagyon járhatott. Az álma az volt, hogy majd rajzzal foglalkozhasson, de a betegsége kézremegéssel jár. Réka viszont kitartó, ezért gitározik, íjászkodik, és nem mondott le a rajzról sem: akár szobája összes falát beboríthatnánk a képeivel, egy centi hely nem maradna a tájképektől, állatportréktól.

mikulás előtt indul a licit – súlyosan beteg gyerekek tervezték meg álomcipőjüket

Réka Miben sántikálsz Cipőben! nevű cipőjével

Az Eisberg Magyarország Kft. és a sneakerness_budapest-et szervező Trunk Tamás segítségével megvalósult cipőkre már lehet licitálni, a befolyt összeg a KórházSuli munkáját segíti. A KórházSuli a Virághoz, Gyöngyhöz és Rékához hasonló sorsú gyerekeknek segít abban, hogy betegségük miatt ne maradjanak le tanulmányaikkal és pótolják barátaik hiányát, közösséget biztosítva nekik. A beteg gyerekeket itt lehet támogatni.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World