Norris elárulta terveit első győzelmének megünnepléséről
Lando Norris, McLaren F1 Team, 1st position, celebrates on the podium
110 verseny és rekordot jelentő 15 dobogós helyezés után futamgyőzelem nélkül Norris végre diadalmakodott, miután Miamiban kihasznált egy biztonsági autós fázist és 25 körön át remekül tartotta maga mögött Max Verstappent.
A 24 éves brit, aki eleve egy nagy vágással az orrán érkezett Miamiba, miután bulizás közben megsérült Amszterdamban, eredetileg vasárnap éjjel repült volna haza, a győzelem azonban megváltoztatta a terveket.
„Elvileg most kéne repülnönk, de Zak (Brown, a McLaren vezérigazgatója – a szerk.) most szólt, hogy majd holnap. De nem fogok aludni, végig fenn leszek! Lehet, hogy holnap már nem csak egy karcolás lesz az orromon, de nem érdekel. Ki fogom élvezni. Csak egyszer van első győzelme az embernek. Ráadásul pont itt, Miamiban. Reméltem, hogy majd Silverstone-ban sikerül, de majd ott is igyekszem nyerni.”
Verstappen ekkor közbeszólt: „Sokkal jobb lesz itt bulizni, haver”, amire Norris úgy válaszolt: „Az igaz! Szóval igen, a mai este jónak ígérkezik.” Mindeközben Lewis Hamilton is elárulta, arra bíztatta Norrist, változtasson a tervein, hogy Miamiban bulizhasson:
„Nagyon örülök Lando sikerének. Most mondtam neki, hogy maradjon itt estére, át fogja rakatni a repülőjét holnapra. Muszáj lesz, most nyert versenyt. Annyira különleges, amikor az ember az első futamát nyeri meg, ráadásul a McLarennel, ahol én is kezdtem, nagyon örülök, hogy ismét a csúcson vannak. Rég volt ilyen.”
Közben a McLarennek magyarázkodnia kellett a bokszukban feltűnő Donald Trump miatt.