Hamilton már „túl van a zeniten”, nem lesz nyolcszoros bajnok

hamilton már „túl van a zeniten”, nem lesz nyolcszoros bajnok

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 Team, arrives for the drivers parade

2021 végén vélhetően senki sem gondolta, hogy Hamiltonnak az azóta eltelt időben egyetlen futamgyőzelem sem jut majd, de ebben persze legnagyobb részt a Mercedes autói tehetők felelőssé, hiszen az istálló továbbra sem találja az igazi áttörést az új szabályrendszerben.

A brit pedig részben emiatt is dönthetett úgy, hogy jövőre már a Ferrarinál folytatja karrierjét, ami talán új lendületet adhat neki, és ki tudja, talán még a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címre is esélye nyílhat.

Hogy végül így lesz-e, azt nyilván most még nem lehet megmondani, de a holland Michael Beleekemolen szerint Hamilton sem teljesít már úgy, mint régen. „Minden annyira rossz most. Szerintem már túl van a zeniten. Nem alakulnak jól a dolgok, és már nem látom benne azt az átütő erőt” – nyilatkozta a RacingNews365-nek Bleekemolen.

Szerinte ráadásul a Ferrarinál sem fog sokat változni a helyzete: „Lehet, hogy ismételten ott lesz majd a legjobb kettő vagy három között, ez simán előfordulhat. Ez sem lesz könnyű, de jó lenne látni. Ettől függetlenül viszont nem hiszem, hogy sor kerül rá.” Ami pedig a hőn áhított nyolcadik címet illeti, a korábbi pilóta szimplán kijelentette, hogy az már nem lesz meg Hamiltonnak.

Ebben pedig nagy szerepe lehet Max Verstappennek, aki az utóbbi évek dominanciája után idén is jó úton halad a negyedik bajnoki címe felé, Bleekemolen szerint azonban mindez főként honfitársa érdeme, nem pedig a kiemelkedő Red Bullé.

„Én teljes mértékben számítottam erre. Max szimplán a legjobb, és ezt rögtön a rajtok után is látni lehet. Pár kör elteltével már másodpercekkel vezet. És ennek semmi köze ahhoz, hogy jobb az autó, mert [Sergio] Perez mögötte van és ő nem képes ugyanerre. Perez szerintem olyan, mint a többi pilóta az élcsapatoknál. Charles Leclerc és Carlos Sainz szintjén van.”

„És csak egyetlen pilóta van, aki kiemelkedik a többi közül. Ezt minden kategóriában látni lehet, valaki mindig jobban teljesít. És ennek sokszor semmi köze az autóhoz, mert inkább az számít, hogy az illető kicsivel ügyesebben tud kezelni mindent. Nem látom, hogy bárki is legyőzné Maxot. Azért ő nyer, mert jobb. Ez világos. Szerintem ő a Ferrarival is futamokat tudna nyerni, és talán még a bajnoki címet is, mert annyival jobb.”

És mi a helyzet a Mercedesszel? Egy korábbi bajnok szerint Verstappen a csillagosoknál köthet majd ki…

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World