Miért vagyunk egymás ellenségei nőként? Ez áll az állandó rivalizálás hátterében
Elképzelhető, hogy az én meglátásom nagyon szubjektív, és nekem volt mindig nagyon rossz benyomásom, de egész eddig életemben azt tapasztaltam, hogy a nők körülöttem folytonosan rivalizálnak egymással. És nem, nem feltétlen csak a közvetlen környezetemre gondolok, hanem az online térre, mások tapasztalataira, és a saját benyomásaimra, melyek miatt egy idő után már inkább csak férfiak társaságát élveztem a szabadidőmben is. De kérdem én, hol van a kölcsönös támogatás, az egység, a megértésen alapuló testvériség? – melyet szerintem minden nőnek kellene érezni a másik irányába, hiszen a női sors viszonytagságait kizárólag egy másik nő értheti meg.
Rivalizálunk, de miért?
Az első és talán legnyilvánvalóbb ok az, hogy a nők rivalizálnak. Ez pedig onnan ered, hogy a hölgyeket generációk óta nevelik arra, hogy versengjenek egymással. Hiszen a média és a kulturális sztereotípiák olyan üzeneteket közvetítenek, hogy a nőknek egymás ellen kell harcolniuk a figyelemért, a sikerért vagy a társadalmi elismerésért. Ez az elvárás a rivalizálás és a konfliktusok forrása lehet, miközben megfosztja a nőket a kölcsönös támogatás és empátia előnyeitől. Gondoljunk csak bele, nem is olyan régen a nőnek még az egyetlen feladata az volt, hogy otthon vezesse a háztartást, gyereket neveljen, de mindehhez kellett egy olyan férj, aki ezt biztosítani tudta. Ezen a ponton pedig elkezdődött a versengés, hogy ki talál potenciális partnert, ezt pedig a külső cicomázásával, az elme pengellérezésével és az elbűvölő személyiséggel volt lehetséges. A későbbiekben tovább erősítette a rivalizálást az, ahogyan a nők betörtek az egyetemekre és a munkaerőpiacra, hiszen rengeteg nehézséggel kellett szembenézniük, sok lebecsmérléssel, melyek egy olyan erős rivalizációs helyzetet hoztak létre, melyből talán még a mai napig sem vagyunk képesek kitörni.
Persze a rivalizálás gyakran az alávetettség és a bizonytalanság jelzése is. Amikor valaki bizonytalan a saját helyzetével vagy értékével kapcsolatban, könnyen a másik nőt látja vetélytársnak, és megpróbálja aláásni vagy lejáratni az ő helyzetét. Ez az alacsony önértékelésből fakadó viselkedési minta a nők közötti rivalizálás egyik legmélyebb gyökere lehet. És valljuk be, ez sajnos nagyon gyakori a mai világban. Ennek az oka pedig egyértelműen abban keresendő, hogy lassan képtelenek vagyunk követni az éppen hódító szépségideált, a filterek és az egyre jobban eltorzult idealizált női szépséget, melynek lassan már senki sem tud plasztikai beavatkozások nélkül megfelelni. És akkor még a társadalmi szerepekről nem is beszéltünk, mindenhol tökéletes, hiba nélküli anyákat, fantasztikus karrierrel megáldott nőket, elképesztően gazdag, boldog párkapcsolatban élő hölgyeket látunk. Ez pedig tökéletes talajt ad annak, hogy valaki, akinek nincsen bombabiztos önbecsülése és jövőképe, az bizony könnyedén irigykedni kezdhet a másikra, és rosszindulatúvá válhat. Pedig, ha olykor megmutatnánk a törékenységünket, hogy mindenkinek vannak problémái, nehezebb időszakai, és inkább segítő, támogatást nyújtó szándékkal fordulnánk egymáshoz, akkor sok konfliktus elkerülhető lenne.
Miért nem vagyunk empatikusak egymással?
Gyakorta pontosan azt veszem észre, hogy mi, nők nem vagyunk egyáltalán empatikusak a másikkal szemben, miközben pontosan tudjuk, hogy az min megy keresztül. Pontosan tudjuk, hogy nőként mennyire nehéz megállnunk rengeteg társadalmi szerepben, méghozzá mindegyikben a lehetőségeinkhez képest a legjobban. Tudom, hogy mennyire nehéz az, hogy még mindig rengeteg háztartásban nem egyértelmű az, hogy ha a nő 8 óra munka után hazamegy, ne rá maradjon minden feladat, hanem egységesen el legyen osztva. Pontosan tudjuk, hogy mennyire nehéz úgy karriert teremteni, hogy közben anyák is vagyunk, és mindkét szerepben tökéletesnek kell lennünk, miközben valahol egyikben sem sikerül. Pontosan tudjuk, hogy milyen nehéz a karrierista, célratörő, erős nő mellett néha megmutatunk a szerethető, gyengéd oldalunkat is, akinek igenis van szüksége egy társra az életben. Pontosan tudjuk, hogy mennyire, de mennyire nehéz minden hónapban egy ciklus-hullámvasútra felülnünk, és úgy léteznünk, hogy a hangulatunk nagyrészt annak köszönhető, hogy éppen mely időszakában vagyunk a ciklusunknak. És azt is tudjuk, hogy mennyire nehéz megküzdeni a változókorra, az öregedéssel, és azzal, hogy még mindig elsősorban a szépségünk miatt skatulyáznak be minket szerepekbe. Ezt mind tudjuk, és még holnapig sorolhatnám mindazt a viszontagságot, amin nőként keresztül kell menni, és mégsem vagyunk képesek megérteni és elfogadni egymást.
Pedig van megoldás, ugyanis végre el kell kezdenünk egy olyan támogató, egymást ösztönző, felkaroló életszemléletet kiépíteni, mely empátiára és összefogásra épül. Ez a folyamat nemcsak az egyéni szinten kezdődik, hanem társadalmi változásokat is igényel a sztereotípiák lebontására és az egyenlőség előmozdítására. Ezentúl a nőknek aktívan ellen kell állniuk az olyan társadalmi struktúráknak, amelyek ösztönzik a rivalizálást és a konfliktusokat. Az együttműködés és az empátia előtérbe helyezése az első lépés afelé, hogy megerősítsük és megszilárdítsuk a nők közötti kapcsolatokat, és megteremtsük a közösséget, ahol minden nő támogatva és megbecsültnek érezheti magát, egy olyan világot, ahol minden problémád megértésre talál.