Michelisz Norbi dobogós hellyel kezdett Marokkóban, Ehrlacher győzött
441284315_961919638635009_4389052230847744096_n
A lámpák kialvását követően szépen jött el a mezőny, mindenki jól viselkedett, amire előzetesen nem igazán lehetett számítani. Norbi meg tudta tartani a harmadik helyét, miután az 1-es kanyar féktávján a belső ívre húzódott. Az élen sem történt változás, így Yann Ehrlacher és Santiago Urruita tartotta az első és második pozíciót.
A főfutam, vagyis a normál rajtrácsos futam összesen 36 körből állt, ami szokatlanul hosszú táv a TCR-ben, de ennek az az oka, hogy a marrákesi aszfaltcsík jelentősen lerövidült a korábbi évekhez képest.
A verseny első fele nagyrészt vonatozással telt, ami jól jelezte, hogy egyáltalán nem könnyű előzni ezen a pályán. Többen azonban egészen hamar kiállni kényszerültek műszaki hiba miatt, így a mezőny létszáma hamar 12 autóra csökkent.
Az élmezőnyben viszont szoros volt a küzdelem, hiszen az első hármas egy másodpercen belül volt egymáshoz képest, majd a negyedik helyen Nestor Girolami, Norbi új csapattársa érkezett, de neki már egy picivel nagyobb volt a hátránya.
15 körrel a verseny vége előtt megmerevedni látszottak a frontvonalak. Mindenki próbálta a saját tempóját futni, és nem úgy tűnt, hogy bárki is komoly támadást tudna indítani az előtte lévő autóval szemben.
Hosszú vonatozás után a 25. körben aztán Thed Björk mégis megunta a dolgot, és egy nagyon kemény bevetődéssel beugrott Esteban Guerrieri mellé, majd egy körrel később a svéd pilóta csapattársa, Ma Csing-hua is letessékelte a hondás Guerrierit.
Björk manőverét a versenybírák viszont szabálytalannak ítélték, és kiosztottak neki egy öt másodperces időbüntetést. A futam utolsó részében a hatodik helyen haladó Mikel Azcona kezdte kóstolgatni az előtte menő John Filippi Audiját. A spanyol mindent megpróbált, hogy ellenfele elé kerüljön, és a 33. kör végén sikerült hibába kényszerítenie riválisát, átvéve ezzel az ötödik helyet.
A verseny végére az élen azonban már nem történt változás, ami azt jelentette, hogy Ehrlacher simán győzött, majd jött Urrutia és Michelisz Norbi, aki ismét okos és érett versenyzéssel begyűjtötte idei második dobogós helyezését, és továbbra is vezeti a bajnoki ponttáblázatot.
A második marokkói viadalt is a mai napon rendezik majd, méghozzá 16 óra 30 perctől, Norbi pedig a fordított rajtrács miatt a nyolcadik helyről indulhat.
Fotó: Facebook/Michelisz Norbert