Megtaláltuk az év legidiótább vámpíros filmjét
A vámpírtéma sosem kopik ki. A vérszívó szörnyeteg szinte mindig ott volt a top három legtöbbet használt horroralapvetés között – már a Dracula-filmek óta. Noha az elmúlt években a démonok és szellemek világa elnyomta, azért előkerült egy-egy próbálkozás, ha csak a 2023–2024-es szezont nézzük.
Tavaly az eredeti Bram Stroker-regény egyik fejezetének kifordított verzióját láthattuk a The Last Voyage of the Demeter címen, ami nem emelkedett a műfaj csúcsalkotásai közé. Szintén kaptunk egy Dracula-változatot Nicholas Cage interpretációjában. A horrorkomédia mindig is megosztó termék volt, de a Renfield itt-ott képes volt mosolyt csalni az arcunkra, ami egyfajta jutalomjáték is volt Nick Cage számára.
Idén szintén lesz két vámpíros horror, és furcsamód az egyik vígjátékváltozat, a másik újfent adaptáció. Az év végén érkezik Willem Dafoe és Bill Skarsgard főszereplésével az 1922-es filmremek, a Nosferatu mintegy száz évvel későbbi „vérfrissítése” – érdekes, hogy ebben a filmben Nicholas Hoult is játszik,
aki a Renfield címszerepét alakította.
Emellett nemrég jelent meg az idei horrorkomédiának szánt vámpíros agymenés, az Abigail. A rendezőpáros nevét látva (Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett) az ember már az elvárásait elengedve ül be a terembe, hiszen az alkotók kedvenc eszköze az abszurditás, a felrobbanó ember látványa meg a hülye elszólások sora. Most sem volt másképp.
A történet egyszerű, voltaképp már a trailerben le is lövik, így már nem is nagyon tudnánk spoilerezni. Adott egy kislány, akit váltságdíjért elrabolnak, majd kiderül róla, hogy vámpír, és elkezd vadászni a fogvatartóira. Egyszerű, ugye? De cserébe ebből az egyszerű alapvetésből kapunk egy kétórás filmet.
Beindul a buli
Az első 30-40 perc, meg kell hagyni, pazar. Megismerjük a karaktereket – nincsenek túlbonyolítva, de nem is totál unalmasak –, kibontják jobban a sztorit, és kapunk egy komplexebb hátteret, ami valóban nem árt a filmnek, miközben felépül egy eleinte még egészen horrorra emlékeztető hangulat.
Aztán nagyjából a film közepéig tart ez a frankó ív, onnantól pedig beindul a dara.
Pillanatok alatt csökken a csapat létszáma, hülyébbnél hülyébb döntéseket hoznak a karakterek, miközben hangzatos egysorosokat durrogtatnak, néha pedig szimpla közönnyel vagy iróniával konstatálják, hogy: ja, meg fogunk halni. Ami hangulatos horrornak indul, B kategóriás agymenéssé süllyed, de a rendezőpáros korábbi munkáit tekintve ez nem meglepő.
Ugyanakkor mindennek ellenére az eredmény valami abszurd módon szórakoztató marad. Még azt is eléri a film, hogy egy-egy karaktert olyannyira megkedveljünk, hogy zavarjon, amikor „megcsapolják”. Noha így is tele van a film következetlen megoldásokkal és látványosra vett baromságokkal – a robbanó testek lassan Bettinelli–Gillett-védjeggyé válnak –, igazából a célját beteljesíti.
Az utolsó pár perc szükségessége azonban vitatható, de ezt döntse el mindenki maga.
A látvány, a fények, a díszletek és operatőri munkák nem kiugróak, de alapvetően rendben vannak. Egy-két megoldást azért lehetett volna finomítani, de semmi sincs, ami súlyosan kizökkentene.
Ehhez nagyban hozzátesz Bryan Tyler zenéje.
A szerző a létező összes változatban átkomponálta Csajkovszkij A hattyúk tava című művét – persze a darab közismert főtémájára kihegyezve –, de emellett a film abszurditását néhány abszurd zeneválasztással is megspékelte, nehogy itt váljon egyhangúvá a végeredmény.
Részlet az Abigail című filmből
Csak az élvonal
Érdemes még szót ejtenünk a színészgárdáról, ugyanis a Bettinelli–Gillett-páros – minden őrültség ellenére – valahogy sosem dolgozik ZS kategóriás művészekkel. Korábban szerepelt filmjeikben Jenna Ortega, Courteney Cox, Samara Weaving és Andie McDowell, hogy csak néhányat említsünk. A mostani filmben is a leggyengébb láncszemek is Hollywood B sorából jöttek, rossz alakítást pedig nem láttunk.
Voltak felszínesebb pillanatok, de nem volt szereplő, aki megtörte volna a filmet.
Az egyik főszerepet alakító Melissa Barrera, Mexikóban született színésznő eddig leginkább latin alkotásokban játszott, de néhány nevesebb horrorban, akár a Sikoly-filmekben már feltűnt. Játékától nem vágtuk magunkat hanyatt, de a film végén azért mutat néhány szép mélységet, ami meggyőző.
A címszerepben látható Alisha Weir teljesen elfogadható szintet hoz. Gyerekszínészről jót vagy semmit – oké, ennél gonoszabbak vagyunk. Kezdetben szépen mutatja meg a sebezhetőségét, az átfordulás kicsit zavaros, a végén meg van egy-két furcsa pillanat, de összességében
elviszi a hátán a vámpírbalerina karakterét.
Emellett megjelenik a filmben A Szépség és a Szörnyetegből és a Downtown Abbey-ből ismert Dan Stevens, az Odaátban és a Rossz tanárban játszó Kathryn Newton, a Valós történetben és a Fekete Villámban alakító Will Catlett, a Légióban és a 2017-es Robin Hoodban szereplő Kevin Durand, valamint a Breaking Badben és Az útvesztő filmsorozatban látható Giancarlo Esposito.
A horrorkomédia végén megemlékeznek a tavaly nyáron eltávozott Angus Cloudról, aki szintén szerepel a filmben. Ez volt az utolsó mozis alkotás, amit a halála előtt be tudott fejezni.
Összegezve az Abigail, noha akadnak hibái, a horrorkomédia megosztó műfajában megállja a helyét. Akadnak jelenetek, amikor valóban megnevetteti a mozi közönségét, és egy-két jelenet, amikor próbál ijesztő is lenni, bár túlzásba nem viszi. Valószínűleg nem marad fenn korszakalkotó műként az utókor emlékezetében, mindazonáltal egy könnyed, szórakoztató mozis élménynek megfelel.