Megállapodott a magyar kormány, a Yettel és a CETIN
Megállapodott a magyar kormány, a Yettel és a CETIN
Közös nyilatkozatban erősítette meg a kormány, a Yettel Magyarország Zrt. és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt., hogy az említett vállalatok 2024 és 2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajtanak végre.
A magyarországi digitalizáció fejlesztését szolgáló együttműködést közös nyilatkozatban erősítette meg a magyar kormány, a Yettel Magyarország Zrt. és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt. A megállapodásban foglaltak szerint a vállalatok legalább 72 milliárd forintot költenek majd mobil hálózatfejlesztési beruházásra 2024 és 2028 között.
A kormány nevében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által aláírt dokumentumban a felek többek között hálózatfejlesztésről, kiberbiztonságról és innovációról, valamint egyetemi együttműködésről állapodtak meg.
99%-os 5G lefedettség jöhet, megszűnik a pótadó
Magyarország deklarált célja az, hogy a digitalizáció fejlesztése révén erősítse az ország versenyképességét, amelynek nélkülözhetetlen eleme a korszerű, minden követelménynek megfelelő vezeték nélküli hálózatok kiépítése.
A következő évek feladata, hogy az 5G hálózatok is minél szélesebb kör számára hozzák el a mobilitás és a nagy sávszélesség előnyeit. Ahhoz, hogy Magyarország lépést tudjon tartani a régiós versenytársakkal, jelentős fejlesztésekre lesz szükség a következő években is, ehhez pedig a Yettel és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN részvételére is szükség van.
A Yettel és a CETIN többek közt azt vállalja, hogy 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajt végre, amely révén 2028 végére jelentősen, akár 99%-ra növekedhet az országos 5G lakossági kültéri lefedettség. A megállapodásban foglaltak szerint az állam jövő évtől megszünteti a hírközlési szolgáltatókat terhelő távközlési pótadót.
Utóbbiról a Media1 beszámolt már.
Folyamatos a fejlődés ezen a területen
A CETIN 2020. júliusi megalakulása óta ez idáig mintegy 83 milliárd forintot fektetett be komplex, több mint 4000 bázisállomásból álló mobiltávközlési, adatátviteli, IT- és biztonsági infrastruktúrájának fejlesztésébe. A CETIN Hungary vezérigazgatója, Kübler-Andrási Judit úgy fogalmazott:
„Az infrastruktúra fontos, a legfejlettebb szélessávú mobiltávközlési infrastruktúra jelentősége pedig különösen kiemelkedő, a digitalizáció alapfeltétele. Az általunk nyújtott szélessávú mobil infrastruktúra minden hazai piaci és állami szolgáltató számára rendelkezésre áll, felhasználható, ezzel a gazdaság, az emberek is jól járnak. Büszkék vagyunk arra, hogy az általunk nyújtott mobil infrastruktúrán a Yettel kiemelkedő eredményeket ért el az 5G-s minőségi versenyben hazai és nemzetközi összehasonlításban is.”
Borító: Yettel üzlet Budapesten egy áruházban. Fotó: Ladányi András / Media1