Max Verstappen a pole-ja után: „Nem ez volt karrierem legélvezetesebb köre!”
Max Verstappen szűk 1,5 tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a pole-t a Miami Nagydíj időmérőjén, így idén eddig 6-ból 6 pole pozícióval áll, mögötte pedig a két Ferrari-versenyző végzett.
Az időmérő után sem volt teljesen elégedett a sprintfutamot is behúzó világbajnoki éllovas, aki azt is kiemelte, hogy nem ez volt pályafutása legélvezetesebb köre, de előreléptek a sprinthez képest:
Még több F1 hír:
Döntött az FIA Lewis Hamilton ügyében a rajtbaleset kapcsán„Úgy gondolom, hogy sikerült egy kicsit javítanunk az autón, de minden évben, amikor idejövök, nehezemre esik konzisztensnek lenni. A mai nap arról szólt, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, ami szerintem jól sikerült.”
„Nem ez volt karrierem legélvezetesebb köre, már csak azért sem, mert csúszós volt a pálya. Úgy érzem, most már jobban kontroll alatt tartom az autót, ami elvileg segíthet minket holnap, de majd meglátjuk, mi lesz” – mondta a holland.
Eközben az időmérő összefoglalóját itt tudjátok elolvasni, míg döntött az FIA Hamilton rajtbalesetének ügyében.