Az Országos Mentőszolgálat szerint megbukott a MOK lázítása az új ügyeleti rendszer ellen

az országos mentőszolgálat szerint megbukott a mok lázítása az új ügyeleti rendszer ellen

Az Országos Mentőszolgálat szerint megbukott a MOK lázítása az új ügyeleti rendszer ellen

Nem vezetett eredményre a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ügyeleti rendszer miatti „hergelése” az Országos Mentőszolgálat szerint. A szervezet állítja, hogy azokban a vármegyékben, ahol bevezették az új rendszert, elégedettek a lakosok.

Az OMSZ azt írta egy MTI-nek eljuttatott közleményben, hogy gyakorlatilag megbukott a MOK ügyeleti szerződések aláírása ellen lázító, kizárólag politikai hangulatkeltésre alkalmas akciója, melynek keretében 2023 tavaszán arra bíztatták az orvosokat, hogy alakítsanak pertársaságokat és támadják meg a kötelező ügyelet elrendeléséről szóló határozatot. A mentőszolgálat szerint elégedettek a lakosok az új alapellátási ügyeleti rendszerrel ott, ahol már bevezették azt.

A Szegedi Törvényszék már a harmadik ügyben hozott azonosan rendelkező – jogerős – ítéletet, és végzésében elutasította a pert indító háziorvosok keresetét.

A törvényszék töretlen álláspontja, hogy a háziorvosnak kötelessége részt venni az ügyeleti ellátásban, szerződéskötési kötelezettsége egyenesen következik a jogszabályból

– írták.

Az ítéletben ezen túl hatszámjegyű perköltség megfizetésére is kötelezték az érintett háziorvosokat. 

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World