Marko: Perez három évre szóló szerződést akart
Helmut Marko, RadBull Racing
Azt követően, hogy meghosszabbította a lejáró szerződését az Aston Martinnal, a pilótapiac fő kérdése két ülés körül forog. Mint ismert, a Mercedestől távozó Hamilton pótlását még nem oldotta meg a Mercedes, míg a Red Bull esetében Perez helye inog.
A mexikói pilóta idén egészen magas szinten teljesít, igaz, a tempója nem összevethető Verstappen teljesítményével, aki eddig 2024-ben minden futamon nyert, amin képes volt eljutni a kockás zászlóig a futamokon.
A mexikói versenyző ugyanakkor Ausztráliát leszámítva erős dobogós helyezéseket szállított a csapatának idén, amivel egyre jobban kiérdemli az új szerződését, így pedig bezárulhat a kör, már ami a nagy bejelentéseket illeti.
A Red Bullnak jelenleg nem áll módjában módosítani a felállásán, hiszen elképesztő fölényben vannak a pontokat tekintve, így nem indokolt a pilótafelálláson változtatni, ugyanakkor a hírek szerint Perez több évre szeretne maradni, ami vitapont lehet a felek között.
„Még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy mindent véglegesítsünk. De ennek semmi köze a szabályokhoz. Tudja, hogy teljesítenie kell” – árulta el Marko a Motorsport.com-nak. „Először hároméves szerződést akart, de találunk majd megoldást.”
Eközben a Red Bull részéről Christian Horner jelentette ki, hogy Max Verstappen elképesztő dominanciája nem fog örökké tartani, nekik pedig fel kell készülniük arra az időszakra is, amikor az erőviszonyok jóval szorosabbak lesznek.