Ungár Péter: Donáth Anna álszent, nem kell Európai Gyermekvédelmi Hatóság

ungár péter: donáth anna álszent, nem kell európai gyermekvédelmi hatóság

Ungár Péter: Donáth Anna álszent, nem kell Európai Gyermekvédelmi Hatóság

Az LMP-s politikus egy Facebook-posztban reagált arra, hogy a momentumos Donáth Anna a minap hányingerkeltőnek nevezte a Demokratikus Koalíció új plakátkampányát.

Ungár Péter vasárnapi Facebook-posztjában először arra tért ki: „Nemrég láttam, hogy Donáth Anna, a Momentum elnöke azért indított aláírásgyűjtést, hogy létrejöjjön az Európai Gyermekvédelmi Hatóság.  Önmagában persze érhető és támogatható, hogy európai színvonalat követel a gyermekvédelemben, ráadásul tényleg vannak olyan EU-s gyermekvédelmi programok, amelyekből hazánk alig vesz részt, illetve az EU-s Gyermekgarancia program hazai bevezetése is bőven hagy kivetni valót maga után”. Ugyanakkor megjegyezte:

De, ettől még a tény az, hogy a gyermekvédelem tagállami hatáskör.

„Az EU nem képes emelni a hazai gyermekvédelmi dolgozók bérének a színvonalát, nem képes növelni a normatívát, és nem képes újra érdemleges állami szerepvállalást bevezetni a nevelőszülői hálózatban. Ez egy tény. Aki azt állítja, hogy a gyermekvédelem gondjait meg tudja oldani az EU, az vagy tragikusan tudatlan vagy hazudik” – írta Ungár Péter, hozzátéve: szerinte csak a magyar kormány tudja rendbetenni a kérdést, Brüsszel nem.

„Az, hogy öt év tapasztalattal egy gyermekvédelmi dolgozó 282 527 forintot keres, hogy tizenkét gyermek van egy lakásotthonban, és alig van állami szerepvállalás a nevelőszülői hálózatban, az Orbán Viktor felelőssége, nem Ursula von der Leyené és nem az Európai Parlamenté.

Nem kell Európai Gyermekvédelmi Hatóság, mert nem is lesz és nem is lehet. Béremelés kell, több pénz kell a gyermekvédelembe és az államnak vissza kell térnie a nevelőszülői hálózatba. Új protokollok kellenek, megbecsült szakemberek, felújított intézmények

– írta az LMP politikusa, hozzátéve: szerinte a Momentum megvezeti a választókat azzal, hogy Brüsszelt belekeveri ebbe a kérdésbe.

Donáth Anna álszent szerinte 

Mint megírtuk, a Demokratikus Koalíció a minap Orbán Viktor miniszterelnök arcképével, „Isten, Haza, Pedofília” mottóval indított plakátkampányt. A fejleményre nem sokkal később később reagált Donáth Anna.

Ungár Péter erre is reagált posztjában. Mint írta:  „Ha már itt tartunk, a választók megvezetésénél, beszélnünk kell arról is, hogy Donáth Anna tegnap teljes joggal kritizálta a DK pedofilozó plakátjait. A kritikája sok szempontból igaz, de hogy ha Donáth Anna hányingert érzett az »Isten? Haza? Pedofil!« plakátok miatt, akkor mit érzett, amikor a teljes a Momentum frakció »Stop Pedofidesz!« feliratú szöveggel jelent meg az Országgyűlésben?

Felállni a DK-val közös színpadra, megállapodni a DK-val szinte minden önkormányzati helyben, majd ugyanazért hányingerkeltőnek nevezni őket, mint amit a Momentum maga csinál az álszentség és a következetlenség egyik legerősebb koktélja

– írta Ungár Péter, hozzátéve: „Az LMP egy valamit kér a választóktól: ne dőljenek be a Momentum ellentmondásos valótlanságainak”.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World