Több mint két évtized után távozik a történelem legsikeresebb edzője

több mint két évtized után távozik a történelem legsikeresebb edzője

Több mint két évtized után távozik a történelem legsikeresebb edzője

Egybehangzó amerikai sajtóhírek szerint távozik a New England Patriots éléről Bill Belichick, akivel a gárda hatszor nyerte meg a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságot (NFL). A liga ügyeiben bennfentes Adam Schefter közben arról tájékoztatott, hogy magyar idő szerint 18 órakor tartanak sajtótájékoztatót a csapatnál a főedző távozásával kapcsolatban.

A 71 éves szakember kiváló védelmi koordinátorként és kétszeres bajnok segédedzőként 1991-ben a Cleveland Brownstól kapta meg első főedzői megbízását, az együttessel viszont öt év alatt csak egyszer jutott a rájátszásba.

Belichick 1996-ban a Patriotsnál, 1997 és 1999 között a Jetsnél látott el másodedzői feladatokat, majd 2000-ben a New York-i gárda kinevezte első emberének, hogy aztán első sajtótájékoztatóján lemondjon, és bejelentse, hogy a csoportrivális New Englandnél lesz főedző.

A Patriotsnál ebben az évben draftolta a 6. körben Tom Bradyt, akivel közösen Super Bowlt nyert meg, amivel vezeti az örökranglistát.

Belichick így összesen nyolc Super Bowl-sikerrel áll, háromszor választották meg az év edzőjének, továbbá a 2000-es és a 2010-es években is bekerült az NFL álomcsapatába.

Az alapszakaszban aratott 302 sikere Don Shula (328) és George Halas (318) mögött a harmadik legtöbb, a rájátszásban pedig nincs párja a 31 győzelmének.

A kiváló szakember Brady távozása után újjáépítésbe kezdett, de a korábbi sikerek elkerülték, a 7–9-es idény után 10–7-tel a playoffba még egyszer bejutott, az előző kiírásban viszont 8–9-cel már lemaradt, a mostaniban pedig 4–13-mal zárt, és a liga harmadik legrosszabb együttese lett a Patriots.

A felek közös megegyezéssel úgy határoztak, hogy külön utakon folytatják.

(Borítókép: Barry Chin/The Boston Globe via Getty Images)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World