Lejtmenetben az ipar, az autó- és akkugyártás is visszaesett
Lejtmenetben az ipar, az autó- és akkugyártás is visszaesett
Váratlanul csalódást keltő adat érkezett a hazai ipari termelésről azok után, hogy februárban már a fellendülés jelei kezdtek megmutatkozni, hiszen több mint egy év után ismét nőtt a termelés volumene. Márciusra azonban kellemetlen adatokról számolt be a KSH, melynek első közlése szerint munkanaphatástól megtisztítva éves alapon 2,8 százalékos csökkenést mértek.
Februárhoz képest még ennél is nagyobb, 3 százalékos volt a csökkenés mértéke az ágazatban, aminél nagyobb havi szintű zuhanás utoljára tavaly januárban volt.
A statisztikai hivatal gyorsjelentése szerint a feldolgozóipari alágak mindegyikében csökkent a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában történt jelentős visszaesés, ugyanakkor az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártása kevésbé csökkent.
Az idei év eddig eltelt részét tekintve az első három hónapban az ipari termelés 4,1 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.