Orbán Viktor is beszállt Matolcsy Györgyék vitájába

orbán viktor is beszállt matolcsy györgyék vitájába

Orbán Viktor is beszállt Matolcsy Györgyék vitájába

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy egy komoly kritikát fogalmazott meg Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki szerint Nagy Márton támadja a jegybankot. Kijelentésére nem maradtak el a reakciók, Varga Mihály mellett Nagy Márton is beszállt a vitába, de Orbán Viktor is elmondta véleményét.

Rosszul esik Matolcsy Györgynek, hogy szerinte a volt MNB-alelnök irányítja a mostani támadásokat a jegybank ellen. És ezen a ponton a beszámoló szerint – talán eddig először – nevesítette: Nagy Márton támadja a jegybankot. Kijelentette: a regnáló nemzetgazdasági minisztert korábban el kellett távolítani a jegybankból, mert Matolcsy György szerint a jegybank érdekei ellen tevékenykedett.

A jegybankelnök csütörtöki szavai, amelyek a jegybank függetlenségére utaltak, annak szóltak, hogy szerdán az MNB egy közleményben kiemelte: „üdvözli az Európai Központi Bank (EKB) véleményét, amely szerint a jegybanktörvény Pénzügyminisztérium által kezdeményezett módosítása nem eredményezheti a jegybanki függetlenség csorbulását.”

A közelmúltban a Pénzügyminisztérium (PM) felvetette a JEGYBANKI IGAZGATÓSÁG FELADATKÖRÉNEK MÓDOSÍTÁSÁT, ILLETVE A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG HATÁSKÖRÉNEK KITERJESZTÉSE CÉLJÁBÓL A JEGYBANKTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁT.

A változás lényegében azt jelentené, hogy a kormány és az Országgyűlés által delegált MNB-felügyelőbizottság ellenőrizhetné a jegybank közvetlen tulajdonában álló cégeket és alapítványokat. (Ezenkívül van egy szakmai kérdés is, ami az államadósság finanszírozásáról szól.)

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azonnal reagált is a kijelentésre, mint mondta: „2013 és 2020 között Matolcsy György volt, most már más a főnököm. Hála Istennek!” A miniszter kiemelte: „2024 a gazdasági növekedés helyreállításának az éve, amelyben kulcsfontosságú a fogyasztás visszapattanásának, a belgazdasági szektor termelésének és beruházási aktivitásának a növelése.” A jegybankelnöknek címezve azt is közölte: „a megjelent bírálatokban a ciklikus, rövid távú elemeket összekeverik a hosszú távú, fundamentális elemekkel”. A pénzügyminiszter egy nyilatkozatban reagált. Mint írta, a kormány tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét.

A vitába Orbán Viktor miniszterelnök is beszállt, és kijelentette:

a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: az MNB felügyelőbizottságának hatáskörével kapcsolatos törvénymódosítást a kormány még nem tárgyalta.

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World