Felszólították Balog Zoltánt, hogy adjon magyarázatot a kegyelmi ügyben játszott szerepére

felszólították balog zoltánt, hogy adjon magyarázatot a kegyelmi ügyben játszott szerepére

Felszólították Balog Zoltánt, hogy adjon magyarázatot a kegyelmi ügyben játszott szerepére

Az ATV vendége volt Gégény István, a Szemlélek című keresztény lap igazgatója, aki elmondta, Novák Katalin lemondása után Balog Zoltánnak is magyarázatot kellene adnia arra, hogy milyen szerepe volt a kegyelmi ügyben. Az utóbbi napokban több sajtócikk is született a volt miniszter érintettségéről, aki Novák Katalin mentora és főnöke is volt korábban.

Balog Zoltán neve először egy múlt hét pénteki cikkben került elő az üggyel összefüggésben. Akkor még az az információ jelent meg a sajtóban, hogy Balog Zoltán közvetített Orbán Viktor és Novák Katalin között azután, hogy február elején kitört a botrány az ügy miatt.

Ehhez képest vasárnap már teljesen más volt a felállás: Kibeszélő című podcastműsorunkban felvetődött, hogy a kegyelmi ügynek volt egy református szála.

Eközben a Direkt36-nak és a Telexnek több kormányközeli forrás állította egybehangzóan azt, hogy Balog Zoltán volt az a személy, akinek a lobbizására Novák Katalin a kegyelem megadása mellett dönthetett (miközben Varga Judit tárcája – a nyilatkozó források szerint – nem javasolta ezt).

Ezzel kapcsolatban hívták be az ATV Start műsorába Gégény Istvánt, a Szemlélek lapigazgatójat is, aki – az ATV-csoporthoz tartozó naphire.hu szemléje szerint – elmondta, erkölcsi válságba került az ország, és Balog Zoltán református püspöknek sok mindent kellene tisztáznia.

Önmagában az, hogy kegyelmi ügyeket gyakorol egy államfő és azt valamilyen kommunikációval összekötik egy egyházi vezető érkezésével, nem problémás. Viszont így, hogy tudjuk, mi történt, nem lehet szó nélkül elmenni mellette, főleg úgy, hogy Ferenc pápa a megválasztása óta kiemelt figyelmet fordít a kiskorúak védelmére – vélekedett Gégény István.

Hozzátette, az ügy politikai olvasata szerint Novák Katalin vállalta a felelősséget és lemondott, de azok, akik nem a „politikai kereszténységben” hisznek, továbbra is megbántva érezhetik magukat. Mint mondta, személy szerint örülne annak, ha lenne üzenet, magyarázat a társadalom, főleg a keresztények felé az ügyben.

Máskor olyan bátran meg tudnak szólalni az egyházak vezetői Magyarországon

– fogalmazott, hozzátéve, úgy látja, az ügy erkölcsi dimenziójában az egyházaknak is utat kellene mutatnia a társadalom részére.

Megjegyezte azt is, hogy Novák Katalintól a hibája ellenére nem szabad elvitatni, hogy sokkal együttérzőbben fordult a társadalom tagjai, különösen az elesettek felé, mint a Fidesz által 2010 óta kinevezett két elődje. Mint mondta, Balog Zoltán református püspöknek a Novák Katalin melletti kiállása is erre vonatkozott.

A püspökkel kapcsolatban azonban azt is megjegyezte, ha valaki, akkor ő pontosan ismeri, „hogyan működnek a politika fogaskerekei”, tudja, kik hozzák ezeket a döntéseket, ezért ő lehetne az, aki most magyarázattal szolgálhatna az ügyben. Mint mondta, az lenne a legjobb, ha Balog Zoltán vagy Novák Katalin tisztába tennék azt a kérdést, hogy valóban az egyházi vezető volt-e a „kezdeményezője, előmozdítója” az elnöki kegyelemnek. A teljes műsor itt visszahallgatható:

Balog Zoltán egyelőre nem nyilatkozik, újabb cikk jelent meg az érintettségéről 

A volt miniszter Novák Katalin lemondása után alig két órával posztolta a Facebookján, hogy kiáll mellette. Azóta viszont egyáltalán nem nyilatkozott a történtekről, sem a sajtónak, sem a közösségi oldalán.

Eközben hétfő este a 444 közölt egy újabb cikket, amelyben arról írtak, hogy az ő információik szerint is nagy szerepe lehetett Balognak Zoltánnak a kegyelmi kérvényben. Azt írták, hogy 2023. április 23-án – tehát négy nappal 27-én történt kegyelemadás előtt –

Balog Zoltán szervezett egy találkozót Novák Katalin és K. Endre felesége között.

A lap szerint a püspök régóta ismeri az erdélyi református családból származó K. Endrét, aki „benne volt Balog körében”. Úgy tudják, Orbán Viktor is azt várja most Balog Zoltántól, hogy vállalja a felelősséget. A 444 is kereste a volt minisztert mindezzel kapcsolatban, de választ nem kaptak tőle.

(Borítókép: Balog Zoltán Budapesten a Szilágyi Dezső téri református templomban 2023. december 25-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World