Lando Norris elmondta, mire fogadott a verseny előtt: „Nagyot tévedtem!”
Lando Norris a negyedik helyről indult a Kínai Nagydíjon, és végig kiválóan teljesítve a második helyen ért célba. Többek között ezt annak is köszönhette, hogy Leclerc-hez hasonlóan jól járt a safety carral a megnyújtott első etapja miatt.
A brit pilóta, akit a szurkolók a nap versenyzőjének is megválasztottak, azt mondta, nagyon meglepte a mai verseny, nem számított arra, hogy ennyire versenyképesek lesznek Sanghajban:
Még több F1 hír:
Nem kell Imoláig várni a McLaren első nagyobb fejlesztési csomagjáig„Meglepett a mai verseny, nagyon boldog vagyok. Ma egyszerűen minden összejött, nem számítottam erre. A Ferrari tempójának a hiánya, a mi tempónk a Red Bullhoz képest…” – kezdte Norris.
„Ez azt mutatja, hogy a csapat jó munkát végzett, és ez kifizetődött. Fogadtam arra, hogy mennyivel leszünk lemaradva a Ferraritól, és én 35 másodpercre fogadtam – nagyot tévedtem” – mondta mosolyogva a futam után.
Norris ezzel idei második dobogós helyezését szerezte meg, legutóbb az Ausztrál Nagydíjon állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A pontversenyben az ötödik helyen áll 11 ponttal lemaradva Sainztól.
Eközben az F1-ben változtathatnak a pontrendszeren, míg a Kínai Nagydíj összefoglalójáért kattints ide!