Curtis kiakadt: „Tegnap délután hívtunk mentőt édesanyámhoz, több mint három órát vártunk, mire megérkezett”

curtis kiakadt: „tegnap délután hívtunk mentőt édesanyámhoz, több mint három órát vártunk, mire megérkezett”

Curtis kiakadt: „Tegnap délután hívtunk mentőt édesanyámhoz, több mint három órát vártunk, mire megérkezett”

A népszerű rapper, Curtis élete talán legdühösebb napját élte meg, amikor édesanyját nem csak hogy kórházba kellett szállítani, de a mentők érkezésére is bő három órán át vártak. A sztori azonban itt még korántsem ért véget. A zenész a közösségi médiában osztotta meg a teljes történetet.

Curtis kiakadt és a Facebookon keresztül fejezte ki felháborodását:

Tegnap délután hívtuk a mentőt édesanyámhoz, és több mint három órát kellett rá várni!

Másodszori hívásra érkeztek csak meg, majd tájékoztattuk őket, hogy anyám nagy fájdalmakat érez, a cukorszintje az egekben!”

De a történet itt még korántsem ért véget. Curtis az éjszakát azzal töltötte, hogy információkat gyűjtsön, de hiába. Reggel aztán azt közölték vele, hogy édesanyját már hazaszállították. Curtis azonnal az autójába ugrott, de amit otthon talált, az minden elképzelést felülmúlt.

Anyu szatyra felakasztva a kilincsre, a pokróc a földön, de Anyu sehol, köntösben, mezítláb úgy, hogy ő gurulós kocsival közlekedik.

Kiderült, hogy egy emelettel lejjebb, egy instabil műanyag széken találták meg, sírva és kétségbeesve.”

A rapper azonnal a kórházat hívta, hogy kiderítse, mi történt, de a válasz amit kapott nem nyugtatta meg.

Kiderült, hogy nem a mentőszolgálat, hanem egy külsős cég, a Filter Fitt Kft szállította haza az édesanyát, és ők hagyták ott őt, kiszolgáltatott állapotban. Curtis természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, és megkereste a cég illetékeseit is, hogy magyarázatot kapjon.

A rapper posztja egyértelművé tette: nem hagyja szó nélkül a történteket. A kórházat, a betegszállító céget, valamint a Filter Fitt Kft tulajdonosát és ügyvezetőjét is felelősnek tartja az történtekért.

Ami történt, az elfogadhatatlan, és várom a vizsgálat eredményét!

– zárta szavait Curtis.

(Borítókép: Curtis. Fotó: Kaszás Tamás/Index)

News Related

OTHER NEWS

Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak

Egy olyan világban, ahol hetente jelenti be egy-egy celeb, hogy elválik. Michelle Pfeiffer és férje 30 éve házasok: megható üzenetet küldtek a világnak Kutatások szerint nem sokszorozódott meg a válások ... Read more »

Justin Bieber neje még ebben a rémes darabban is szuperszexi

Hailey Bieber jó szokásához híven megint trendet teremt! Hailey Bieber szorgalmasan és nem mellesleg nagyon jó érzékkel követi a trendeket, és sodródik is a kínálat nyújtotta kicsit sem unalmas árral, ... Read more »

Eddig elképzelhetetlen eredményt ért el Cunoda az AlphaTauri "őrült" fejlesztésével

Franz Tost, Team Principal, Scuderia AlphaTauri, Yuki Tsunoda, AlphaTauri Az AT04 padlólemezeinek fejlesztésével a japán pilóta a hatodik helyre kvalifikálta magát és az első körökben tartotta is ezt, sőt, előre ... Read more »

Egykori világbajnok: Ő legalább mindig kimondja, amit gondol...

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, 2nd position, George Russell, Mercedes-AMG, 3rd position, on the podium Az idei szezonban a Forma-1 többnyire szólt, aki a ... Read more »

Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból

Amandla Stenberg alakította 2012-ben Rue-t Az éhezők viadala filmsorozat első részében. Nézd meg, hogy néz ki most! Emlékszel még rá? Ilyen dögös nő lett Az éhezők viadala kislányából, Rue-ból November ... Read more »

Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat

Ezekre kell odafigyelni egy párkapcsolatban, ha nagy a korkülönbség. Nagy a korkülönbség köztetek? A pszichológus szerint így működhet a kapcsolat Egy párkapcsolat működtetése sosem lesz könnyű feladat, ugyanakkor nagyobb kihívásnak ... Read more »

Magyarország alig költ az egészségügyre az EU tagállamaihoz képest

Paolo Gentiloni az Eurostat 2020-as konferenciáján Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb ... Read more »
Top List in the World